Lehet, hogy szépnek tűnik, de egy csipetnyi étel drágán fog kerülni. 100 gramm rózsaszínű Himalája só 5-8 dollárba kerülhet, ami akár 20-szorosa a klasszikus konyhasónak. Ez nagy különbség. De miért olyan drága?
Először meg kell vizsgálnunk a só különféle típusait az iparban.
Az asztali sót gyakran úgy állítják elő, hogy földalatti tengerfenékbe fúrják, sós vizet pumpálják és finomítják a tisztítóművekben. Ez tiszta nátrium-kloridot eredményez, amely eltávolítja a többi természetes ásványi anyagot, például a magnéziumot vagy a káliumot.
A tengeri sót a tengervíz elpárologtatásával, a nap vagy a beltéri melegítők felhasználásával állítják elő. Nem olyan feldolgozott, mint az étkezési só, de általában más vegyszereket nem adnak hozzá, és természetes ásványi anyagai annyira sértetlenek maradnak.
A kősó más. A világ bizonyos részein több száz tonna felszín alatt maradtak az elpárolgott tengerek. Ezt az ásványi anyagot - a halitot - úgy kapják, hogy egy sziklafalba fúrják, a sót összetörik és darabokra osztják.
Tehát a rózsaszínű só egészségesebb belsőleg, ezért többe kellene kerülnie?
Bár állítólag 84 különböző ásványi anyagot tartalmaz, a só csak 2% -a képződik ezekből az ásványokból (amelyek rózsaszínűvé teszik). Ez azt jelenti, hogy a rózsaszínű Himalája só táplálkozási szempontból hasonló a közönséges sóhoz.
Van azonban az az érv is, hogy ásványi anyagokban gazdagabb. Van valami hatása? A himalájai só csaknem 80 ásványi anyagot tartalmaz, köztük foszfort, brómot, bórt és cinket.
Ez a só fontos az egészséges táplálkozás piacán, mivel kevesebb nátriumot tartalmaz, ezért értékes elem.
A kézműves só piac azonban virágzik. Az előrejelzések szerint a globális sófogyasztás 2020-ra eléri a 14,1 milliárd dollárt. A fogyasztó számára a rózsaszínű Himalája sót fényűzőbbnek és ízletesebbnek árusítják. De valóban szükség van magasabb árra?
Tehát ez a só drágább, a bányászati és elosztási folyamat?
A világ rózsaszín sóbányáinak többsége Pakisztán Punjab régiójában található, ahol az ásványi anyag 200 millió éves tengeri sómederből származik.
Itt a bányászat költségei viszonylag alacsonyak, és az alapanyag bőséges. Közülük a Khewra sóbánya a legnagyobb, és csak évente 350 000 tonnát termel.
Bár nagy a kínálat, a szakmunkások itt hagyományos sógyűjtési módszereket alkalmaznak.
Ilyen színű sót csak néhány helyen találhat, például az ausztráliai Murray folyón és a perui Marasban.
Az egészséges táplálkozás piaca szempontjából ennek a ritka sónak gyógyhatása is van. A drága sólámpák gyártói azt állítják, hogy a himalája só elősegíti a nyálka és az allergének eltávolítását a levegőből. A fürdők sókamrái pedig méregtelenítést ígérnek.
De vajon mennyi ez divat, és mennyi valójában? Talán a marketing ehhez kapcsolódik.
(Ha valaki szívesen fordítana hasonló "pénzügyi cikkeket" egy közösségi projektbe, akkor hallasson rólunk a Facebookon)