Roman atya ott ült, nem látszott boldognak vagy boldogtalannak, robusztus, szemüveges férfinak. Legfeljebb harmincöt éves volt. Oldalán egy asztalnál ült egy külön gyerekeknek szánt részen, amelyet a falon egy nagy zöld feliratú parti sarokkal jelöltek. Lánya, Natalka, ötödik napját ünnepelte

inge

2007. január 26-án 12:00 órakor

Körülbelül tíz ötéves gyermek, egy szülő, két szülő vagy nagymama kíséretében lépett be a félig üres gyorséttermi társaságba a város szélén. A látomásból egy anyát, valamint Roman apámat is ismertem. A többiek egyáltalán. Kezdetben egyáltalán nem állt szándékomban támogatni ezt az eseményt a részvételemmel, de mivel reggel azt javasolták nekem, hogy menjek oda, mert a lányom a kevés kiválasztott közül az egyiket fogadta és már nagyon várja, ezért csalódni kell, ha megakadályozom.

Roman és Natalka atya ajándékokat kapott az oldalasztalnál. Lányom kezébe tettem egy zsákot zsírkrétával 21 szlovák koronáért és egy doboz luxuscukrot 145 szlovák koronáért. Összesen 166 szlovák korona. Közömbös ajándék, mint az egész rendezvény. A gyermekmenü az öblítőben és a játékban 99 szlovák koronára vonatkozik.

Leültem a parti sarok melletti legközelebbi asztalhoz, hogy közvetlenül láthassam Roman atyát. Roman nem köszöntött senkit, leült. Velem szemben a sarkon kívüli részen két másik szülő ült, az egyik újságot olvasott, a hölgy éppen egy tálca ételt és egy kólát hozott elakadt szalmával. Evni kezdett. A gyerekek a párna mögött voltak, csak hallani lehetett őket. A reflexiós állukban egy hangzatos, magasabb hangú női hang zengett.

- Klaudia vagyok, és együtt ünnepeljük Natalka születésnapját. Most mindegyikőtök bemutatkozik nekem, és jobban megismerjük egymást.

Figyeltem egy bohóc bohócot, akinek tortája volt, a falra festve, léggömbökkel és más színes mekkás figurákkal, és a hang zavart. Felkeltem a székről, és közelebb mentem, hogy megnézzem, mi zajlik a párt részlegében. A gyerekek egy nagy asztalnál ültek, és előttük volt egy mekslecna, a gyerekeknek szóló rendezvények animátora. Nagyon alacsony, nagyon kövér, rózsaszín-szürke. Egy mappát tartott a kezében.

- Megmondja a nevét, én pedig adok egy érmet, amelyre a nevét írják, hogy jobban megismerhessük egymást. Kezdjük a szélén. Mi a neved?

- Oké, Adamka, itt van a papírérmed, a mellkasodra ragaszthatod. Következő! Mi a neved?

- Louise - mondta a lánya, és kapott egy érmet a névvel.

"Jobban megismerjük egymást." Lenyűgözött az idegen szlovák nyelvű mondat, a szó szerinti fordításban ez olvasható: "Jelöljük magunkat." Na jó! Kopott idegeim működtek, felálltam a székről. Azonnal leültem. Irányítsd magad, ne rontsd el a céget már az elején. A gyerekek mosolyogtak, kitartottak, azt hiszem, tényleg kint vagyok, toleránsnak, empatikusnak kell lenned. Megfordítottam egy üveg ásványvizet. Roman mozdulatlanul ült, se kifejezés, se érzelem.

Milyen ember?

- Tehát gyerekek, most, hogy ismerjük egymást, megkérdezem. Éhes vagy?

- Aaaaaano, aaaaano. - többszólamúnak hangzott.

- Rendben. Éhes vagy, mint hallottam. ki a leginkább éhes? Ki a legnagyobb éhes?

Valószínűleg van hozzá kézikönyve. Ez egy álom? Ezek a mondatok, a hang színe, a dikció, az érdektelenség, a művészet. A nem megfelelő alakú kidudorodó mellek kinyitják a blúzt, a fiú csípőjén redők illenek. Miért kellene megnéznem?

Milyen ember vagyok?

- Igen igen igen. - kiáltották az ünnepeltre.

- Oké, idővel elmondja, hogy ki akar valamit csinálni, és leírom. Szóval, ki az első éhes? Ádám?

- Sült krumplit, ketchupot akarok.

- Szeretném azokat a kis húsgombókat.

Meg vagyok döbbenve. Minden gyermek fejből ismeri a mekmeneket. Gondolatban ígérem magamnak, hogy elkezdek jobban odafigyelni az otthoni főzésre, leküzdöm a lustaságot, és meg is gúnyolom. Belenézek a gipszkarton mennyezet fényeibe. Csillagokkal is elkészíthető. Mi tükröződik a puha hangjában, mi ez? Ah, tudom, elnyomta a haragot és a bizonytalanságot. Várom, amíg a puha buborék felrobban, nem tart sokáig. És Roman ül. Mozgás nélkül.

- Oké, szóval most megrendelik, és azt javaslom, menjünk játszani. Ismerni fogja a pantomim játékát?

- Nem nem nem. - éhes ünneplők sikolyai. Még mindig nem is sejtik, hogy egy órát kell várniuk a megrendelésre, és valamit meg kell keresniük.

- És ismersz állatokat? Itt megmutat néhány állatot, mások pedig kitalálják, milyen állat vagy. És aki a legjobban kitalálja, ajándékot kap! Ping pong labdák! Ezért arra kérlek benneteket, hogy próbáljatok meg minél több pingponglabdát nyerni.

- Oroszlán vagyok! Huaaaaa, huaaaa. - reve Samko, a bulisarok állatkertké alakul.

- És majom vagyok, hu, hu, huúúú.

- De egyesével! És ezt ne mondd, másoknak kell kitalálniuk! - a fiatal hölgy máris kihagyja a hangot, növelve a hangzást.

- Ülj le! Olyan vagy, mint a másik, - egy nyikorgó, megfojtott pergő mekslečna gyerekeknek, akiket egy túlméretezett gumidinoszaurusz megver. - És ezen a ponton úgy döntöttem, hogy ti kettennek nincs tortája. Nézd meg a többieket, vannak fiúk és lányok, akik jól játszanak, és ti ketten félbeszakítjátok. Nem fogsz süteményt kapni.

Nos, azt hiszem, ez tényleg elég lenne. Másodszor felkelek, és jelzem a lányomnak, hogy elmegyünk.

- Nem, anya, még nem, éhes vagyok, anya, még nem, - kiváltja a kötelező zsarolási támadást.

Újabb ötletes játék következik.

- Szóval, most suttogást fogunk játszani, Ádám kitalál egy szót, súgja a szomszédjának, és így tovább, és a végén Lujza mondja ki a szót, jó? Mekslečna megnyomja a következő meccs játékát, de nem irányítja a Joist, pontokat veszít, felhatalmazást kap. - Miért mondtad? Csak a végéig mondják el! Ez az elv! Nem érted? A kezdetektől fogva megyünk, ezért kérem! Louise, koncentrálj, mert nem figyelsz, valaki neked fog esni! Nos, suttogd végre, mi süket? Kiesik, kiesik, és kész!

- Már éhes vagyok!

- Anyámhoz akarok menni!

- Nem mehetsz anyukádhoz, anyukád nincs itt, kitartanod kell!

- WC-re akarok menni! Cikááááť! várni fogok!

Az a hölgy, aki éppen befejezte a hepymil fogyasztását a szülők részlegében, felkelt, rákattintott a digitális hangulatú parti részlegre, és leült. A szalmát mélyebben a kerékbe szúrta, és a papír mekkacsésze aljára mozdult. Várom, hogy elmész.

- Ne pisilj! Van kaja! - ideiglenes örömteli megkönnyebbüléssel a hangjában megparancsolják a mekslecet. A párt pártja elfelejt üríteni.

- Aztán csúszni fogunk?

- Nem fog csúszni, mert hideg van! Mi volt veled? Gyümölcslé? narancs?

- Cserélni akarok, nem almát, hanem legyezőt, rajongót.

- Húsom volt, húst, húst akarok.

- Csend! Csend! Túl zajos vagy! Ha még nem vetted volna észre, vannak más emberek is! - Mekslecna megpróbálja irányítani a tízfős tömeget, de elhasználódott hangja elvész a gyerekek sikolyában. - Sikítozol tovább? - törli az utolsó szót egy fistulával.

Harmadszor állok, a szemem automatikusan lassított felvételre vált, hogy részletesen lássam, hogyan dobják előre az egyik deformált testet, görcsös szájú, görcsös fintorban lévő arccal, kezeket emelnek, az oldalakon zsír remeg és a kezek remegnek tehetetlenségük minden erejével.rázza meg a gyermek fasciáját. Gyermekem! Kaparom az asztalt, a szék leesik a kabátokkal, az asztal az előttem morgolódó anya asztalához csapódik, egy ugrással a párt részlegében vagyok, körmeim a puha haj szalmaszőrébe süllyednek, megrázom a fejét, letépem rózsaszín blúzát, verem a hátát lánya sír, a puha bőrű férfi szimatol és védi a fejét.

Hirtelen mindkét karját erős szorításnak érzem, ami a föld fölé emel és ebben a helyzetben kimozdít a partisarokból, a szemem előtt papírmecocupám van, majd a tüdőmbe sötétbarna folyadékot szívok be hab, zihálok, köhögök, a szemem ragadós, nedves vagyok, a lányom hisztiben pattog a helyszínen. Roman atya a földre ejti önvédelmi fegyverét. Először fog beszélni:

Csend, mintha valaki kikapcsolta volna a hangot. Az alakok mozdulatlanná váltak. Kiveszek egy narancssárga-rózsaszín bankjegyet a pénztárcámból, és leteszem az asztalra. Nyugodtan mondom:

- Kérem, adjon ki egy koronát.

A novella pénteki ciklust Koloman Kertész Bagala készíti elő. A korábbi novellák archívuma a http://knihy.sme.sk/poviedka oldalon található

Stock fotó - Milan Prekop.

Inge Hrubaničová (1965) az eperjesi UPJŠ bölcsészkarán végzett. Mivel 1988 Pozsonyban él és dolgozik.