Végül kinyitották a szabadtéri sportpályákat, így fel a fenékig, és tollaslabdázni fogunk!

    ifkine

Most, hogy kint felmelegedett, és a két csatlakozóm reggel óta lép az ajtó elé, amikor kijuthatnak, minden eddiginél jobban örülök, hogy a házban élhetek ...

… Nos, de végül kinyitották a szabadtéri sportpályákat, tehát fel a fenékig, és tollaslabdázni fogunk!

Elismerem, hogy sportfa vagyok. Soha nem sportoltam csapatban, és a szólóban sem remekeltem. Nos, ha olyat kell választanom, amit nagyon szeretek, az csak tollaslabda. A középiskolában felszámoltam. Valójában az unokatestvérem vezetett magához. Korábban az udvarukon fociztunk, de egyszer "elkaptam" a tollaslabdánál egy szomszéddal.

Ó, ezek voltak az idők! Órákig játszottunk. Persze, eleinte gondom volt egyáltalán a kosárba ütni. Javítónk is azokból az időkből származik - rágógumikat vagy gyurmadarabokat tenni a kosárba, hogy azok nehezebbek legyenek. Mégpedig nem hinnéd el, de minőségi kosarak beszerzése meglehetősen kevés. Különösen, ha éppen elkapott egy csomag két gyerekrakétát és egy szekeret, ami valamivel többe kerül, mint egy vekni friss kenyér.

A tollaslabda valószínűleg legfurcsább részét egy hónappal az érettségi után tapasztaltam. Osztálytársakkal voltunk a háznál. Nem sokkal előtte eltörtem a jobb karomat (futball közben). Egy osztálytársammal, aki hozzám hasonlóan soha nem ivott sokat, tollaslabda ütőket találtunk. Egyiküknek eltört a fogantyúja. Paradox módon nekem nagyon megfelelt. Soha nem vallottam be az orvosnak, de négy órát játszottunk. Törött rakétával törött karban. Amikor este tizenegy órakor kialudt a nyilvános lámpa, és egy lépést sem lehetett igazán látni, el kellett mondanunk a mérkőzés végét.

Még néhány évig tollaslabdát játszottunk ugyanazzal az osztálytársammal - időről időre felhívtunk és találkoztunk egy játékra. Aztán az iskolai és a munkahelyi feladatok miatt valahogy lemondtunk róla (és ha véletlenül elolvassa, remélem, nem veszítette el ízlését), és tíz évig nem kerültem tollaslabdába.

Körülbelül egy évvel ezelőtt megkaptuk a lányunk tollaslabdaütőit. Eleinte csak egyáltalán megtanulta ütni a kosarat. De most, a tél után, amikor kénytelenek vagyunk hazamenni, ismét kihúztuk a rakétákat. Pontosan ezek az olcsó műanyag szemétládák, de elég jól játszanak. És nagyon jóak a gyermek keze számára, mert sokkal könnyebbek, mint az ilyen "valóban". A lánya már az udvaron túl szolgál, és napi 2, 3, néha 4 órát játszunk.

A legnagyobb mulatság, amikor a sógorommal játszom. Ennek ellenére felnőtt, és kicsit jobban játszik, mint a gallyam. És a róla szóló beszéd - komolyan, emberek, a tollaslabda előnye, hogy viszonylag lassabb, így van ideje gondolkodni. És bármilyen szamarat is kitalálni. Először arra gondoltunk, hogy ha maffiózók és más "rossz fiúk" játsszák a játékot, akkor azt rossz-mintonnak kell nevezniük. Több "merénylet" (vagyis nagyon éles lövés) után sógorommal kijelentettük, hogy a kiber támadást megfelelően "i-tentate" -nek kell nevezni, és hogy kosarunk (az olcsó műanyag) már letépett (kiragadott).

Ma kipróbáltuk a multiplayer formátumot - én és a lányom a sógorommal szemben. A helyzetet tovább rontja, hogy házunk sógora is segített sógorának. Valójában nem volt túl jó. Alma, szilva és eper is csatlakozott a játékhoz. Különösen utóbbi tévedett a szakmájával, és nem volt hajlandó kosarat adni nekünk. Szerencsére létra nélkül ment - a sógornak tegnap kellett, amikor az egyik lövést a tetőre tette.

Ha legalább 5 × 10 méteres udvara van, játsszon tollaslabdát. És egyáltalán ne aggódjon, ha nem tud. A tollaslabda megöli az unalmat, az időt és a kalóriákat. Legalább nem fogod megbánni, ha a gyerekek egy hét alatt ötödször kérnek palacsintát vacsorára. Egyébként még ennyi év után sem sejtem, hogy mik a játék szabályai.