Fiatal cseh fotósok személyazonossága Budapesten

fotózással

Magyar Fotográfiai Ház - Dum Mai Manó
meghívja Önt és barátait a kiállítás megnyitójára
Fiatal cseh fotósok személye
2009. április 2., 18:00
A kiállítást Jaromír Plíšek, a Cseh Köztársaság magyarországi nagykövete, Luca Gõbölyös nyitja meg.
A kiállítás kurátorai: Vladimír Birgus professzor és Kincses Károly fotomuseológus
A kiállítást az Opavai Sziléziai Egyetem Kreatív Fotóművészeti Intézete és a budapesti Cseh Központ szervezi, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Magyar Fotográfiai Ház együttműködésével. A kiállítás 2009. május 3-ig lesz látogatható

az idei legnagyobb cseh művészeti kiállítás

Tono Stano, Mi ez, 1984

Az idei legnagyobb cseh művészeti kiállítást Németországban nyitották meg


A Bonn Bundeskunsthalle, az Európai Unió legnagyobb kiállítóterme, a 20. századi cseh fotográfia reprezentatív kiállítását nyitotta meg a közönség előtt 2009. március 13-án, pénteken. 200 szerző 451 műve képviselteti magát, és mindent egy Kant által kiadott nagy katalógus dokumentál.
A prágai Iparművészeti Múzeum közös szervezésében kiállítás hat éve készül, és ez az idei év legnagyobb cseh és morva művészeti bemutatója a világon. Bonnban július 26-ig lesz nyitva.

Václav Jehlička, a Cseh Köztársaság kulturális minisztere, az UPM igazgatója, Helena Koenigsmarková és Vladimír Birgus a 20. századi Cseh fényképészet kiállítás megnyitóján Bonnban


Kováč Péter
Századi cseh fényképek. A Németországi Szövetségi Köztársaság művészeti és kiállítóterme, Bonn, 2009. március 13. - július 26., www.bundeskunsthalle.de.
Forrás: Törvény 2009. március 14

KOSOVÓ

Az Ostrava Morva-Sziléziai Nemzeti Színház
és az Alkotófotó Intézet FPF Sziléziai Egyetem
Opavában szeretettel meghívlak benneteket a kiállítás megnyitójára
KOSOVÓ
(1999–2008)
Andrej Bán
A kiállítás 2009. március 5-én, csütörtökön nyílik meg
17 órakor Mgr. Jiří Siostrzonek, Ph.D.
2009. április 8-ig tart nyitva, mindig egy órán keresztül
előadás előtt.
Operagaléria, Jiří Myron Színház, Čs. légiók 14,
Ostrava. A kiállítási projekt pénzügyileg valósul meg
a törvényes Ostrava város támogatása.

Ez a kiállítás a koszovói színes mindennapi életet mutatja be az 1999. tavaszi háborútól a 2008. február 17-i függetlenségi kikiáltásig. Ha valaki azt mondja neked, hogy a harag nem jó tanácsadó, ne higgy neki. Szerencsére egy egyre virágzóbb közép-európai országból származom, amelynek lakosságának három generációja szerencsére csak a médiából és a filmekből ismeri a háborút. Úgy tűnik, nem értékeljük. Pedig az utolsó háború Európában ilyen közel zajlott; reggel Pozsonyban ül be az autóba, este pedig Pristinában van egy kebabja. Ellen kell állnom sok polgártársam gondolkodási haragjának, akik számára Koszovó csak egy katasztrofális televíziós hír epizódot jelent. Ítéletük tele van sztereotípiákkal. Szerintük a szerbek "jó fiúk", szláv testvéreink. Éppen ellenkezőleg, az albánok a "rosszfiúk", terroristák, maffiózók és kábítószer-kereskedők. Elutasítom ezt a nyugati jövőképet.

Azonban az erősebb haragot érzem a másiknak. Irány a tettesek és az áldozatok. A háború és a háború utáni borzalmak elkövetőinek túlnyomó többségét még nem sikerült azonosítani (a 2004. márciusi események során, amikor 19 ember meghalt, az albánok felgyújtották a szerb házakat és templomokat). És félek, hogy nem fog. Egyértelműen az áldozatok oldalán állok, minden közösség egyszerű emberei; Albánok, szerbek, romák, aszkalkok, egyiptomiak, bosnyákok, törökök és mások. A mai napig nincs lezárva az erőszak mérlege, a becslés áldozatok tízezreiről szól, akiknek "körülbelül" háromnegyede albán. Körülbelül 2000 ember hiányzik. Sok tömegsír vár felfedezésre. Nemcsak Koszovóban, hanem Szerbiában is, ahová az elkövetőket a nyomuk eltakarítására szállították. Szerbia a mai napig úgynevezett kék halálos teherautókban adja vissza a rokonok holttestét. A legkevésbé sem lepődöm meg az albán áldozatok hozzátartozóin, hogy nem akarnak egy államban élni a szerbekkel.

A harmadik, legerősebb haragfajta abból a fájdalmas felismerésemből fakad, hogy egyértelmű hősök nélküli történet. Tanúja voltam annak, ahogy az áldozatok szó szerint percről percre bűnösökké váltak. A hazatérő albán menekültek felgyújtották szerb szomszédaik házát. A Prizren, Mališevo és Podujev közelében fekvő falvakban láttam, hogy a koszovói felszabadító hadsereg (KLA) egyenruhájú férfiak 1999 júniusában felgyújtották a szerb házakat. Koreticában egy albán véres testét láttam, aki egy réten felfigyelt egy kidobott bőrkabátra. Utána hajolt, és egy bánya robbant fel alatta. Hasonlóképpen korábban meghalt egy gyermek, aki állítólag egy csokoládé fölé hajolt. Ki tehette ezt? Milyen gyűlölet, az elme homálya irányíthatta az embert? Kérdések, amelyekre még nem tudom a választ.

A kérdés szakértője, Tim Judah brit újságíró szerint Koszovóról nem világos az igazság, mint mindig a Balkánon. Az igazság nem az történt, hanem az, amiről az emberek azt hiszik, hogy ez volt - írja Júda Koszovóban, a Háború és bosszú (Yale University Press 2000). Ezzel teljes mértékben egyetértek. A koszovóiak - albánok, szerbek és mások - szenvedése megérdemli a tiszteletet. Hasonlóan csodálatra méltó képességükhöz, hogy megbirkózzanak vele, felkeljenek és járjanak tovább az életen. Ha az igazság a hit egyik formája, akkor úgy gondolom, hogy Európa már nem él át ilyen szörnyű történetet.