Hosszú évekig hallgattam egy műsort a rádióban - ez egy beszélgetés volt az abortusz mellett és ellen, többek között ott volt Mikuláš Dzurinda és édesanyám is, akiknek a nevére nem emlékszem, de a beszélgetés egy órán át tartott. a hölgynek fogyatékos fia volt - jól vigyázott rá és bekapcsolódott/vagy akár a fogyatékos gyermeket nevelő anyák szervezetének vezetésébe is bekerült - a története klasszikus volt - fogyatékkal élő gyermek született, férje otthagyta (mint a legtöbb esetben Ez azért van, mert a férfi utálja az ilyen megterhelést, és személyes kudarcként érti, a családi élet más, csak a gyermeknek engedelmeskedik, a felesége nem dolgozik, hiányzik belőle a klasszikus, ezért otthagyták egyedül, ezért nagyon megdicsérte, hogy gondozta és szervezte a gyermekeket.
A foglalkozás végén ennek a hölgynek feltettek egy kérdést: ha a nulla pontban lennél - terhes és tudnád, hogy a gyermeket érinti, hogyan döntene? válasza megdöbbentő volt - azt mondta: Szeretem a fiamat, ő a napfényem, és amikor nekem született, és érzelmi kapcsolatom van vele, ezért érdekel és érdekel, de a válaszom a következő:
NEM - ha a 0. pontban tudnám, hogy fogyatékossággal élő gyermeket fogok világra hozni, akkor döntő jelentőségű lennék az abortusz szempontjából - csend volt a levegőben - sokk - és elmémben csodálom ezt a bátor nőt, hogy van bátorsága elmondani, amit gondolt benne - ezt többek között azzal magyarázta, hogy abszolút verő egy nőnek és egy szülőnek egy fogyatékkal élő gyermekre nézni, és minden nap megismételni, hogy nem tudod életre kelteni, váljon függetlenné és mi lesz, ha valami történik vele - mi lesz a gyerekkel.
A munkahelyemen arany kollégám van - genetikai problémáik is voltak - az első gyermek csak 2 napig született, és még két gyermek született a második trimeszterben - érintettek voltak, de úgy döntöttek, hogy megszakítják (és ezek erősen hívők - ők még a pápánál is örökbefogadás volt/egészséges gyermekért imádkozott) most van két saját gyönyörű lányuk - egészséges. boldog család .