ŐrültFekete Angyal
A természetfölötti lények világa mindig is rejtély volt az emberiség számára, amely a mai napig nem maradt fenn. Több
Vérem SK
A természetfölötti lények világa mindig is rejtély volt az emberiség számára, amelyet a mai napig nem oldottak meg. Ez egy sokak számára ismeretlen világ.
Seth szempontjából
Igen, örökre eltűntem uralmukból és életükből. Nem bírtam tovább. A színlelés, az ál, de legfőképpen Damon vaksága és bizalmatlansága irántam. Sajnáltam őt, de amit az utolsó vitánk során elmondott, az volt az utolsó csepp. Nem tudtam megint csak a szemébe nézni. Aznap este a vérfarkaserdőkbe menekültem. Hogy őszinte legyek, nem féltem. Csak dühvel és félreértéssel teli vándoroltam velük. Észrevettem, hogy katonák keresnek valamit ott, de nem vettek észre. Gyorsan belefutottam az erdőbe, távol a szemük elől. Csak akkor jöttem rá, hogy hol vagyok. Az erdő valaha volt legsötétebb részén találtam magam. Az éjszaka esett, így alig láttam egy lépést. Körülbelül sűrű fák és rácsok nőttek. Nem tudtam, merre mozogjak. Próbáltam valami menedéket találni az eső elől. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy független vagyok, és magamnak élek.
Elég sokáig futottam, hogy nagyon elfáradjak. Megálltam, eláztam. Körbenéztem, de sehol nem láttam menedéket. Mintha csapdába estem volna. Úgy éreztem, hogy a belátásom feladta, amikor:
- Auuu! - hallottam egy kiáltást a közelben.
Azonnal elrohantam a helyre, valakinek segítségre van szüksége. Ebben az időben szinte lehetetlen megtalálni. Amikor megérkeztem a helyre, megláttam egy meglehetősen öreg farkast, aki csapdába esett a bokrokban. A hátsó lába összekuszálódott, vérzett, és nem tudott kijönni belőle. Eleinte kicsit féltem, de azt mondtam, hogy rokonok vagyunk, ezért úgy döntöttem, hogy segítek neki. Lassan és óvatosan közeledtem felé. Azonnal rám nézett és csodálkozva, de nagy félelemmel is nézett rám. Látta bennem, hogy kissé emberinek tűnök.
- Ne aggódj, segítek neked innen, csak ne mozdulj.
Hirtelen rájöttem, hogy valóban megértettem őt. le voltam nyűgözve.
"A nevem Seth. Farkasember vagyok." Közben letekertem az ágakat és gallyakat a lába körül.
"Ezért segítesz nekem? Mert rokonok vagyunk?"
"De nem ezért. Mindenkinek segítek bármiben. Nem engedném, hogy itt meghaljon, öreg vagy, tehát ..."
-Kérem?! Én vagyok az egyházközségünk kitüntetett gyógyítója, Faoiltiama! Ööö! -Nézett rám.
- Ööö. Sajnálom. Nem akartalak megbántani - mosolyogtam.
"Rendben van. Egyszerűen ismerős vagy számomra" - bámult rám mogyorószemeivel.
"Nos, ez nem lehetséges. Egy évtized alatt nőttem fel, ezért csak össze kellett keverni valakivel. Különben. Mi a nyaklánc a nyakadon?" - kérdeztem kíváncsiságból.
"Ez? Ó, megvédem. Ez a lila héj középen a védelem és a bátorság szimbóluma, a mellette lévő fehér és kék kövek a szeretet és a béke szimbólumát jelentik. Együtt nagyon erős pajzs, tudod? más farkasok könnyebben felismerhetik a bilincseket. "
- Igen. Szeretne hozzánk jönni?
"Én? Noo" - tekertem le az utolsó ágat.
"Minden bizonnyal megérdemel egy kis jutalmat ezért. Éjszakánként velünk maradhat, mit mondasz?"
"Nos, ennyi. Uff." Letöröltem a verejtéket a homlokomról.
- Szóval velem jössz?
"Várj, még mindig sérült a lábad. Képes leszel visszajönni egyedül?" - kérdeztem aggódva.
- De persze- jajjj.
Hirtelen eltört a lába. Rögtön ösztönösen a karjába ragadtam.
- Ó, igen. Öreg vagyok, igazad van.
- Rendben van, én viszlek. Csak vezetned kell.
A hátamra tettem a nyakamon, és elindultunk. Az út nagyon nagy kihívást jelentett. Az erős eső elmosódott a kilátásomban, és a nedves, sárral teli talaj sem könnyítette meg számomra. Minden lépésnél hangosan kifújtam a levegőt. Kimerültem.
"Már majdnem ott vagyunk, fiú, kapaszkodj, kapaszkodj!" - biztatott.
A lábam törni kezdett, és elakadt a lélegzetem. De a szívem azt mondta nekem: "Folytasd!" És így mentem. Nem is tudom, meddig mentünk még, de végül a távolban égő tüzet láttunk, és farkasok szaladgáltak körülötte. Tudtam, hogy végre ott vagyunk. Teljes erőmmel elvittem a táborba. Hirtelen az összes kinti farkas rám nézett. Olyan furcsa tekintettel néztek rám. Lassan összeraktam.
- Kérem, segítsen neki, megsérült.
Amint ezt kimondtam, kimerültem. Nem tudtam, mi történt velem időközben. De aztán valami szerény sátorban ébredtem. A földön feküdtem, hűvös ronggyal a homlokomon, és a legfinomabb meleg gyapjú borított be. Alig láttam. Csak tisztán hallottam néhány hangot.
"Ah! Ő már felébredt!"
- Seth, Seth, jól vagy kicsim?
Felismertem az utolsó hangot, ez volt a farkas, akit megmentettem.
- Ööööö. Eh. Hol vagyok - mondtam, még mindig a tüdőmben bányászva.
- Biztonságban vagy. Ne aggódj, itt majd vigyázunk rád.
Jobban láttam mosolygós arckifejezését.
"Hé. Jól vagy. Jól vagy? Mi van a lábaddal?"
"De ne aggódj miattam, gyógyító vagyok. Elég volt egy kis pakolás, és azonnal jobban érzem magam. De most neked kell igazad lenni. Hozok neked néhány gyógynövényt, és felmelegítem teát, különben megfázol "- fordult meg és készült. kimenni.
- Várj, kérlek, ne hagyj el! - fogtam vissza.
"De ne aggódj, kicsim, van veled vezetőnk hű segítője. Néhány percig őriz majd" - mosolygott a nő, és elsétált.
A segítőhöz fordultam. Ami meglepett, az a külseje volt. Pontosan hasonlított rám. Ember volt, csak farkasfülű és farokkal. Páncél és sisak volt rajta. Csak egy méterre tőlem ült egy fa ládán. Olyan furcsa tekintettel nézett rám, mintha gyanított volna engem, vagy valami ilyesmit. Egyáltalán féltem felhívni. Tiszteltem iránta. Egy idő után meglepően beszélt.
- Igen - mondtam kissé bizonytalanul.
- Honnan jöttél? - kérdezni kezdte.
- Haver? Hol van?
- Heh, hát. Gyerekkorom óta itt nevelkedtem.
- Ki nevelt fel?
- Hát - féltem egy kicsit hangosan kimondani -, emberek.
- Milyen volt neked?
"Gyűlöltem ott. De nem mondom el az okokat. Alig ismerjük egymást. Szóval, mondana nekem valamit magáról a változásért?"
"Mit szeretnél tudni?"
- Nos, tudom, hogy te vagy a vezetők hű segítője?
"Valami ilyesmi. Én vagyok az első számú a támadások vagy migrációk tervezésében. Nagyon jól ismerem ezeket a részeket."
- Ez érdekes. A. - leheltem - mi a neved?
- A nevem Convel.
A gyógyító azonnal bejött.
- Nos, a tea készen áll, csak kissé forró, úgyhogy meg kell kapaszkodni - mosolygott rám.
- Köszönöm, nagyra értékelem a segítségedet - próbáltam megemelni a felsőtestemet, de ez túl igényes volt.
"Csak feküdjön le és pihenjen" - mondta a nő. "Meg kell regenerálódnia. Szóval mi van? A Convel jó volt neked?" - nevetett.
- Persze, beszélgettünk egy kicsit.
- Tényleg? Micsoda csoda! Szinte senkivel, csak a vezetővel beszél személyesen. A többieket csak akkor, ha szükséges - nézett rá ugratóan arckifejezéssel.
- De. Adj egy kis szünetet. Ez nem igaz - mondta félrenézve, és karba fonta a kezét.
- Heh - nevettem fel.
Leült mellém és különféle kérdéseket kezdett feltenni nekem.
- Szóval honnan jöttél, Seth?
- Nem is tudom, egy évtized alatt nőttem fel, ahol az emberek vigyáztak rám.
"Szegény! Biztosan szörnyű volt számodra!"
- És eddig is ott éltél?
- Nem, nem. Akkor egy család jött hozzám.
-Tényleg? És ki volt, mi? -Kérdezte rám szegezett szemmel.
Hirtelen bejött valaki. Egy másik férfi volt, farkasjelekkel és páncélzattal a testén. Valamiért azonban magasabbnak látszott Convelnél.
- A vezető látni akarja a farkasgyereket. Azonnal.
"Most? Dehogy! Még mindig kimerült és nem tud rendesen mozogni!".
- Mondja meg neki, hogy egy perc múlva ott van - tette hozzá Convel.
Tehát elment. Kicsit zavarban voltam emiatt. Mit akar tőlem a vezető? És hogy néz ki, ki is valójában?
- Convel, elvesztette az eszét?!
"Elég erős ahhoz, hogy eljusson a vezetőhöz. Tudja, hogy nem szeret várni."
- Rendben van - kezdtem cserébe.
"Tényleg, nem kell aggódnod miattam. Tudom kezelni" - mosolyogtam rá, és lassan felálltam egyedül.
- Nos, mehetünk - mondta Convel, így mindketten együtt mentünk a vezetőhöz.
Besötétedett. Az eső elállt. Szinte az összes farkas kijött rejtekhelyéről, és kíváncsian figyelte minden lépésemet. A vezető sátrához vezető utat mindkét oldalon fáklyák világították meg. A sátrának bejárata előtt egyfajta rögtönzött fa bejárati kapu volt, amelynek tetejére farkasportrét véstek. Mondtam magamnak, hogy bátornak kell lennem. Teljesen a bejárata előtt voltunk.
- Egyedül kell menni, haver - veregette Convel a hátát.
- Oké, megyek érte - vettem egy mély levegőt és beléptem az aljára.
Odabent volt néhány vérfarkas páncélban, ugyanaz, mint én. Az egyik oldalra állt és olvasott valamit. A másik kettő a térkép mellett állt, valószínűleg a támadás tervét jelölve. Végül négyen álltak a trónon ülve, a vezér, a vérfarkas is. Hogy nézett ki? Nos, hófehér haja volt a derekán. Élénk kék szemek, farkasfülek, viszonylag hosszú szürke-fehér farok. Valami olyat viselt, mint a bőr és a szőrme köpeny. Nyakát a nyakában viselte, és a csatjuk emblémájával. És páncélt és kardot is viselt magán. És a homlokára tetoválást készítettek. De nem tudtam, mire gondolt.
- Kérem, hagyja egy pillanatra a lakhelyemet - parancsolta éles hangon a többieknek.
Mindannyian felhagytak munkahelyükkel és távoztak. Még mindig hiányzott néhány furcsa pillantás, amikor elmentek. Csak mi ketten maradtunk ott. Csak ült a trónján, fejét a kezére támasztva engem bámult. Nem tudtam mit mondani.