megüt

Erzsébet és világa - a szemközti partról 42)

Kedves anyuka. Így történt. Durranást kaptam. Megütöttél. Azt mondják, hogy "a szamár oktatja". Még soha nem tetted. Miért történt ez? Most elmondom, mi történt és mi vezetett oda. Még akkor is, amikor néztem. Kivéve, hogy még jobban sírtam. Valami nagyon zavart, és szükségem volt a segítségedre. Ehelyett szenvedést szereztem.

Tudom, hogy néha nem működik - így vagy úgy. Amikor a körülöttem lévő emberek fel vannak háborodva, különösen te, akkor hirtelen mindenhol fel van háborodva. Érzem őt. Végül is a harag fertőző. Nem tudsz velem beszélni, nem tudsz mit kezdeni magaddal. Én sem tudom. Valami vagy te vagy csak én. Jön a léggömb haragja, felfújja és feltör. Akkor nem vagyok képes rád és önmagamra hallgatni.

Dühös volt rád, amit a pályán tettem. Kavicsokat, homokot dobtam a barátoknak. Rugdostam és sikítottam. És elejtettem egy barátomat. Sajnálom, barátom. Magam is úgy éreztem, hogy valami nincs rendben, nem tudtam, hogyan kell csinálni. Csak folytattam a "rosszat". Lehetetlen volt velem beszélni vagy megegyezni. Ki kellett adnom mindent, ami belém taszított. És rögtön utána bújj a karjaidba, mert amikor erős a düh és kiveszem, akkor megijeszt. A karjaid megnyugtatnak és folytathatom. Haladjon tovább. Végül is mindenki elengedi a saját haragját, nem?

De ezúttal nem találtam meg a szerető karjaidat. Még csendes, megnyugtató szavak sem. Csak a harag. Ahelyett, hogy elengedték volna tőlünk, a kezedbe bújt, te nem irányítottad és megütöttél. Haragját azzal bocsátotta meg, hogy bántott engem. Mert nekem nagyon fájt. Nem csak ott, ahol megütöttél, hanem mindenhol. A harag rajtam keresztül, a fájdalmamon és a sírásomon keresztül jött ki belőled. Pontosan úgy, mint amikor dühömből elejtettem egy barátomat. Nem tudtam mit kezdeni velem - még te sem?

Abban a pillanatban, amikor éreztem az ütést, minden, ami velem történt, eltűnt. Nem is láttam köveket, homokot, barátom ásni. Csak anyukám haragja. A keze és a fájdalom. Nem láttam a karjaidat, ahol a béke, a biztonság és a szeretet él. Ez az anya nem értett meg, nem akart hozzám közeledni, de elköltözött. Eltűnt belőlem. Szörnyű volt. Féltem és elveszettnek éreztem magam. Mert anyám idegen lett. Akit nem ismerek, és hirtelen nem lehetek az, aki vagyok.

Bocsánatot kért tőlem. Tehát a karomba rejtettem. Tudod, hogy mi gyerekek harcolunk. De ez nem annyira csata, mint az, hogy megüt. Csatánk eljön, eláraszt és elmúlik, mint a vihar. Félünk tőle, de mindig túlmelegszik. A csatád furcsa, mert nem egy áll mögötte, hanem sok vihar, és nem lehet őket megkülönböztetni. A túlmelegedés egy ideig tart. És jobban eltévedsz benne, mint mi gyerekek. Kijövünk és úszunk, valahol a felszín alatt vagy, és nem vagy látható. Néha úgy érzem, hogy elvesztettél egy helyet, ahol elbújhatsz, sírhatsz, felnőhetsz és újra szerelmet találhatsz. Még akkor is, ha úgy tesz, mintha nincs szüksége rá. Nekünk, gyermekeknek ez az, és ez a hely mindig a karjaid lesz, anyám.

Alžbetka
Fotó: Alžbetka édesanyja

Alžbetka minden héten megosztja velünk világnézetét.
Olvassa el a kis Elizabeth sorozat előző részét is:
Erzsébet és világa - a szemközti bankból 41)