Bébi, kérlek, tanácsolj nekem (komoly nekem), talán egy apró probléma neked!
Először világossá kell tennem, hogy nagyon rossz viszonyban vagyok anyósommal. Nem fogom megvitatni, hogy mit tett velünk. A lényeg az, hogy sem a férjem, sem én és a gyerekek nem beszélgetnek vele, bár ugyanabban az udvarban élünk (szerencsére nem ugyanabban a háztartásban.) Vele az egyetlen lehetséges megoldás, hogy ne őrülj meg teljesen és így tönkre tedd a sajátodat Egészség.
Nekem van a kertem, amit gondoznom kell. Ez az én dolgom. Anyósom azonban tanácskozásra késztet, és elmegy hozzá. Tudtom és engedélyem nélkül kivágja a bokromat, az ágyamba ás, stb. Többször figyelmeztettem, hogy nem akarom, hogy ez a mi kertünk, és én magam akarom gondozni. Tény, hogy néhány fát anyósom ültet, aki már nincs közöttünk, én pedig a kert fáit (megvalósításakor) emlékül tartottam neki. (Erdész volt.)
Az anyósnak saját kertje van. Senki nem megy hozzá, senki sem teszi annak ellenére. De még mindig ugyanezt teszi velem, bár tudja, hogy nem bánom. Gyönyörű ülősarokkal rendelkezünk - a béke oázisával. Nálam van a fa - egy lucfenyő. Saját belátásom szerint vágom és igazítom. Anyósom minden tavasszal mindig fiatal zöld hajtásokat penget (szirupot készít). Figyelmeztettük, hogy ne aggódjon, hogy nem akarjuk. A fa ekkor nem úgy nő, ahogy szeretném, és a fiatal tűlevelűek gyönyörű, fiatal zöld színe hámlási kudarccá változik.
Idén tavasszal egy rigó beköltözött a fánkba, és fészket készített benne, így mi és a gyerekek örültünk, hogy ülve ilyen természeti darabot kaptunk. Szinte lábujjhegyen járkáltunk, nehogy megijesszük. És akkor megismétlődött. Anyósa eljött és leszakította a fát, megijesztette a rigót. Nem érdemes újra beszélni vele, mert örökké megteszi, és ha megtudja, hogy dühös vagyok, akkor is boldog lesz, és tavasszal még nagyobb örömmel teszi.
Ugyanakkor az erdő ugrás tőlünk, és egészséges, sétálni megy, és nem lenne baj, ha elmegyünk fiatal hajtásokat szedni az erdőbe.
Most csészékbe töltötte a hajtásokat, és kirakta az udvarra. Annyira mérges vagyok, hogy késztetést érzek rá, hogy öntsem rá ezeket a poharakat.
Már tényleg nem tudom, hogyan kell ezt kezelni. Lehetetlen a jónak és a rossznak is. Tud valaki tanácsot adni nekem? Tudom, azt fogja mondani, hogy ez ostobaság, de az a több ezer ilyen ostobaság, hogy anyósom problémát okoz nekem, és elrontja az életörömemet. Évek óta tart, évek óta szenvedek, sírok, szenvedéssel és haraggal pazarolom a házassági élet legszebb éveit. A férjem mellettem áll, de már nem akar vele beszélni, mert hiába minden kommunikáció vele. Nem hiszem, hogy észrevenném, de ez nem lehetséges:-(
Van-e kiút ebből az ördögi körből? Nincs hasonló tapasztalattal rendelkező ember?