visszafogottság

Illusztráció fotó. Forrás: paroladivita.org

Aszkéta és társadalmi jelentőség

Az "evés" a halál útja. Az ókori világban a mítoszköltők úgy vélték, hogy az istenek aromákkal táplálkoznak, hogy megőrizzék a halhatatlanságot. A böjt egy olyan szertartás volt, amely megakadályozta, hogy az ételben rejtőzködő halálos erők behatoljanak az emberbe. A böjt terápia volt, amelynek célja a megtisztulás, az egyensúly, a szabadság elérése.

A héberek ismerik a rituális böjtöket az orvosi, temetési és eksztatikus böjtök mellett. Gyors követelésével az „engesztelés” napján (3Móz 16:29) Isten felfedi etikai és liturgikus jelentőségét, miközben eltörli mágikus jelentését. Az izraeliták hívői tudják, hogy "a böjttel való imádság és az alamizsna az igazsággal jó dolog" (Tób 12: 8). A böjt a bűnbánat és az Isten iránti odaadás jeleként a megtisztulás gesztusa, amely lehetővé teszi önmagunk megtalálását, miközben felkészíti a lelket a testvérek iránti szeretetre és a szegények igazságosságára (Ézsaiás 58: 1–11).

Mózes és Illés számára a böjt a teofánia előkészítése. Jézus teofániáját a pusztában való böjtöléssel kezdi, és kinyilatkoztatja, hogy étele az Atya akarata (Mt 4,4 és Jn 4,24). Jézus azt tanácsolja tanítványainak, hogy nagyböjt idején legyenek vidámak és böjt nélkül ünnepeljék a vőlegény jelenlétét (Máté 6: 16-18 és 9: 14-15). Pál azért hirdeti a szabadságot, mert minden étkezés Isten ajándéka (Róm 14: 1-22; 1Kor 10: 23-31; 1Tim 4: 1-5).

A keresztények a böjtöt Krisztus húsvéti misztériumának részeként élik meg. A zsidó absztinencia formalizmusaitól való szabadság növeli szimpátiájukat e napi vértanúság iránt, amely erősíti az imádságot és értékeli a szeretet cselekedeteit (ApCsel 13: 3 és 14:23; 2 Klem. 16,4; Polyc., Fil. 7.2; Min. Fel, Október 8.4). Didache átalakítja az "imádkozást" a Máté 5.44 evangéliumából, hogy "böjtöljön üldözőiért" (1,3): imádkozni és böjtölni azt jelenti, hogy szeretni kell az élet végéig.

A keresztelésre való felkészülés során a böjt felkészíti a hívőt a megvilágosodásra, és összekapcsolja Krisztus halálával és feltámadásával (Did 7: 4; Just. Ap. 11: 61; Tertull., 20. ker.; Hipp., Trad., 20. ap.); Aug., Fid. Et. Op VI 8). A böjt paschális jelentősége ösztönzi a böjt napjainak és időszakainak megválasztását: szerda és péntek, negyven és szent hét (Did. 8.1). A vasárnap ünnep, hasonlóan a nagy vasárnaphoz, amely a húsvéttól az ötvenedikig tart (Tertull., Kor. 3).

A keresztény főleg lelkileg böjtöl, tartózkodik a gonosztól (Hermás, Past. Sim, V 1: 5), betartja a parancsolatokat, bízik Istenben és tiszta szívvel szolgálja őt. Az ételtől való böjt a szegények javát szolgálja: "A nagyböjt napján csak kenyérrel és vízzel leszel elégedett, és miután kiszámoltad az egyébként elfogyasztott étel költségét, a megfelelő összeget odaadod az özvegynek vagy árvának. vagy a rászorulók "(Pas. Sim. V 3, 7; vö. Ciprus, Or., 32-33); "Az egész család örömmel vesz részt a böjtben: ezeket a dolgokat megfigyelheti gyermekeivel és az egész házával együtt, akkor boldog leszel" (múlt. Sim. V 3: 9).

Korlátozás

A visszafogás egy részleges böjt, főleg húsból és borból, amely lehetővé teszi az ember számára a túlélést és ezért gyors (Clem. Alex., Paed II, 1,1nn; Tertull., Cult. Fem. II 9,7; Orig., In Jer. 20,7; Euseb., HE V 3,2 és Dem. Ev. 3,5; Hier., Jov. 5,18).

A visszafogottság aszkézis, nem pedig az idegenkedő ételektől való idegenkedés (Can. Ap. 50 és 52). Egyes csoportok tartózkodnak bizonyos ételektől: encratiták, ebioniták, marcioniták, manicheusok, priscilianisták, akik talán vegetáriánusnak tekintették Jézust (Iren., Haer. I 2,1, Tertull., Ieiun. 15,1; Epif., Haer. 30, 18nn és 47,1; augusztus, Haer. 25, 46,70). Egyesek szerint Péter "csak kenyeret, olajbogyót és gyógynövényeket evett" (Ps. Clem. Rec. VII. 6,4; vö. Greg. Naz., Or. 14,4).

Montanistává válása után Tertullius elítélte "Marción és Tacián folyamatos visszafogottságát, de elítélte a" böjtöt gyűlölő "örömkeresztények lazaságát is. Tertullianus megmutatja, hogy a böjt engeszteli az eredeti bűnt, táplálja az imát, megbocsátást nyer, legyőzi a gonoszt és rejtélyekhez vezet (Ieiun. 1,1; 3,4; 7; 14; Paen. 9,4). Jézus éhes áldásának szava meghívásként hangzik a böjtre, a föld javainak leválasztására, a szükséges kenyér megélésére: a gazdag élvezetet megbüntették, mert nem böjtölt; az igazi táplálék, amely a feltámadáshoz vezet, az Atya akarata: "a könnyebb test gyorsabban kel fel a halálból" (Ieiun. 15,6-17,7 és Orat. 6: 2-3; vö. Novacián, Cib. 6; Augusztus, segédprogramok ieiun.1).

Alexandriai Kelemen, aki a Szentírásra és a filozófiára támaszkodik, a mértékletességet és a mértékletességet ajánlja az anyagtól való felszabadulásként (Péd. II 1: 1-2,34; III 12: 90). Origénész számára a böjt a szabadság élménye, nem pedig a pitagoreaiak által meghirdetett lelkek reinkarnációjának kötelezettsége (Csel. 5.49 és 8.30). Origenész szerint a test megölése az embert közösségbe hozza Krisztussal, felemelve őt az emberi létből az isteni életbe (Lev. 10: 1-2; vö. Ambr., Zsolt 40.1-ben; Greg. Niss., Beat IV.; Agost., Util., Ieiun. 1,1).

A böjt garantálja a békét a világban és a családokban, mert megszabadít az önzésektől (Basil, Ieiun. Hom. 2.5; vö. Chrom, Serm. 35.4 és In Mt. 29). A böjt egy angyali élet, amely visszatér a paradicsomba, ahol "a bűntudat az étellel jött"; valójában "azok, akik nem hisznek a túlvilágban, hajlamosak az ételekre és italokra" (Ambr., Hel. 3,4; 4,7; Ep. 63,17).

A kolostor meghúzta az aszkéta gyorsaságot

A szerzetesség szinte elérhetetlen csúcsokra emelte a nagyböjti aszkézist. Remete Anton kenyeret, vizet és sót evett (Atan., Ant. 7: 6). Pachomios böjtölt, de azt szerette volna, ha a szerzetesek nem hiányolják az ételt (Vita Pach. 25). Hieronymus szerint a szerzetesnek mindig kissé éhesnek kell maradnia: "Ha tökéletes akarsz lenni, jobb a lelket táplálni, mint a testet" (János 2: 6; 54.105. Ep.).

Bazsalikom a böjt homíliájában ajánlja az egyensúlyt, az őszinteséget, a személyek állapotának tiszteletben tartását. "A telítettség a has öröme, a böjt a lélek hozama. szagolja meg a fejét és mossa meg az arcát (Mt 6:17). Mutasd meg magadnak, hogy vagy! Nem akarok komornak és ráncoltnak tűnni, hogy elnyerjem aszketikus hírnevét. a böjt, amelyből a színház készül, nem hoz gyümölcsöt a jövő életében ”(Bazil, Ieiun. 1). Ez a "discretio" -ra összpontosít, t. j. megkülönböztetéshez (vö. Cass., Coll. 21,13nn és Inst. coen. 5,5nn; Hipp., Trad. Ap. 25; Epif., Haer. 3; Exp. Fid. 23; Teodor., Haer. fab 5,29).

Benedek szabálya a "szeretetteljes böjtöt" ajánlja, de körültekintően kell gyakorolni (4.39-41.49). A Szerzetesi Kelet elmélyíti a böjt személyes aspektusát, míg a Nyugat nagyban figyelembe veszi társadalmi értékét. A harminc szerződést (12-20; 39-50; 86-94) böjtölő Nagy Leó sürgeti: "annak, aki böjtöl, visszafogottságának a szegények táplálékává kell válnia" (Serm. 13: 1).

Hirdető

Liturgikus és kanonikus hagyomány

A keresztény hetet kétnapos böjt szentelte meg, amelyet "szenvedés napjainak" neveztek (Tertull., Orat. 19,1; Hermas, Past. Sim. 5,1-2): hétfő helyett szerda és péntek és Csütörtök, t. j. a zsidók által megfigyelt böjtnapok helyett (Did 8: 1; Tertul, Orat. 19; Ieiun 2,3; 14,2-3).

Szerda volt az Úr árulásának napja, péntek az Úr keresztre feszítésének napja (Tertull., Ieiun. 14.; Didasc. Ap. 21., augusztus, Ep. 36, 16, 30). A 3. századtól szerda és péntek a kötelező böjt napja lett (Cons. Apost. V 14.; Epif., Expos. Fid. 22).

Nyugaton szombaton szokás volt böjtölni; ez Keleten nem így volt, kivéve a pászka előtti szombatot (Const. Ap. V.; Bazil, Hom. I de Ieiun., aug., 36,13,31. ep.).

A legidősebb, nagypéntekkel határolt húsvéti böjtöt később nagyszombatig meghosszabbították. A paschális böjt volt az élő viták oka a keresztények körében a 2. században (Euz., HE V, 23-25; Socr., HE V, 22).

Irenej (Euz., HE V, 24) azt állítja, hogy egyesek egy napot (péntek), mások két napot (péntek és szombat), mások pedig 40 órán keresztül folyamatosan böjtöltek (= Krisztus testének ideje a sírban). Pseudo-Hippolytus (Trad. Ap. 33) kétnapos böjtöt ír elő péntektől az esti végéig, a Paschy antequam oblatio fiat misét (Botte, 78).

A 3. századtól kezdve a böjt az egész szent héten általános lett (Dionysus Al., Ep. Ad Basilidem, 1. kán: PG 10,1277; Didascalia 21).

Rómában a húsvét előtt három hetes böjtöt figyeltek meg (Socr., HE V, 22), de a keresztényeknek a húsvét előtti vasárnap tartózkodnia kellett a böjtöléstől (Statua si S. Ippolito: Guarducci 539; vö. Tertull., De Cor. 3,4; augusztus 36, 12, 29; Cass., II. Inst. 18).

Keleten az alexandriai Athanaziosz (Ep. 1:10) 329-ben hatnapos böjtről beszél a húsvét előtt, de később (Ep. 3: 1), 331-ben azt állítja, hogy a hagyományos böjt negyven napos gyors. Így a nagyhét legrégebbi böjtje fokozatosan beépült a negyvennapos böjtbe a 4. századtól kezdve, amely Krisztus, Mózes, Illés böjtjét utánozta, de a két böjt elméleti megkülönböztetése továbbra is fennmaradt (vö. Joh. Chrys., Hom. 30 in Gen. 2.1).

A 7. századtól kezdve a hamvazószerdát Rómában egy negyven napos böjt kezdetének nevezték ki: "Feria IIII: caput de ieiuniis" (Szentség. Gelasianum, 49: szerk. Mohlberg, 39).

A Didache 7.4 bemutatja, hogyan lehet gyorsan megkeresztelkedni a jelölteknek, a baptistának és a közösségnek. A böjt a keresztségre való azonnali felkészülés része volt (Just., 1 Apol. 61.; Tertull., 20. Bapt.; Ps. Hipp., Trad. Ap. 20.; Aug., 54., 10. ep.).

Az eucharisztikus böjt első tanúja a 3. században van. Tertullianus (Ad uxorem II 5: 2) azt kérdezi egy pogány keresztény feleségtől: "A férjed nem fogja tudni, hogy mit [az Eucharisztia] táplál titokban, mielőtt bármilyen más ételt (ante omnem cibum gustes) elfogyasztana?" Pseudo-Hippolytus (Trad. Ap. 36) pedig ezt írja: „Minden hívőnek siettetnie kell az Eucharisztia fogadását, mielőtt hozzáérne az ételhez. Ha hittel elfogadja, bármilyen halandó dolgot megadnak neki, nem lesz képes kárt tenni benne. A legrégebbi kifejezett jogszabályokat lásd a 393. évi Hippa zsinatában (28. kan.) És a karthágói zsinatban (39. kan.).

Forrás: A. Di Berardino NDPAC-diretto, A - E, Marietti 2006. Olaszból fordította Fr. Ján Krupa.