Marokkói kaland az új 2019-es VW Touareg-vel (2021. február)

elhagyatott

Rissani délnyugati városának szélén Abdelrahman Ahmidani felsóhajt, miközben elmélkedik az aszály és az éghajlatváltozás által fenyegetett marokkói oázis állapotáról.

"Aki itt él - mondja -, szegény életre van ítélve."

Rissaniban a Tafilalet forró oázisa fokozatosan eltűnik a Szahara-sivatagban, miután a Zizu-völgy mentén több tíz kilométeres mélységben zöld növényzet volt.

A város szerint egy turisztikai brosúra, ahol a marokkói uralkodócsaládot a 17. században alapították, és egykor az aranykereskedelemről ismert jelentős kereszteződés volt a szenegáli és szudáni régi kereskedelmi útvonalakon.

De a nyolcvanas évek óta homok halad előre a városban.

Rissani külterületén pálmafák százai rothadnak meg repedezett kerek talajon, amely száraz öntözőcsatornákon halad át.

"Gyerekkoromban az oázis zöld volt és virágzott. Egy generáció alatt szinte teljesen száraz és steril lett" - mondja a 37 éves Ahmidani, aki Rissaniban nőtt fel, és most hivatalnokként dolgozik a városban.

A 20. század végén hosszú aszályos időszakokat hoztak, ami a gazdákat arra késztette, hogy elmeneküljenek a területről, otthagyva sárházukat, hogy feloldódjanak a homokos szélben.

Pálmafák a sivatag ellen

"Az oázisok Marokkó természeti erőforrásainak részét képezik" - mondja Ahmidani a zöld szentélyekről, amelyek évszázadok óta védelmet nyújtanak az elsivatagosodás ellen.

A nem megfelelő felszíni vízgazdálkodás és a felszín alatti vizek túlzott használata - elsősorban az urbanizáció miatt - az aszály növekedéséhez vezetett.

Marokkó az évszázadok során elvesztette oázisainak egyharmadát.

Rissanitól húsz kilométerre Hasszan Szadok az elmúlt 15 évben hét hektár (kb. 17 hektár) föld visszaszerzésén dolgozott.

"Az adatpálmafák természetes akadályt jelentenek az elsivatagosodás ellen" - mondja a volt szállodatulajdonos a turisták hiánya miatt gazdálkodóvá vált.

- Először mindenki nevetett rajtam - mondta.

"A föld száraz és steril volt, és bármi nagyon nehéz volt benne.

"Nézzen oda, ezek az országok halottak.

"De a gazdaságomban tenyeremnek köszönhetően a talaj termékeny, a gazdaságom jövedelmező és környezetbarát."

Szadok juhokat tenyészt az ürülékért, és nem hajlandó ipari műtrágyákat használni. Ezenkívül a napenergia segítségével meríti a talajvizet, és megpróbálja nem legyőzni.

Tiszta víz folyik 1800 tenyere között, míg a fonott nádkorlátok a sivatagot tartják.

"Fenntartható oázis"

"Az oázisok sokkal jobban ellenállnak az aszálynak ezekkel az ősi módszerekkel" - mondja Ali Oubarhou, aki a Földművelésügyi Minisztérium oázisterületéért felelős.

A Rabat egy ambiciózus projektet indított oázisainak újjáélesztésére 2008-ban, a "Zöld Marokkó" terv részeként.

Miután a pálcikák száma országosan a száz évvel ezelőtti 15 millióról 4,8 millióra csökkent, mára 6,6 millió fára nőtt - 2020-ig elérte a nyolc millió datolyapálmát.

Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testülete szerint az oázisok a leginkább veszélyeztetett ökoszisztémák az éghajlatváltozással szemben, és eltűnésük nagy környezeti, gazdasági, társadalmi és kulturális költségekkel jár.

Rabat a világ oázisainak megmentésére irányuló cselekvési tervet mutat be ebben a hónapban az éghajlatváltozással foglalkozó nemzetközi konferencián.

A COPA javaslatot terjeszt elő a "fenntartható oázisra" a marrákesi klímaváltozásról folytatott tárgyalásokon november 7-18-ig.

A termesztés kifejezés megújítása azt jelenti: "gazdagság megteremtése az emberek számára vonzó területek létrehozása érdekében, a természeti örökség megőrzése mellett az erőforrások és a biológiai sokféleség racionális felhasználása révén".

"De reálisaknak kell lennünk" - mondta Oubarhou, kifejtve, hogy a helyi szintű fellépés nem elég.

"Nemzetközi együttműködésre lesz szükségünk az oázisok megmentéséhez, és sokat várunk a COP22-től."