Sikerrel jártak a világon, otthon nem ismerjük őket! Oli Džupinková a szerdai premieren (szombati reprise) külföldön élő szlovákokat mutat be. További tippeket küldhet a [email protected] címre.

rádióban

Eclipse Veronika, rádiós műsorvezető, önkéntes és anya az óvodában

Veronica Eclipse 30 éves és Nyitráról származik. A nyitrai Hotel Akadémián tanult, és szakképzett szakács. Az érettségire ajándékot kapott édesanyjától, indiai utazást, amelybe azonnal beleszeretett. Érettségi után egy évig angolt tanult egy magániskolában, majd Angliába távozott. Eredetileg 2 hónapig kellett volna ott maradnia, de 7 évre hosszabbította meg tartózkodását. Ezután nem ment egyetemre. Jelenleg fizetés nélküli szülési szabadságon van. De egy kávézóban dolgozott, és éppen vállalkozást indított, otthon sütött és kávézóknak értékesítette. Masszíroz, angolt tanít, és hetente egyszer sugároz a közösségi rádióban, ahol saját V for World című műsora van. A világzenéről és az életről beszél. Támogatja a helyi művészeket, és az ausztrál rádióba is tolta Adam Ďuricánkat. Veronika férjével, fiával és lányukkal él az ausztráliai Alice Springs kisvárosban, ahol szinte mindenki mindenkit ismer és mindenki segít egymásnak.

Oli: Menjünk szépen a kezdetektől, mielőtt Indiába érnél?

Veronika: Amikor elvégeztem, ajándékot kaptam egy utazásról. Nem viselek ékszereket, és soha nem jártam olyan régimódi dolgokban, mint ékszerek, drága vacsorák és üdülések. Tehát anyám adott nekem egy utazási iroda katalógust, hogy válasszam a nyaralást és menjek együtt. Természetesen Görögországban nem választhatom a tengerparti pihenést, inkább Indiát választottam. Anyám megdöbbent, de teljesítenie kellett a kívánságaimat. Így együtt mentünk.

Oli: Aztán Angliába mentél, mit és hol csináltál ott?

Veronika: Angliában először egy ilyen indiai klubban dolgoztam. 18 évesen kerültem Indiába, és azóta is szerelmes vagyok Indiába. Tehát van egy csapos, aztán egy másik cégnél pincérnőként, végül szakácsként dolgoztam, amiben szintén diplomát szereztem. Később egy londoni ötcsillagos szállodában dolgoztam szakácsként, onnan pedig egy étteremig séfként, majd vissza a bárokba pultosként, csapatvezetőként, később felügyelőként, végül pedig a saját vezetőjeként. kocsma. Aztán segítettem a hostelben, és egy másik hostelben dolgoztam, mint a bár, a promóciós és a marketing menedzser. Bár nem mentem egyetemre, még mindig tanulok, különféle online tanfolyamokat és iskolákat folytatok. Minden, ami eszembe jut - a masszázsoktól az egészséges táplálkozásig, az angol, számítógépek, cupcakes, tánc, aromaterápia, rendezvénytervezés, manikűr stb.

Oli: Mi volt a kezdet egy új és egy idegen országban?

Veronika: Nehéz volt. Különösen az emberek eltérő gondolkodása és egy kis félelem az új és ismeretlenektől. Félelem más emberektől. Sokszor sírtam, de nagyjából egy év volt a kemény munkában. Egyébként nagyon sokat tanultam Angliában, nemcsak a tanfolyamoknak köszönhetően, hanem főleg az életből, az emberekből, a kapcsolatokból, a világból és ami a legfontosabb: magamról. Megtanultam felelősségteljes lenni és vigyázni magamra és másokra, és nem csukom be a szemem, hogy segítsek más embereknek, akiknek szükségük van rá. Természetesen eleinte tetszett a szabadság! Pénzügyi szabadság. De tudtam, hogy dolgoznom kell rajta. Költhetek, de előbb meg kell keresnem. Szóval dolgoztam, néha három munkát egyszerre, és egy egész évet megtakarítottam, majd egy nagy vakációra mentem a barátommal. Szlovákiában mindenki irigyelte, ahelyett, hogy csodálta volna, mit kell tennem miatta, és hogy ez nem volt könnyű.

Oli: Végzetes volt a hét? Mert hét év után úgy döntött, hogy elhagyja Angliát.

Oli: Mi lenyűgöz Ausztráliában?

Veronika: Nagyon sok emberrel találkoztam, és együtt megmutatták, honnan származnak, és nagyon tetszettek. Ausztrália nyugati részének nagy részében bálna cápákkal akartam ott úszni. Eddig nem sikerült, mert akkor tönkrement a kocsim, a kártyámat blokkolták, és nem volt nálam pénz, de visszajövök! Ausztrália gyönyörű ország, valószínűleg nekem még 10 év sem lenne elég, ha mindent csodálatosnak látok, ami itt van. Hihetetlenül hatalmas tér, természet, tiszta levegő és számos különféle állat és madár, vagy fa és növény található. Igen, kígyók, pókok, krokodilok, cápák is (nevet).

Oli: Eszedbe jutott, hogy sokat tanulsz, új dolgokat tanulsz, amit most csinálsz?

Veronika: Fizetetlen szülési szabadságon vagyok. De kávét főztem egy kávézóban, és valószínűleg megyek segíteni nekik, mert már hívtak. Emellett most alapítottam egy céget - otthon sütök, és eladom a kávézóknak. Masszírozom is, és millió ötletem és gondolatom van, hogy mi következik. Például most vettem részt az angol mint idegen nyelv oktatásának tanfolyamán, és szeretnék vezetni valamit a kórházunkban azoknak a külföldieknek, akik ott dolgoznak, de nem beszélnek jól angolul. Esküvők és rendezvények szervezését tervezem, mert ezt itt sem teszi senki.

Oli: És te sugároztál a rádióban, így tudtam meg rólad, amikor otthon voltál Szlovákiában, és interjút készítettél Adam Ďuric-szal.

Veronika: A rádió fizetés nélküli hipster. A férjemnek kedden műsora van, és vele együtt rádióba mentem. Egyszer beszéltem a rádiónkról és arról, hogy milyen műsort szerettem hallgatni, és mit kellene csinálniuk. Tehát csak azt kérdezték tőlem, miért ne csinálnám én magam?! Így csináltam és ez az első műsorom. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, mit akarok csinálni, de azt hiszem, már meg is van. Hetente egyszer vagyok ott önkéntesként. Közösségi rádió és 8ccc (nyolc hármas c). Körülbelül húszan vagyunk. Mindent magam csinálok. Hang, lejátszási lista, mesemondás, reklámok. Más, mint a nagy rádióknál, ahol mindenki mást csinál.

Oli: Tehát valami hallgatói rádióhoz hasonló, bár néhány projektnek már elég tisztességes tanulmányai vannak.

Veronika: Pontosan. És azt hiszem, volt egy expressz műsora a Világ zenéje néven, amely vasárnap volt. Szalagokra vettem fel, kár, hogy már nincsenek. Hetente egyszer sugározok, minden hétfőn este 7-kor. Világzenét játszom, de azt is, ami eszembe jut, vagy amihez kedvem van. Zenélek más nyelveken, hagyományos és modern zenét. Ez egyszerű, mert körülöttünk minden a világ. Tőlünk is zenélek Alice Springsből, az Északi Területről, az őslakosoktól, a helyi és ausztrál együttesektől. Sokat tanulok az őslakosok, az őslakosok kultúrájáról, művészetéről, szokásairól és földjéről. És nagyon tetszik, sokat tanulhatunk tőlük. Tehát én is a zenéjüket játszom. Nagyon sok jó zenész van itt. A helyi vagy ausztrál zene körülbelül 25% -át játszom.

Oli: Miről beszélsz? Csak a zenéről?

Veronika: A zenéről, zenekarokról, énekesekről, a napomról, az időjárásról különböző témákat választok. Beszélek a városban zajló eseményekről is, legyintek vendégekkel, zenészekkel, akiknek koncertjük lesz, vagy kiállítások és rendezvények szervezőivel, ha van valami új. A zenészek mini élő koncerteket is játszanak velem. Ha találkozom külföldiekkel, felhívom őket és interjút készítek velük. Mondanak is valamit a saját nyelvükön, választanak egy dalt az országukból. Szabad kezem van.

Oli: Számomra a rádió szerelem volt, közvetlenül az eperjesi PaF hallgatói rádió első adása után. Hogy volt veled?

Veronika: Valójában a nyitrai rádióban akartam dolgozni, a srácok miatt, mert csodálatosak! De azt hittem, hogy nincs nálam, ezért nem rendeztem. És amikor megkaptam ezt az ajánlatot Ausztráliában, nagyon féltem, és megremegett a hangom. De amikor mindent megtanultam, bezárkóztam a stúdióba, és magam is kipróbáltam, szóval igen, ez szerelem, vagy inkább drog. Úgy érzem, hogy valahová tartozom, olyat csinálok, amely hatással lehet vagy megváltoztathat másokat, vagy legalább javíthatja a hangulatukat. Természetesen angolul sugározok. De itt-ott megértek valamit szlovákul, vagy ha valami újat megtanulok egy másik nyelven, azonnal felhasználom. Más nyelveken is vannak műsoraink, ezért csak szlovákul tudtam sugározni, de nem tudom, hány szlovákot hallgatna itt, mert itt még egyikükkel sem találkoztam. Valójában, hé, egy pár, akik utaztak, és nem értették, mit csinál egy szlovák lány a sivatagban, és meg akartak ismerkedni velem.

Oli: De amikor streamelsz, akkor talán sok külföldi szlovák hallgat rád.:)

Veronika: Igen, élőben hallgathatja a 8ccc.com.au/live címet. Többnyire nemcsak Szlovákiában hallgatnak emberek, hanem valóban a világ minden tájáról, Mexikóban, Angliában, Spanyolországban, az USA-ban, Japánban, Tajvanon, Lengyelországban, Norvégiában stb.

Oli: Mi a neved a műsorodnak?

Veronika: V a Világnak hívják. Megnéztem a Vendetta című V filmet, és a fejemben volt. Viccelődtem azzal, hogy állítólag "V for Veronika" volt, és V karaktert csináltam az ujjaimmal. És amikor megkérdezték tőlem az új műsorom nevét, ki kellett találnom valamit. Nem akartam, hogy Világzenének hívják, nagyon sok van, és kínos (nevet). De a világ szónak ott kell lennie, ezért arra gondoltam, hogy az "In like World" lehet. Eleinte nem értették, de nekem tetszett. És nem találtam ki mást, mert a V for World elakadt a fejemben. (nevetés)

Oli: Milyen volt a beszélgetés Ádámmal? El fogod játszani?

Veronika: Véletlenül találkoztam Ádámmal egy nyitrai retro bálon, ahol énekelt. A Word kiszállt, és gyorsan beporoztuk az interjút a műsoromba. Adam nagyon kedves, profi, kellemes beszélgetni vele. Kiegyensúlyozott és magabiztos ember, akinek zenéje pozitívan hangolja és mozgatja minden korosztályt. Korábban nem igazán tudtam róla semmit, sem őt. (nevet) De amikor meghallottam a ’Mandolin’ című dalát, azonnal tudtam, hogy kivel beszél. Nagyon szeretem a dalait, és várom az új albumot, amelyen most őszintén dolgozik. Biztos vagyok benne, hogy dalai úgy fognak szólni a műsoromban, mintha nem is azok lennének. Ha tudsz valakiről, aki olyan tehetséges, mint Ádám, küldj nyugodtan egy dalt, és levetítem. Mindig zenészek között mozogtam, és tudom, hogy ez egyáltalán nem könnyű élet. Nehéz áttörni. Adam remekül teljesít, csak tovább.

Oli: Alice Springs egy kis város, honnan származik a férje? Ezért maradtál ott?

Veronika: Nem, nem. Nemzetközi család vagyunk (nevet). Olly, a férjem angol, gyermekeink ausztrálok, én pedig szlovák vagyok. Családjának egy része Angliában, másik része Spanyolországban, másik része Szudánban él. Tehát nagyon jók vagyunk ebben. Több mint 18 éve van itt, ezért ausztrálnak számít. Először megszerettem Alice-t, majd Olly-t (nevet), mármint Alice Springs városát. Olly fia egy év múlva középiskolába jár, és nem akarjuk, hogy az ugrás nehéz legyen, ezért itt akarunk maradni a középiskoláig. Ezen túlmenően, Olly fotós, és nem is választhatott volna jobb lakóhelyet, a természetet, a naplementét és a napfelkeltét, és ezek a színek igazán lenyűgözőek.

Oli: Tetszik, ahogy a közösségi életedről beszélsz.

Veronika: Nekem is tetszik, cserekereskedelmet indítottam fizetés helyett. Ez nagyszerű! Készítettünk egy Facebook oldalt "Buy Swap Sell" néven, és ott, ha eladni vagy adományozni akarok valamit, ott lefényképezem, és az emberek meglátják, megjegyzik és egyetértenek. Olcsó használt holmikat is vásárolok ott. Most van egy új oldalunk is: "Grow Swap Sell", ahol a kertről beszélünk, és kinek mi van, és például tojást paprikára vagy paradicsomot narancslekvárra cserélünk. Például kicseréltem a banános kenyeremet növényekre és hasonlókra. Ha van valami sok, akkor odaadjuk, vagy kicseréljük valami másra. Sokat sütök és főzök, majd cserélek. Például valakinek van otthon egy citromfája, és egy zacskó citromot cserélek egy már citromlekvárra. Természetesen a boltban is vásárolok, de ha lehetséges, inkább ilyen emberektől vásárolom, és támogatom a helyi piacot. Van kertem és tyúkjaim is, ezért igyekszem a lehető legjobban megnövekedni, és hagyom, hogy minél önellátóbb legyek. Ekkor szintén Ečiek és adalékanyagok, valamint egyéb vegyszerek nélkül.

Oli: Most nagyon divatos elkerülni a hipermarketeket és támogatni a helyi kiskereskedőket. Különösen falvainkban az emberek saját zöldségeket, gyümölcsöket és hasonlókat termesztenek. Mondhatod, hogy ez az életfilozófiád is?

Veronika: Természetesen igen. Annak ellenére, hogy néha viccelődök, ez itt egy olyan hippi életmód. De megtanultam friss és tiszta termékekkel élni. Nincsenek vegyszerek, színezékek és aromák. Most "bio" -nak hívják, valaha "ételnek" hívták. Itt támogatjuk egymást, mézet veszek valakitől, ő tojást vagy lekvárt vásárol. Kedvesebb, egészségesebb, és ami a legfontosabb, látom, honnan származik, amit eszem. Valószínűleg ilyen mellékhatása az általam olvasott könyveknek és az egészséges táplálkozási tanfolyamoknak. Rájöttem, hogy mindezek az ízesítők és vegyi anyagok hogyan befolyásolják érzéseinket, reakcióinkat, viselkedésünket és különösen az egészségünket.

Oli: Miért jobb egy közösségben élni, mint egy névtelenül egy nagyvárosban, és mindenki gondoskodik magáról?

Veronika: Mindenki mást szeret, mindenki más körülményekhez szokott. Kipróbáltam az életet a nagyvárosban, és belefáradtam. Úgy gondolom, hogy ha valaki utazik, megismerkedik más kultúrákkal, és új dolgok előtt nyitja meg az elméjét. Rájön, hogy az, hogy évtizedek óta így élünk, még nem jelenti azt, hogy helyes. Az idők változnak, a technológia halad és az emberek elveszítik emberségüket. A közösség segít megtartani, nemcsak magunkra gondolni, hanem a körülöttünk lévő más emberekre is. És nem teszünk valamit, vagy nem adakozunk azért, hogy valamit visszakapjunk. Megtesszük, mert nagyon jó segíteni. És természetesen örülni fogsz, ha visszatér, amikor olyan emberek vannak körülötted, akikre számíthatsz. Senki sem akar egyedül lenni. A közösség olyan család, amelyet tiszteletben kell tartani, a közösség egy barát, aki hallgat bennünket és szeretne meghallgatni, a közösség egy gyermek, akit gondozni kell, a férj bátorítandó, a közösség az, hogy úgy szeressem magam, mint Én vagyok.

Oli: Szeretne valamikor a jövőben visszatérni Szlovákiába?

Veronika: Azt hiszem, már nem tudtam megtenni. Nem tudnék Szlovákiában élni. Szomorú voltam, ahogy mondtam, de sajnos ez igaz, bár kár. De nagyon szeretem Szlovákiát és mindig is az leszek, elvégre szlovák vagyok! És nem hagyom abba a visszatérést, mert Szlovákia a hazám, ez az otthonom.

Fotó: Archív Veronika Eclipse, Oliver Eclipse