Az év 1993. Budapesti gimnazistaként tele vagyok illúziókkal, és elvarázsolom a szlovák kedvességét egy tátrai kiránduláson. Körülbelül 50 szót tudok szlovákul.

diána

A Belianská-barlangban találkozunk egy szlovák anyával, aki körülbelül hároméves fiával beszélget. Csodálom ezt a kisgyereket, milyen szépen beszél szlovákul. Nem kell úgy próbálnia, mint én, és mint egy gyönyörű bunkó. Ha csak a leendő gyermekeim beszélnek ilyen szépen szlovákul - beszélek magamban, bár még mindig fogalmam sincs, mi vár rám az életben.

Az év 2017. A fiatalság romantikus ideje már rég elmúlt. Három gyönyörű gyermekem van, akik szépen és szeretettel beszélnek szlovákul. Ennek eléréséhez nem kellett erőfeszítéseket tennem. Elég volt férjével Budapestről Žilinába költözni. Viszont folyamatosan próbálkozom egy másik dologgal: hogy gyermekeim ne felejtsék el, a szlovák mellett a magyart is.

Több középiskolás osztálytársam van, akik külföldre mentek. Időnként találkozom néha. Egyikük Olaszországban él. Amikor első gyermekét várta, azt a stratégiát választotta, hogy otthon csak magyarul beszéljen magyarul. A társadalomban azonban átáll az olaszra, hogy ne legyen intoleráns és senkit sem sért. Ma négy gyermeke van. Nemrég találkoztunk Magyarországon, amikor a nagymamánkhoz látogattak. Együtt játszottunk a pályán. Mindig olaszul beszélt gyermekeivel. Jelenlétünkben. Mivel iskolába járnak, már nem beszél velük magyarul vagy otthon.

Itt egyáltalán nem valami erkölcsi árnyalattal írom. Nem ítélem el. A nyelvek nem hozzák meg az üdvösséget az emberben. Minden szülőnek joga van eldönteni, hogy melyik utat választja. Ha valaki külföldit vesz el, akkor számolnia kell azzal, hogy több lehetősége van, és rajta múlik, hogy gyermeke tud-e egy vagy két nyelvet. Itt szoktam írni, hogy férjemmel és gyermekeink születése előtt tudatosan oktattuk ezt a kérdést, és a többnyelvűség működőképes modelljeit kerestük. Az irodalom tanulmányozása után egyértelmű volt számomra: ha azt akarom, hogy gyermekeim ne csak passzívan, hanem aktívan is tudjanak magyarul, akkor két alapelvet kell követnem: 1. mindig magyarul beszéljek velük, a helyzettől függetlenül, 2. ha válaszolj szlovákul, úgy teszek, mintha nem érteném őket, és magyarul követelem a választ. Szerinted ez túl szigorú? Talán igen, de nagyon jól működik.

Sokan kérdezik tőlem: miért olyan fontos számomra, hogy gyermekeim tudjanak magyarul? Hiszen a magyar nem világnyelv. Akkor miért?

Képzelje el, hogy idegennel házasodik össze. Mondjuk Németországból, ahová az esküvő után költözöl. Beszél németül, de ez nem az Ön anyanyelve. Szülei és barátai vannak Szlovákiában. Szereted a szlovák nyelvet és irodalmat, a szlovák dalokat, a szlovák kultúrát. A szlovák az anyanyelved. Szeretné, ha gyermekei képesek lennének érzékelni régi hazát "belülről"? Hogy kommunikálni tudjak a nagyszülőkkel? Hogy szlovák könyveket olvashassak? Lehetőséget kapni az "apák örökségének" megőrzésére? Szeretné, ha mindig kommunikálni tudna velük minden árnyalattal, árnyalattal, minden színnel? Nem akarod, hogy harminc éven át hibáztassák, amiért megfosztották őket őseik múltjától? Szeretné, ha szabadon dönthetnének, amikor felnőnek, melyik országban akarnak élni? Ha igen, van egy egyszerű megoldás: beszélj velük születésüktől szlovákig. És remélje, hogy a környezete megérti ezt, és nem fogja érzékelni intoleranciának és az állami nyelv elleni támadásnak.

Ez a válaszom arra a kérdésre, hogy miért lesznek magyarok a gyermekeim.

A fiú rehabilitációra megy. Hátproblémái vannak. Kezdettől fogva ott ültem vele, hogy otthon ellenőrizhessem, hogy az összes gyakorlatot helyesen végzi-e. Néha nem tudtam ellenállni, és figyelmeztettem, amikor azt hitte, hogy gondatlanul csinál valamit. Tartsa egyenesen a fejét! Rendbe rak! A fiú nem bánta, de a terapeuta igen. De nem azért, mert részt vettem a mesterségében. Bosszantotta, hogy magyarul kommunikáltam a fiával. Erre figyelmeztetett. Többször. Aztán megpróbáltam nem mondani semmit. Ugyanakkor évek óta ismerem az edzőt, ő a jó barátunk, szuper ember, szuper anya, szuper nő. Igazán.

Ezt mondtam neki és mondom neked is: kedves szlovákok, amikor gyermekeimmel magyarul beszélek, nem azzal a szándékkal teszem, hogy sértegessem, valami csúnyát mondjak rólatok, intoleráns és rosszul alkalmazkodott vagyok. Nem is azzal a szándékkal teszem ezt, hogy gyermekeim ne ismerjék az "állami nyelvet". Ezt azért teszem, mert magyar vagyok, és szeretném, ha gyermekeim tudnának magyarul annak ellenére, hogy tisztán szlovák környezetben élnek. További nyelvek ismerete gazdagság, és ezt a gazdagságot megadom neki. Ráadásul a magyar kultúra az életem része, és gyermekeimnek csak nyelven keresztül tudom továbbadni.

Az a konkrét eset, amelyet most leírtam, csak egy a sok közül. Velünk elég gyakran előfordul, hogy valaki figyelmeztet minket, miért nem beszélünk szlovákul. És most nem idegenekről beszélek, hanem ismerőseinkről, akik pontosan tudják, hogy Magyarországról származom.

A 2016-2017-es tanévet azzal a céllal töltöttük Magyarországon, hogy megerősítsük gyermekeink "gyengébb nyelvét". Az idősebb gyermekek, amióta iskolába kezdtek, kizárólag szlovákul beszélnek egymással. Még Magyarországon, amikor a magyar társadalomban voltak, fenntartották ezt a szokást, és mindig szlovákul beszéltek egymással. Még az iskolában is. Soha senki nem dorgálta őket ezért.

Magyarországon olyan osztálytársaik voltak, akiknek amerikai anyjuk volt. Nagyon kedves hölgy, aki csak angolul beszélt gyermekeivel. Még az én jelenlétemben is. Igen, mondhatod: az angol nemzetközi nyelv. De én személy szerint elég rosszul tudok angolul, így biztosan nem értettem mindent értük. És egyáltalán nem bántam. Eszembe sem jutott mondani nekik, hogy kérlek, beszélj magyarul a jelenlétemben. Nem, mert tökéletesen megértem, hogy természetellenes lenne annak az anyának, pedig folyékonyan beszél magyarul. Pontosan megértem, hogy az anyanyelve része identitásának, amelyet át akar adni gyermekeinek.

Ugyanaz érdekel. Adja át gyermekeinek gyökereit, világát, lényegét. Teljes mértékben tiszteletben tartva annak az országnak a kultúráját, amelyben élünk.

És hogy ilyen komolyan ne fejezzük be, végül a tegnapi legújabb családi eseményünk, amely megerősíti a többnyelvűség hasznosságát. Délután, amikor hazaértem, az ajtón egy tábla várt rám a következő szöveggel: Kulcsok a teraszon rózsaszín bélésű cipőkben. Ajíkkal vagyok. Milyen hülye, azt mondod, amikor egy tolvaj meglátja, tudja, hogyan kell bejutni a házba. De a linket magyarul írták. A fiú nagyon jól tudta, hogy magyarul tudó tolvajok nálunk nem fordulnak elő. Csak egy apróság kerülte el: hogy a két kulcsszó szinte megegyezik mindkét nyelvben (kulcs, terasz). Az okos tolvajok gyorsan kitalálhatták azokat a kulcsokat, amelyeket a teraszon kell keresni. Szerencsére megelőztem őket.:)