színház

A pozsonyi várban megrendezésre kerülő nyári shakespeare-i ünnepségek már szilárdan gyökereztek a főváros legvonzóbb ünnepi eseményeinek csoportjában. Az idei premierre elkészítették Shakespeare egyik leghíresebb tragédiáját - a Rómeót és Júliát.

Gombár Dodo rendező többször is jellegzetes elrendezésben állította színpadra Shakespeare darabjait, amelyekben nem félt a szerző drámáit hivatalosan a 21. századba átvinni. Így közelítette meg Rómeót és Júliát. Szerelmi történetük nem az ókori Veronában játszódik, hanem a jelenünkben. A karakterek divatos jelmezeket viselnek, Romeo barátainak van egy garázszenekara, amely Shakespeare szonettjeit muzsikálja, a szereplők nemcsak szóval, hanem mobiltelefonnal is kommunikálnak, sőt a marihuána dohányzása sem tér el ettől a rendezési koncepciótól. Így komolyabb formai nyikorgások nélkül Gombár az örökkévalóság történeteként bemutatja a fiatal szerelmesekről szóló játékot, amely akár manapság is könnyen megvalósulhat. A produkció nagyobb problémája azonban a nem kellően megfogalmazott ötlet. Amit egy erős történettől eltekintve Gombár játszik ma Rómeót és Júliát?

Az ellenséges Kapulet és Montek családok gyűlöletének lényeges témája eltűnt a produkcióból. Az agresszor, Tybalt és Romeo bandája közötti konfliktusok inkább fiúcsatának tűnnek, és a részeg Kapuletnak nincs gondja, hogy barátságosan beszéljen Montek család egy csoportjával. A családok idegenkedése, és ezáltal a főhősök kapcsolatának legfőbb akadálya, nem végzetes a produkcióban, és csak a színészek másolatában marad meg. Ez automatikusan elveszíti a feszültség érzését a színpadról. Ugyanakkor a produkció egészében hiányzik a vonzóbb fantáziaképesség és a zártabb légkör. A rendező gyakran csak versmondásokra és a színészek mozgásának fokozatos megszüntetésére támaszkodott Pavel Andrašek lépcsős színpadán, és így a több mint három órán át tartó produkció gyorsan monotonitásba esik.

Gombárnak azonban szerencséje volt a főszereplők kiválasztásában. David Hartl és Juliet Maria Schumer Rómeója az egyik legjobb, amit a produkció hozott. Ábrázolásukban nem elavult naiv romantikus hősök, hanem kortárs fiatalok. Hartl Rómeója nem tagadja meg magától a tinédzsert, akit először Juliet teste, majd lelke varázsol el. És hajlandó lenne elcsábítani az erkély alatt. Összességében azonban érzékeny ember, tele fiús érzelmekkel, de férfi elszántsággal is. Még Schumer Julia sem védtelen lány, inkább pimasz és magabiztos kamasz. Amikor a sorsdöntő szerelem törékeny, azonnali érzelmekkel teli teremtménnyé változtatja, majd később, amikor a történet tragikus finálévá válik, a színésznő önbizalomra méltó elhatározások hangjaival egészíti ki kifejezését. Szeretőik egyszerűen érzelmi maximalisták, akiknek ez a jellemvonás nem ad más választást, mint egy közös sírban pihenni.

Így mindkét színész egyértelműen (belül és kívül) képes volt Verona szerelmeseinek gazdag érzelmi variációit közvetíteni egy feltűnő és abszolút civil kifejezéssel. Sajnos ez nem mondható el a többi stábról, amely stilisztikai széttagoltságnak volt kitéve. És nehéz elhinni, hogy ez rendezői színészi szándék volt. Másfajta operaként az elemi Sisa Sklovská Júliina Krstná mama szerepét töltötte be (az eredeti Dojkában). Az excentrikus és túlexponált beszéde valószínűleg a tragikus légkör komikus megkönnyebbülését jelentette (elvégre még Shakespeare mellett is Julia bizalmasa humoros katalizátor funkciója van), de Sklovská előadásai öncélúnak tűntek, parodisztikus pillanatokban pedig még parodizálva is .

A Rómeó és Júlia több szempontból is szilárd produkció, de annál érdemi tartalmi értelmezés nélkül, amely többet árulna el az alkotók véleményéről erről a hírhedt történetről.