legyet
Éjjel fújt a déli szél, aztán az egész ház megremegett az alapoktól, és általában nem alszom. Miután feküdtem az ágyban, és kb. Egy órán keresztül semmi sem volt, odamentem a számítógépemhez, hogy megkeressem legújabb kedvenc dallamomat. És eszembe jutott, hogy ha nem alszom, miért ne tennék meg egy sámánutat? Az utóbbi időben tudatalatti depresszióm volt, ami súlyos, de rövid (kb. 30 perc) rohamokban nyilvánult meg, de csak tegnap este jöttem rá, hogy neki is volt kísérő beszéde - tétlenségbe vetett. Nem csináltam semmit, nem fogtam el semmit. Elengedtem a gyeplőt. Például abbahagytam az evést, mert nem motivált. Körülbelül egy hónap alatt elveszítettem egy készenléti méretet. Ideje volt talpra állni.

Visszamentem az ágyba, és kértem, hogy a test vigyen a ligetembe. A test azonnal elkezdte kiváltani az "erdő" érzéseit, de ezúttal mássá tette körülöttem, csak távolról hasonlóvá ahhoz, ahová általában szállít. Nagyobb volt, nagyobb; általában a dolgok körülöttem elég közel vannak, és sok szabad hely van a fejem felett, de ezúttal sok hely volt körülöttem - annyira, hogy nem is néztem át a fejem felett. Poros volt a földön, csak zöld fűcsomók voltak. Azt hittem, olyan, mint az életem - üres és időről időre teljes eufória. (És igen, kissé bipoláris vagyok, kivéve napjaimban mániás-depressziósnak hívták. És akkor azt mondták, hogy "ez az életkorral fog együtt járni".

Észrevettem egy összeomlott, durva fatörzset, amelyet be lehetett ültetni. Felmásztam rá, és észrevettem, hogy nem lesz annyi helyem - az egyik részt moha borította, olyan törékeny növekedéseket, esetleg jövő virágokat hajtott ki, és harmat borította. Gyönyörűen bokros volt, és a cseppek imádnivalóan csillogtak. Annyira leültem, hogy hozzá sem nyúltam - leültem a csomagtartóra, keresztbe tettem magam alatt a lábaimat, és eszembe jutott, hogy nem fogok sokáig kitartani, hogy lepattan a hátam. Aztán egy fa törzsét éreztem a hátam mögött, és kényelmesen hátradőltem.

Az erdőben sötétség volt, csak a napsugarak ragyogtak át a leveleken. A legyek abban a megvilágított helyen repültek, amelyet néztem. Egy ilyen közepes méretű, fényes ("smaragd metál") hozzám repült, és csupasz térdemen ült. Hiába mozdult, nem csiklandozott.

Összenéztünk, majd beszélgetni kezdtünk. Az interjú során megpróbáltam emlékezni arra, amit a sámánkönyvekben olvastam a légy értelméről: állítólag olyasmi vesz ki az életünkből, amire már nincs szükség. Megkérdeztem tőle, és beleegyezett. Kíváncsi voltam, hogy a "felesleges" rossz, rothadó (mint a rothadt hús, amely vonzza a legyeket), vagy valami megáll. Azt mondta nekem, hogy a "felesleges" a "felesleges". És hogy én sem akarom, hogy ő tegye meg helyettem.

Elégedett voltam, és beleegyeztem. Megkérdezte, szeretném-e tudni, mit fog venni, de azt mondtam, hogy bízom benne - hogyan ismeri jobban az energiát, mi nem tartozik az életembe.

De azt mondta, nem kell félnem. Tehát megtiltottam magamnak, hogy féljek, és jól tettem - a légy hirtelen megnövekedni kezdett, amíg olyan nagy volt, mint egy temetkezési ház, és lebegett előttem a levegőben, azzal a hatalmas szemmel és egy szívóval néhány centire az arcomtól.

És akkor átrepült rajtam.

Éreztem, hogy valami bennem kezd húzódni, mint egy rágógumi; a légy megfogta és elrepült vele, de ellenállt, és nem akartam elengedni ... Egy pillanatig éreztem a hatalmas húzást, aztán hirtelen ellazult, és vége. Mucha visszatért, és ismét apró volt.

Ismét beszélgettünk. Már nem tudom, hogyan, de megkérdeztem tőle, mi volt a valódi - akár az angyalok és a nem fizikai felfogásom is valós, vagy csak az elmém terméke.

Már régen el kellett volna jönnöm hozzá ... Az orrom előtt zümmögött, majd megkérdezte:

- Ha nem ismernél egy legyet, képes lennél kitalálni egy legyet?

Bammmm. Egyenesen a szemek között. 2008 2008 óta azon gondolkodom, hogy megőrültem-e. És akkor jön a légy ... Szerencsére mooooc bölcs légy. 😀