Amikor táborba küldtek, 115 fontot nyomtam, amikor elmentem, 60 éves voltam. Ha ezek a táborok olyan jó dolgok, miért nem engednek be senkit magukba, hogy mindenki a saját szemével lássa a jóságot? mondja egy interjúban N Omar Bekali cseh napilap, aki hét hónapot töltött egy kínai "átképző központban".

tábor

Omar Bekali élénkkék nyakkendővel, arany hímzett kufi sapkával és széles mosollyal rendelkezik. Erősen megszorítja a kezemet, és barátságosan a szemébe néz, de aztán gyengéden megrándul az arcában. Fáj a feje; az út nehéz volt, és most még nehezebb - újságírók, nyilvános viták, meghallgatások a szenátusban. De semmiképp sem bánja meg. Hét hónapra bebörtönözték a Kínai Népköztársaság nyugati részén elszórt egyik koncentrációs táborban; alig egy évvel szabadulása után az egyikben meghalt az apja. Tudja, hogy csak beszélnie kell.

Ön Turfan városának környékéről származik, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Régió keleti részén. Milyen gyerekkorod volt?

Egy olyan kisvárosban születtem, ahol akkor az ujgurok mintegy 95 százaléka, a kazahok három százaléka és két kínai élt. Ma az ellenkezője van.

Mikor vette észre, hogy az arány kezd változni?

Turfan egy ősi város, amely műemlékeiről ismert, amelyek egy része 5000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Amikor befejeztem az iskolát, arra vágytam, hogy bemutassam a kulturális gazdagságot a világnak. De az idők megváltoztak. Az ujgurok, a kazahok és más kisebbségek nem kaphattak jó munkát - csak a chanok (kínai etnikai tagok, a szerkesztő megjegyzése) dolgoztak minden fontos és jól fizetett munkahelyen.

Ezért távozott 2006-ban Kazahsztánba?

Igen, az igazságtalanság és az esélyegyenlőtlenség a munkalehetőségek között. Amikor Karamajban kezdtem dolgozni, a nemzeti kisebbségek már a legjobban fizetett munkát végezték.

Jobban éltél Kazahsztánban?

Kazahsztánban szólásszabadság van. Ott elmondhatja, amit akar, elvégezheti a kívánt munkát. A legegyszerűbb példa: mindenkinek lehet tizenhat éves kortól