búcsút

A kortárs színházi témák ritkán érintik olyan mélyen és pontosan a halált, mint a pozsonyi Ticho a spol Színház utolsó produkciója. rendezte: Viera Dubačová.

Legalábbis csak néhány színházi alkotó tudta őket jól színpadra állítani, és csak ritkán alakult ki olyan forma, amely nem engedte meg a haldoklókat. És természetesen azok, akik elkísérték őket az utolsó útra. Legutóbb Ján Štrbák forgatókönyvíró és rendező Emlékezete (rekonstrukció) című produkciója volt, amelyet 2005-ben rendezett a Martin Szlovák Kamaraszínház.

Hasonló erővel bír Viki Janoušek A látszólag zsákutca című darabja. Két idős ember - az özvegy Emma (Judita Hansman) és a pszichiáter Ján (Michal Ďuriš) - története, akik véletlenül találkoznak egy régi moziban. Ján kihagyja egy melodramatikus film vetítését, amely egy szeretett partner halálával zárul le, és búcsú helyett csak posztumusz mosollyal hagyja a kedveset. Találkozásuk oka nagyon pragmatikus. Néhány huligán bezárja Johnt a WC-kben, és Emma megszabadítja őket tőlük. Mindkettő azonban bezárva marad a moziban. Az előadó úgy gondolta, hogy a moziterem már üres, ezért bezárta.

Bár csak az utolsó játék során tudjuk meg a műsorvezető címkéjéről, hogy mozi moziban dolgozik, szimbolikus időnévvel, de ez nem zavarja. A történet pszichológiai és metaforikus szempontból világos, annak ellenére, hogy nemcsak a különböző idők közötti határokat, hanem a realitások vagy a közönséggel való kommunikáció módját is elmosza. Fokozatosan megtudjuk, hogy Emut elhunyt - láthatatlan - férje kíséri a moziban, aki odahozta, hogy táncolhasson - Jánnal -, majd elégedetten meghaljon. A történet egy részében azt gondoljuk, hogy Emma őrült, mert még mindig láthatatlan valakivel beszél. Amikor azonban a "valaki" zongorázni kezd, és a hitetlen John sehol sem talál magnót, vagy végigmegy vele a filmvásznon, akkor másképp kezdjük nézni az egész történetet.