A gyermekek különböző okokból hazudnak, és mielőtt meg tudnánk mondani a gyermeknek, hogy kiszabják-e a büntetést, hasznos megérteni a kontextust és az okot, amiért hazudnak. A gyermeknek általában a következő okai vannak a hazugságra:

iskola

  • fél a büntetéstől,
  • képzelete elrabolja,
  • lemásolja a felnőttek viselkedését.

A hazugságnak nincs oka elfogadható vagy igazolható. A kommunikáció alapvető eleme az igazság, amelyet feltétel nélkül tiszteletben kell tartani minden felnőttnél, aki időt tölt a gyermekével.

A gyermek fél a büntetéstől, ezért szándékosan becsap. Szerinte a hazugság kisebb bűncselekmény, mint maga a cselekedet, amelyért hazudik. Ha egy gyermek nem állítja meg a felnőttet, és helyesen elmagyarázza neki, hogy a hazugság nagyobb szabálysértést jelent, mint bármi rossz, amit tett, akkor egy életen át nem megfelelő viselkedési mintát alkalmazhat. Ha egy gyermek bevallja, helyénvaló dicsérni és erkölcsileg megbecsülni, amiért megbízhat benne. A büntetés lehet kevésbé szigorú, mintha nem vallanák be, és továbbra is megtévesztené.

Ha egy gyermek kitalálja, elragadja a fantázia és elmenekül a képzeletében, az nem tudatos hazugság. A gyermek egészséges fejlődése érdekében azonban "mintha" tiszteletben kellene tartani a valóság és az élet közötti határokat. Az ötéves kor körüli gyermeknek képesnek kell lennie megkülönböztetni az "itt és most" és az, amikor "ott vagyunk". Ebben a korban a gyermekek folyamatos viccelődése és a hozzáférés megkönnyítése már nem megengedett. A gyermek már felelős mások iránti viselkedéséért, és viselnie kell a szabályok megszegésének következményeit.

Ha egy gyermek azért csal, mert felnőtteket lát környezetében, akkor ki kell küszöbölni ezt a viselkedési mintát. A gyermek nem különbözteti meg azokat az irgalmas hazugságokat, amelyekkel a felnőtt figyelmes és tapintatos akar lenni, és megtéveszti a békét a kapcsolatokban. A gyermek "csak" azt látja, hogy a felnőtt hazudik, és még semmi sem fog vele történni ezért. A veszélyes modellmagatartás hazugságokat is kivált ("Mondjuk nagyinak, hogy nem volt krémjük, jó?"). A gyermek olyan, mint egy időzített biológiai fegyver, amelyre a felnőttek célzottan és pontosan céloznak. A hatás titka és fenyegetése a programozó "letétjének" öröklésében, megfigyelésében és intelligens megsokszorozásában rejlik.