színház

A szerető istennő dramaturg szerzője, Jonathan Littell amerikai származású, orosz nagyszülőkkel, a zsidó hit emigrációival. Az azonos nevű novella megírására azonban nem a sorsuk inspirálta, hanem egy fénykép, amelyen Zoja Kosmodemianska orosz partizán kivégzésére került sor. Ennek alapján nemcsak a második világháborúról szóló könyveket kezdte tanulmányozni, hanem személyes látogatásokat tett Németország és a volt Szovjetunió harcterein is. A módosítás megírása előtt nem volt messze katona érzés - 2001-ben humanitárius munkásként megsebesült Csecsenföldön.

A pozsonyi SND dráma dramaturgiája Littell szövegével eljutott egy újabb kortárs, értékes irodalmi remekműhöz, amelyet 2006-ban a megjelenés idején két jelentős díjjal - Goncourt-díjjal és a Francia Akadémia regényének fődíjával - jutalmaztak. Mind a dramatizálás, mind annak színpadi formája nagyon határozott kijelentések az erőszak eredetének mechanizmusáról, hanem a bennünk fennálló kitartás okairól is. A főszereplő Aue (kiváló Ľubomír Kostelný), aki gyermekkorában szereti saját nővérét, kényszerű homoszexuális, értelmiségi, ügyvédi és SD-tiszt, nemcsak ukrán zsidókat, hanem saját szüleit és védelmezőjét is könnyedén meggyilkolja.

A háború után még tisztességes polgár lett belőle. Élet viszontagságait sötét bohózatként mesélik el. Az epikus felosztásokban (monológokban) Aue mindig csak "röviden" mondja ki, hogyan került homoszexuálisként az SD-hez, hogyan választották el a kezét a testétől, amikor tömeggyilkosság áldozatai érkeztek stb. Kegyetlen-ironikus módon rámutat az elkövetett kegyetlenségre. A kegyetlen pontok azonban nemcsak Aue motívumait kommentálják, amelyek az embertelen parancsok engedelmes végrehajtói sorába vezették. A lényeg, mint fontos kifejezési eszköz, más szereplőknél is használatos - Dr. Hohenegg (Maroš Geišberg) ezzel befejezi tiszttársai "lelkiismeretének" vitáit, mert mint mondja, filozófiai szempontból a halál nem fontos. A parancsnok (kiváló Jozef Vajda) az "ünnep" és a csőd végső kimenetelében már nem önigazoló, nem ellenőrzi a belét, forrásban lévő vízzel teli fürdőben mossa el bűneit - amíg kollégái végül lőnek neki.

Marián Čekovský könnyező és könyörtelen zenéje szintén kegyetlen pont (kár, hogy a dramatizálásból csak arra következtethetünk, hogy valószínűleg valahol hasonlított Erínya bosszú ősi istennőjére). A kegyetlen pont azonban maga a történet - Aue azzal fejezi be a szavakat, hogy amit képes, azt mi is képesek vagyunk megtenni.

A produkció elsősorban színházi koncert, melyen az alkotók és a színészek már létrehozásakor meghatározó álláspontot foglaltak el a témában. Állandóan professzionális megközelítéssel készítettek figyelmeztetést. Nemcsak az, amivel a modell szerzője segítette a katartikus felbontást: az egyes szereplők fokozatosan - tetteik büntetéseként - megőrülnek. De egy teljesen formált, nyugodtan bemutatott, következetesen feltárt bűncselekmény is.

Bár Jonathan Littell kitalált emlékeket írt egy német értelmiségről, a háborúk során tett cselekedeteink képe, amelyet segítségükkel az SND Dráma terepén hoztak létre, nemcsak sötét, de riasztó is. Azt mondja, hogy megvigasztalhat minket - ha nincs szívünk, csak okunk van -, csak az a tény, hogy az eredeti egy kitalált történetet mesél el.

Igazság: 5/5

Jonathan Littell: Szerető istennők/rendező: Michal Vajdička/színpad: Pavol Andraško/jelmezek: Katarína Hollá/főszereplők: Ľuboš Kostelný, Alexander Bárta, Marián Geišberg, Milan Ondrík, Táňa Pauhofová, Emília Vášáryová és mások/premier: SND Dráma április 2-án

© SZERZŐI JOG FENNTARTVA

A napi Pravda és internetes verziójának célja, hogy naprakész híreket jelenítsen meg Önnek. Ahhoz, hogy folyamatosan és még jobban dolgozhassunk Önnek, szükségünk van a támogatására is. Köszönjük bármilyen pénzügyi hozzájárulását.