kategóriában: INTERJÚ 2013. október 22
Az ember az egyetlen állat, aki sokáig állva tölti az időt. Ezért a csípőízület valóban fejlődési szempontból fiatal, és számos betegség érinti, beleértve a veleszületett diszlokációt is. Más néven DDH (fejlődő csípőfejlődés) vagy LCC (veleszületett csípő diszlokáció).
A lényeg az, hogy az intrauterin fejlődés során a csípőízület alakja nem megfelelően formálódik, és a csecsemő fejletlen csípőízülettel születik. Korábban megelőző vizsgálatot végeztek röntgen segítségével az élet 4. hónapjában. Sugárzással terhelte a testet, és viszonylag későn érkezett. Ma szonográfiát alkalmaznak, és az újszülöttek "az ízületekbe" mennek az élet 4.-6.
Az anyukák elhagyják a szülőszobát az ún széles csomag (a csípőízületek továbbfejlődhetnek). A professzionális vállalatok gyakran felismerik ezt a széles csomagolást. A szonográfiai vizsgálatig azonban senki sem mondhatja meg teljes felelősséggel, hogy az újszülött csípőízületei megfelelően fejlődtek-e vagy sem.
A csípődiszplázia előfordulása a populációban körülbelül 4 ezrelék (azaz 1000-nél körülbelül 4 újszülöttet érint). Kezelés nélkül súlyosan sérült csípőízületet hagy maga után, és a múltból tudjuk, hogy egy ilyen ízület szinte biztos, hogy viszonylag fiatalon végződik implantátumért cserébe. Sok (sőt fejlett) ország, például Írország és Kanada, tisztán gazdaságilag közelíti meg ezt a kérdést: jobb, ha 1000 emberből 4 csípőízületét pótoljuk, mint hogy időben megvizsgáljuk, kezeljük és megelőzzük az implantátumot. De ez inkább etikai, mint orvosi kérdés.
A skálicai kórházban töltött gyakorlatom során szonográfiailag megvizsgáltam mintegy 20 000 újszülöttet (a kontrollokat is beleértve). A DDH előfordulása valóban 4 ezreléken van. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 40-50 gyermek korán diagnosztizálta és kezelte a betegséget, és a jövőben keveseknek kell csípőprotézisen átesniük. És azt gondolom, hogy a megmentett csípőízületek tucatjai megéri.