Sokszor úgy tűnhet, hogy ahhoz, hogy valami visszatérhessen a figyelem középpontjába, először el kell tűnnie a szem elől. Ugyanezt érezhetjük a szódával is: nagyszüleink és nagyszüleink kedvenc frissítő itala a múlt század 90-es éveiben jelent meg az asztalokon, de az elmúlt tizenöt évben egy funkcionális szifonpalackot csak szórványosan látunk, mert mindenki inkább inni akar ásványvíz PET-palackban.
Gyakorlati szempontból ez természetesen egészen érthető - mindenki választhatja a legszimpatikusabb típust és csomagolást: szénsavas, enyhén szénsavas vagy szénsavas, várandós és szoptató anyák "rózsaszínűek", a lányok félliteresek, ami belefér kézitáskában. És nem kell mosogatnia vagy húznia az üveget, csak dobja el. De kevesen tudják, hogy az üzletekben még mindig hagyományos acéltöméseket, jól ismert bombákat kapnak, és vannak szódaboltok is. És a szódagyártás modern háztartási készülékei is, amelyekkel a saját konyhánkban buborékot készíthetünk, és félévente új palackot vásárolhatunk, mivel az eredeti műanyag a rejtélyes okok miatt a garanciális idő lejárta után zavarossá válik.
Egyszóval térjünk vissza a kezdetekhez: a klasszikus szifonkultúra még mindig él, csak sikeresebb marketingstratégiával rendelkező ásványvizes palackok szorították ki a piacról. De egyre többen vagyunk olyanok, akik úgy érzik, hogy ásványvíz helyett szódát, málnát vagy friss csapvizet kell fogyasztaniuk, amelyet hónapokig vagy évekig raktárakban tároltak, különösen, ha a szifonoldat gyakran olcsóbb, mint az ásványvíz. a bolt. Sokunkat aggaszt az a tény is, hogy Pozsony bárjaiban, kocsmáiban és kávézóiban a menü gyakran sörrel és kofolával zárul: a házi készítésű ízesített üdítők szinte teljesen hiányoznak, a gyümölcslevek drágák, és ha csobbanni akartunk, külön feltöltött bornak és palacknak köszönhetően az ásványvíz könnyebb lehet akár 3 - 4 € is.
Ugyanakkor a szódagyártás hazai úttörője 1800-ban született csak Pozsonytól néhány tíz kilométerre, a Nové Zámky melletti Zemné faluban. Ő volt a híres feltaláló Štefan Anián Jedlik, aki Pozsonyban végezte középiskolájának utolsó évét: folyékonyan írt és beszélt magyarul, szlovákul és németül. Fiatal győri bencésként meg akarta lepni rendtársait, így 1826-ban kísérletezni kezdett azzal, hogyan lehet a vizet szén-dioxiddal telíteni. Az 1930-as években Pozsonyban gyártott egy továbbfejlesztett gépet, amelyet 1841-ben mutatott be a Magyar Tudományos Akadémiának. Találmányát azonban nem emelte kereskedelmi cikknek, és mivel szerény volt, nem tartotta magát a szóda feltalálójának.
Ezenkívül tudott a korábbi külföldi kísérletekről: Joseph Priestly (1733 - 1804) angol természettudós már előtte szódavizet gyártott, és a fokozatos fejlődésnek köszönhetően a szénsavas ital a 19. század elején viszonylag népszerű volt Amerikában. A 19. századi Magyarországon elsősorban a nagyközönség körében vált népszerűvé, mivel a bor hígítani kezdte, és népszerűsége a mai napig folytatódik - a szifonkultúra (még a palackozott ásványi anyagok megjelenése után is) jelen van a hazai "töltőanyagok" (a magyar "permetezési kultúráról" és az egyes permetezési típusokról szlovákul részletesebben olvashatnak: http://madari.sk/magazin/gastromoda/veda-okolo-vinneho-striku).
Az elmúlt évtizedekben sok szódát lehet előállítani Szlovákiában - nemcsak városokban, hanem minden faluban volt egy helyi termelő, aki szódavízzel látta el a falut. Ma is találhatunk a padlásokon az egyik volt helyi szódabolt "logójával" ellátott palackokat. A régi pozsonyi piac ezt a hagyományt szeretné feléleszteni saját szódagyárával, amelynek megnyitóján (2014. augusztus 2-án) a látogatók megcsodálhatják a régi palackokat és a szódagyártó berendezéseket is, és megnézhetik, mit és hogyan permeteztek őseink. buboréklé poharakba. Igaz, még mindig túlzás a pozsonyi szóda reneszánszáról beszélni, de csak rajtunk múlik, hogy mennyire terjed el újra. Ha komoly igény mutatkozik rá, a szifonpalackok újra megjelenhetnek az éttermi és bárasztalokon.