Elmentem a pincébe, hogy megtudjam, mi maradt ott régen. Nem annyira, de elég. Főztem valamit és magam is betöltöttem egy ideje, valamit kaptam közben a barátaimtól. Nyilván: - Vigye el Angliába, élvezni fogja. - De az extra kilogramm poggyász nem csak a poggyászt engedi át a repülőtéren, így ezek a finomságok Szlovákiában maradtak. Megtörténhetett, hogy most felfedeztem itt többek között egy igazi házi szilvalekvárt.

lekvárról

Gyerekkoromban szinte utáltam a szilvalát. Ha nem tetszettek, akkor biztosan nem, de túl sokan voltak otthon. Sok étel, sok lekvár, sok lekvár. És mi van az embernek sokat, ill. többletet, kevésbé vagy egyáltalán nem értékeli. Így volt velem: - Ismét szilvakompót rizshez és húshoz? Ismét tészta a lekvárral? Újra zsemle lekvárral? Újra . -

A gyümölcsösben többféle szilvafaj volt. Az egyik nagy, hasonló az étkezési csokoládékhoz, más a szalagok a lekvárhoz, a durangok a lekvár főzéséhez és mit tudok még. És amikor eljött az idő a feldolgozásukra, mindannyian egy örömöt szereztünk otthon. Anya kompótokat főzött, nagymama volt a fő szervezője a szilvalekváros főzésnek, mi, gyerekek, segítettünk abban, amit kértek tőlünk. Apám és nagyapám viszont elsajátította, hogy merre van szükség. Éjjel is elkaptam őket a kamrában, mintha titokban csináltak volna valamit, ami nagyon aromás volt, de nagyon szigorúan megtiltották, hogy beszéljek róla. Nos, hogy ez is kiváló minőségű volt, még gyógyszer is (nem olyan, mint a csehországi), azt nem is kell hangsúlyoznom - mindannyian élünk és jól vagyunk, ill. halálukig voltak.

Mindig kint, az udvaron főztük a lekvárt kissé oldalra a szőlőtől. A nagymama mindig imádkozott, hogy ne essen eső, hogy ne kelljen sietve menedéket készíteniük. Egy nagy üstöt helyezett egy sodródásba, ilyen állványt, régi vaskerékből. Ha jól emlékszem, zománcozott volt, nem réz. E tűz alatt terítették a tüzet, és késő estig több órán át tartották, amíg a lekvárt el nem főzték.

Mint mondtam, a lekvár főzéséhez nagyon édes szilvafajtát használtak, amit durangnak neveztünk. Ezeket a szilvákat nem lehet kézzel leválasztani a kövekről. Ezért a szilvait egy speciális edényben tettették fel. Ott megpuhultak, vékony masszává főztek, amit nálunk "šľivčanka" -nak neveztek, és elválasztották a folyó köveitől.

Először annyi "szilvapálinkát" öntöttek az üstbe, amennyi belefért, hogy a keverés közben ne ömljön kifelé. Miután az üstből a víz főzés közben elpárolgott, a lekvárt felfújták és csökkentették, egyre többet öntve. "szilva pálinka", amíg a kazán utolsó adagjába nem önt.

A lekvár keverésekor a miénk folyamatosan változott. Egyrészt forró volt a közvetlen tűz, másrészt hosszas keverés után a kezek elfáradtak. A végén, amikor a jammer már felfújt, és aki a tűzre tette, nem becsülte meg, és a kelleténél többet rakta be, a jammer mindenfelé erősen spriccelni kezdett, és aki eltalálta, nem volt boldog.

A lekvár főzése szintén társasági esemény volt. Amikor teljesen besötétedett, a szomszéd nénik jöttek hozzánk. A hangos izgalom, a nevetés és a munka együtt járt.

Amikor a bájital vastag volt, nagyon sötét és nem keletkezett több hab, nagy edénybe vagy vödörbe öntötték. Lehűlés után celofánt töltöttek át a tartályokon, amelyeket a kerület mentén tintazsineggel megerősítettek. A srácok elvitték őket a bulira.

A jól megfőtt lekvár végül megszilárdult, hogy szeletelhető legyen, és kenyérre ne kenhető, vagy mással keverhető legyen. Ha használni akarták, először vízzel és cukorral együtt kellett forralniuk. A hozzáadott cukor mennyisége attól függ, mennyire édes a szilva, amelyből főzték a lekvárt. Mivel az üstben a lekvár főzéséhez egyetlen kristálycukrot sem adtak. Ezért a főtt lekvárnak gyakran kifejezett savanyú íze volt.

Ma, amikor lekvárot vásárolok, mindig azon a gondolaton találom magam, hogy milyen hülye voltam akkoriban, hogy nem értékelem azt az ajándékot, amelyhez nagymamám szokott járni, és nagyvonalúan kivágtam annak egy részét. Ezért nagyon megörültem a palacknak ​​a barátom háziorvosával. Eszembe juttatta a gyermekkort. És emellett már tudom, mire fogom használni.

Ez a cikk is érdekelheti: