Olvastam egy választ az egyik édességről szóló cikkemre. Az olvasó (súlycsökkentő jelölt) elégedettségének adott hangot, hogy megértette az "egész" működését, de továbbra is tanácsra várt. Tanácsok arról, hogyan lehet megszabadulni édes ízétől. Azt azonban soha nem mondtam, hogy el kellene távolítani az édességek ízét.
Soha nem mondtam, hogy csak az édességek a hibásak a túlsúly miatt. Az édes íze természetes, akárcsak az édes fogyasztása.
Az olvasó azt írta, mennyire igazságtalan, hogy karcsú kollégáit egész nap édességekkel töltik meg a munkahelyen, és nem engedik, hogy.
Miért karcsú a legtöbb ember, aki szereti az édességet, és nem kell lemondania róla? Ugyanakkor "tiltott gyümölcsöt" esznek, és minden szabály ellenére nem híznak?
Miért találták egy amerikai tanulmány néhány évvel ezelőtt, hogy paradox módon azok a karcsú emberek, akiknek nincsenek túlsúlyos problémáik, az édesség legnagyobb szerelmesei és fogyasztói közé tartoznak.?
És miért nem hízik meg, és valójában valami lesoványodott halálnak tűnik a jó barátom és cukrászom, Miro Smrtka Liptovský Mikulášból, aki a legfantasztikusabb desszerteket és süteményeket készítheti.?
(Miro, ha véletlenül elolvassa, ne sértődjön meg, és meghívlak egy sörre.)
Néhány napja Párkányban jártam, és kollégáimmal is megálltam a cukrászdában. A desszertek nem voltak túl sokak, de ha valaha is ott találja magát, ajánlom megkóstolni a citromkockát. Kiváló volt. (A többi desszert már nem volt olyan ízletes, a másodikat erőszakkal ettem meg, a harmadik pedig nem evett kóstolás után, olyan rossz íze volt, mint a másiknak.) Körbenéztem és nem vettem észre, hogy vannak kövér emberek a cukrászda látogatói között. Pár karcsú, pletykás öregasszony, aki megfigyeli a délutáni szertartást és kávét iszik az elválaszthatatlan "Mehlspeiskával". Volt még egy hölgy is, akit külleme szerint inkább anorexiásokhoz rendelnék. Azt mondanám, hogy egy ilyen jobb súlyátlag a cég számára. Inkább úgy ítélném meg, hogy a cukrászdában kevesebb a túlsúlyos, mint a szupermarket látogatója.
Még a fogyás alatt is felvettem az édességeket az étlapomba. Nem "kalóriabombák" voltak, de a testet könnyen megtévesztették. Ha ebédre például eperrel (vagy cseresznyével) töltött édes okker gombócokat, vaníliát és citromot tartalmazó édes túrós mártással készültem, és az egészet csokoládé müzlivel szórtam meg, akkor az ilyen ételek ugyanúgy kielégíthettek, mint bármely más. Valójában ez nem volt olyan vétek az egészséges életmóddal szemben, mert fehérje-, zsír- és szénhidráttartalom szempontjából összehasonlítható volt pl. sült csirkemellel mártással és galuskával. Csak egy apró különbség volt. Egy ilyen ebéd után a cukrászdák értelmezése, amikor délután sétáltam a városon, hidegen hagyott. A fogyás során még a csokoládé szerelmese lettem, amit korábban alig ettem, az édes ételek pedig az étrendem szerves részévé váltak.
Az egyik barátomnak 26 kilót is sikerült lefogynia, és egy hegyi kirándulás alkalmával édes botokkal töltötték meg. Rámutattam rá, hogy az ilyen botok egyre híznak, és hogy 2 és fél bot annyi energiát tartalmaz, mint egy nagy adag húsos és zöldséges körettel készült rizs. Ideges lett:
- És csak azt mondod nekem, hogy most, fogyás után, hogy a müzliszelet hízik! Fogyás közben azonban megettem őket! Szerencsére nem tudtam róla.
Az édességet fogyasztó vékony emberek nem tudják, hogy az édes hízik, ezért karcsúak.
A fogyás másról szól, mint arról, hogy nem eszünk édességet, mi édes szerelmesek pedig örülünk, hogy így van. Örüljünk, hogy ilyen bonyolult, mert édes fizetés nélküli élet némi fizikai aktivitás után már nem lenne olyan boldog. Vagy egy ilyen vasárnap délután egy kávé mellett, de süti nélkül egyenesen szomorú lenne.