hiányzik

A Disney Az oroszlánkirály kétségtelenül az egyik legszebb történet, amelyben a néző nem csak nevet, vagy az érzelmekből könnyet hullat, de esélye van a tanulásra is. Azonban még az eredeti animációs változatban is felmerül a kérdés, hogy a gyermekek mennyire képesek magukban foglalni és megérteni azokat a történeti összefüggéseket, amelyek jobban vonatkoznak a felnőttek világára. Az egyedülálló, színekkel és állati karakterekkel teli animáció kétségtelenül felkelti a gyerekek figyelmét, de a jelenlegi "remake" -nek ezzel problémája van. Csakúgy, mint az átdolgozott Dumba vagy a Dzsungel könyv esetében, a fotorealisztikus animáció sem nyer el mindenkit.

Túl valóságos?
Valljuk be, a Disney történeteinek többségét nehezebben értik meg a gyermek nézői, de a megkönnyebbülés gyönyörű animáció, hangsúlyozva a rajzfilmfigurák érzelmeit. Nos, ha csaknem két órán át nézzük az "igazi" állatok arcát, amelyek nem mosolyognak, nincsenek könnyeik, és csak a fehérített fogak formájában megjelenő haragjuk nyilvánvaló, néha fárasztó és érdektelen lehet a gyermekek számára. Bizonyos mértékig ezt a dallamos zene menti a szinkronnal együtt.
A felnőtt természetrajongók azonban megkapják a pénzét. Az Oroszlánkirály film valósághű formájában egy korábban játszott dokumentumfilmre hasonlít. A zenével kombinált egyedi különleges effektusoknak (Hans Zimmer, Elton John) köszönhetően nem lesz képes elkapkodni az akciót, és boldogsággal sóhajt fel, miközben az afrikai szavanna gyönyörű természeti tájait nézi. A szórakoztató párbeszédekben is pozitív hangulatban leszel, bár a táncoló Timont hawaii szoknyában nem fogod látni, és a Pumba nézője rajzfilm formájában komikusabb volt. Végül is a fotorealisztikus animációnak megvannak a maga korlátai.

A filmből hiányzik a játékosság
A testvérgyilkosság, a családi rabság, a felelősség és a saját gyökerek tiszteletének erős gondolata valószínűleg az egész film legnagyobb pluszja. Az Oroszlánkirály számos tanulságot és inspirációt kínál az élet számára. Például azt, hogy a múltból kell levonni a tanulságokat. Sajnos az egyik legfontosabb jelenet, ahol a Rafiki pávián egy fapofával a fején eltalálja Simbut, hogy leckét tanítson neki. Az új változatot nyilvánvalóan elszegényítik a komikusan eltúlzott cselekedetek és az állatok mozgása. Az erőszakos jelenetek viszont túl reálisak és kegyetlenek, mondhatni úgy, hogy alkalmatlanok a gyermeknézők számára. Azok, akik látták az Oroszlánkirály című film eredeti adaptációját, hozzáadott értékként érzékelhetik ezt a filmújdonságot, amely remek kamerában (Caleb Deschanel), részletekkel játszva, és természetesen forgatókönyvben (Jeff Nathanson) remekel, amely különbözik csak kissé az eredetitől.

Tündérmese? Valószínűleg nem
Jon Favreau rendező szereti eltúlzottan bemutatni a valóságot, amit többek között a 2016-os dzsungel könyv reális adaptációja is bizonyít. Mint már említettük, a renderelésnek ez a módja csak bizonyos mértékig hatékony. A valódi állatok különböznek az animált állatoktól, amelyeket az Oroszlánkirálynál láthattunk - a Pumba vaddisznó, a Zazu madár vagy a hiénák reális formában inkább horrorok, mint mesék. Összességében a filmből hiányzik a finomság, a játékosság és a minőségi szinkronnal együtt nagyszerű zene nélkül, ami az eredeti verzióhoz képest valahogy csak gyenge főzetet segít. Ha az Oroszlánkirály gyerekeknek szóló mese lesz, az új verzióban a valóság egyértelmű hátrányt jelent.