A mediáció története annak meghatározásának kísérletével kezdődik. A mediációval kapcsolatos sok kérdésre választ ad az, hogy mi a mediáció és mi nem. A mediáció sajátos jellemzői attól függenek, hogy mit kezelnek, a vitában részt vevő felektől, attól, hogy ki folytatja a mediációt, és attól a környezettől, amelyben a közvetítést nyújtjuk.
A történelemben való mediáció gondolatainak elérése azt jelenti, hogy évszázadokig visszamenőleg tekintünk az emberiség kezdeteire.
A családokban és közösségekben kialakult viták megoldásának eszközeként megtaláljuk a mediáció alkalmazását az ókorban, valamint a középkorban. Az információ forrása főleg filozófiai művekből áll.
Kína kora óta ezek a konfuciánus írások, amelyek a konfliktushelyzetek megoldására vonatkozó utasításokat tartalmaznak, amelyek ebből az utalásból szinte változatlanok, mint a kínai igazságszolgáltatási rendszerben eddig alkalmazott fő összetevők.
Az ókori Görögország a választottbíróságot részesítette előnyben a bírósági egyezség helyett, amely a mediáció fejlődésének előjátékának tekinthető, mint a vita rendezésének módszerének. A századfordulón bevezették a választottbíróságot, mint a vitában részt vevő felek kötelezettségének egyik formáját, mielőtt a bíróság megoldotta volna a vitát. A választottbírói tisztséget hivatalból nevezték ki, és nem lehetett visszautasítani, csak becsületvesztés esetén.
Azok, akik ezt a tevékenységet végezték, teljes tiszteletet, tekintélyt, feddhetetlenséget és nagy élettapasztalatot élveztek. Ezt a tevékenységet csak 60 éven felüli személyek végezhették, az állami előírásoknak megfelelően.
A választott bíróságon kívül a vitában részt vevő személyek magánbíró és hélium másodfokú eljárásában is részt vehettek - a népbíróság.
Csakúgy, mint a későbbi időszakban, a szofisták tanításai, akiknek elképzeléseiben előtérbe került a kommunikáció kérdése (különösképpen Szókratész és maieautika, Platón és Atisztotelész), tanúbizonysága a mediáció eszméinek állandó jelenlétéről a filozófiai tanításban átadással az élet vitáinak megoldására.az adott időszakban.
A középkorban a mediációt jelentősebben alkalmazták a bűncselekmények megoldásában, és 1300 körül fokozatosan kezdték beépíteni a büntetőeljárásokba a károsult és a vádlott közötti kártérítéssel kapcsolatban. A büntetés elbírálásakor fontossá vált a bűncselekmény és az anyagi vagy pszichológiai kár közötti összefüggés, és megvizsgálták a bűncselekmény körülményeit az emberi psziché szempontjából is, amely példátlan pillanat volt a a mondat.
Jelentős változások történtek az emberölési perekben, ahol a gyilkost nem mindig kellett mindig kivégezni - ellentétben a korábbi bűnügyi felmérésekkel.
A bűncselekmény elkövetését és a büntetést a társadalom - és - túlélők tágabb, optimálisabb körében értékelik.
A vádlott és a túlélő áldozatok közös megbeszélései során a kártérítés feltételeiről (temetési költségek, bírósági díjak, valamint a túlélő kiskorúak tartásdíja és nevelése) megállapodás született a kártérítés módjáról és mértékéről.
A megállapodás egyik alapvető célja nemcsak a felek megbékélése volt, hanem a bosszúvágyakról szóló egyezmény is.
A gyilkosság helyszínén a gyilkos általában kőkeresztet vagy kápolnát épített - a bűnösség elismerésének, a megbánás és a kortársainak adott figyelmeztetés kifejezéseként, ami a megállapodás bizonyos érvényesíthetőségének tekinthető, és a megerősítés kötelező.
A középkori folyamatokat és azokon belüli megállapodásokat általában az egyház kezdeményezte, de a kezdeményezők az önkormányzatok képviselői, a polgárok és az idősek tanácsa is voltak. Az így megkötött megállapodásokat "compositio" -nak nevezték.
Az elkövető helyzetében tapasztalható alapvető különbségek ellenére a szegények - a gazdagokkal ellentétben - nem tudták kifizetni a bűncselekményt, és fizikai büntetés alá estek, megállapodásokat kötöttek az un. az igazságosság elégedettsége.
A mediáció mint módszer rövidebb történelemmel rendelkezik. Ez az egyik oka annak, hogy a mediáció mint módszer örökségéről és történetéről jelentősen eltérnek a vélemények.
Különbségek a mediáció megközelítésében, az időszakok, a kultúrák sokfélesége, a földrajzi különbségek és a formák sokfélesége - mindez a mediáció mai megértésére utal.
A mediáció új megértése H. Boserup (2000) elmélete szerint három alapon merült fel: a kommunikáció alapjain, a tárgyalás alapjain és a strukturált folyamat alapjain (Holka Lenka - Mediáció az interperszonális konfliktusok megoldásának módja).
Az ötvenes évektől az 1960-as évekig, amikor kínai és zsidó bevándorlók érkeztek az Egyesült Államokba és Kanadába, a mediációt mint módszert kezdték alkalmazni és ellenőrizni a laboratóriumban. A 60-as évek végétől és a 70-es évek elejétől a módszer alkalmazása a társadalmi élet különböző területeire - a társadalmi konfliktusok megoldására a politikai eseményekben az érdeklődő közösségek fejlesztése érdekében - fokozatosan teret nyer a viták megoldásának alternatívájaként. a hivatalos igazságszolgáltatási rendszer.
Ennek az egyesülésnek az eredményeként a mediáció gondolatai széles körű figyelmet kaptak, és a viták rendezésének általánosan elfogadott és elismert módjává váltak.
A módszer alkalmazási területei kiterjednek a válásokra, követelésekre, a személyi jogokkal kapcsolatos nézeteltérésekre, a közösségi, intézményi, politikai és nemzetközi konfliktusokra.
A Journal of Conflict Resolution a kezdetektől fogva nagy jelentőséggel bír a mediáció láthatóvá tétele és a laikus és a szakmai közönség támogatásának megszerzése során. 1957-ben kezdett publikálni a Michigani Egyetemen, és továbbra is szerepet játszik a mediáció támogatásában.
Az állam csak azután kezdi meg a speciális mediációs központok és hálózataik létrehozását, amikor a mediáció hatásai nyilvánvalóvá és nyilvánvalóvá váltak. A mediáció az egyetemek tantervének részévé válik, az iskolák minden szintjén, beleértve az óvodákat is.
A mediáció jelenleg a látszólagos konfliktusok 75% -át oldja meg az Egyesült Államokban és Kanadában, amelyeknek a statisztikák szerint körülbelül kétharmada mediációs megállapodás megkötésével zárul.
Európában a mediáció széles körben elterjedt, különösen Franciaországban - mediációs szolgáltatásként a francia bíróságok számára, Németországban és az Egyesült Királyságban. A legtöbb tagállamban a bíróság által harmadik félre bízott peren kívüli vitarendezésre az általános jog az irányadó. A mediáció előmozdítása e jogszabályok szerint intenzitásban változik, a mediáció peren kívüli vitarendezésként történő felhasználásának lehetőségétől (például Belgiumban és Franciaországban), annak ösztönzésén keresztül (Spanyolországban, Olaszországban, Svédországban, Angliában vagy Wales) azon törvényi vagy bírósági kötelezettségre, hogy a mediációt először bírósági peren kívüli vitarendezésként kell alkalmazni (például Németországban, Belgiumban vagy Görögországban). A mediációs módszert gyakorló egyes országokban az alkalmazott mediációt nem minden megvalósított területen alkalmazzák azonos intenzitással, hanem a feltételek sajátosságaihoz és sajátosságaihoz képest eltérõen fejlõdik. Például Norvégiában több mint két évszázados hagyománya van a kiskorúak gondozására összpontosító közvetítésnek. A mediátorok bizottsága dönt az oktatás, a táplálkozás, a 16 év alatti gyermekekkel való kapcsolattartás kérdéseiről. Csak Oslóban három városi családi tanácsadó iroda működik, amelyekben a mediátorok kulcsszerepet játszanak a pszichológusok és a szociális munkások mellett.
Franciaországban a mediáció továbbra is a magánszektor része, és nem tartozik a közérdek alá, de az állam pénzügyileg támogatja az 1995-ös törvény, és az 1996-os rendelet szabályozza a polgári mediációt és annak bírósági eljárásokba történő beépítését. Ezek alapján a polgári jogi bíró az eljárás bármely szakaszában kinevezhet harmadik személy közvetítőt, de csak a résztvevők beleegyezésével. A mediátor együttműködik a bíróval és segíti a részleges lépéseket érintő megoldás közvetítését, ill. konfliktus egésze. A bíró meghatározza a közvetítés időtartamát, amely nem haladhatja meg a 3 hónapot, és csak egyszer meghosszabbítható. A közvetítés sikeres befejezése után a bíró ellenőrzi a vitában álló felek egyetértését. A közvetítő díjazását a vitában álló felek fizetik.
A szlovén közvetítés 2000-ig nem rendelkezik korábbi nagy tapasztalatokkal és gyakorlattal. A kísérleti projektek nyomán azonban a polgári perrendtartás 2002-ben kiegészült a peren kívüli vitarendezés lehetőségével, így a polgári ügyekben a mediáció sikerességi aránya jelenleg 52%, a családi ügyekben 70%, ill. kereskedelmi esetekben 42%.
A projekten belül 2200 közvetített eseten alapuló holland közvetítési kísérleti projekt szintén nagyon jó eredményeket hozott: a mediációk 61% -a megállapodásra jutott, a mediációs folyamat átlagosan 6,3 órát vett igénybe 95 napos időszak alatt (a projekt átlagos időtartama) 3 hónap után a mediációs megállapodások az esetek 66% -ában, részben az esetek 22% -ában teljesültek.
A szlovák mediáció kezdetektől fogva rövid időszak telt el, amely alatt azonban fejlődése nagyon dinamikus volt. Közvetítés, a bírósági körülmények ellenőrzése és a törvényi keret létrehozása után 420/2004 Coll., Érzékenyebben kezd működni a törvénye által meghatározott térben és teljesíteni a várt célokat.
Forrás: a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma