Ki ne akarna boldog és jó modorú gyereket? Minden szülő tisztességes embert akar nevelni gyermekéből. De mikor kell kezdeni egy ilyen oktatással?
A szülők gyakran túl későn aggódnak nevelésük miatt, és érdeklődnek a gyermekek viselkedésének szabályozásával kapcsolatban. Többnyire attól tartanak, hogy egy gyermekből kis zaklató lesz, akit őriznek. Tehát hogyan lehet tudni, mikor ér véget az azonnali alkalmazkodás a csecsemő igényeihez, és mikor kell elkezdeni az emelést?
Ha nevelésünkbe belefoglaljuk a gyermek sírásának megértését, akkor közvetlenül a gyermek születése után el kell kezdenünk vele. Az élet első hónapjaiban a csecsemőnek szüleire van szüksége, hogy kielégítsék szükségleteit, nemcsak fizikailag (táplálás, váltás, stb.), Hanem mentális (feltétel nélküli elfogadás és biztonságérzet) is. A csecsemők gyakran sírnak, a szülők pedig gyakran nem tudják, miért, és nagyon nehéz megbirkózniuk az ilyen sírással. A gyermek azonban sírással is kommunikál. Kifejezheti a hasi fájdalmat, elégedetlenségét, de feldolgozhatja pl. szülési élmény. A babáknak szükségük van valakire, aki reagál a sírásukra. Ha a baba sírása nem reagál, akkor a baba teste stresszhormonokat választ ki, a szív aktivitása és a testhőmérséklet emelkedni kezd. Ez a fizikai reakció később érzelmi síkká alakul át. A gyermek rögzíti, hogy senki sem elégíti ki az igényeit, és hogy nem fontos a környezet számára. Életében ez akkor csökkenti önbizalmát és függetlenségét. Ha önálló és magabiztos embert akar felnevelni, aki bízik magában, válaszoljon a csecsemő sírására!
Egy kisgyermek idővel csecsemőből nő fel, aki nem ismeri viselkedésének korlátait és lehetőségeit. Most jön az igazi nevelés, mert a kisgyermek minden kívánsága és vágya nem teljesíthető. A kisgyermek nevelése nem könnyű, és nehéz pillanatot hoz minden szülő számára. Egyes szülők a tekintélyelvű nevelés hívei, vagyis szigorúak, hajthatatlanok, még testi fenyítés árán is teljes engedelmességet követelnek, és nem engedik, hogy a gyermek a feje fölé nőjön. Az ilyen tekintélyelvű oktatás gyakran állandó küzdelmekhez és félreértésekhez vezet a szülő és a gyermek között, a gyermekben az önbizalom gyengítéséhez, az önbizalom csökkenéséhez.
Másrészt az ingyenes oktatás ellentétes álláspontot képvisel, miszerint a gyermeknek mindent meg kell engedni, nem szabad testi fenyítést alkalmazni és engedelmeskednie a gyermek akaratának. A liberális oktatás szó szerinti végrehajtása szintén nem helyes. Noha a szülők önbizalmú embert oktatnak ilyen végzettséggel, gyakran elviselhetetlen és nehéz lesz találkozniuk a tekintéllyel (pl. Tanár, később a munkahelyen).
Minden szülőnek jó lesz megtalálni a neki megfelelő arany középutat. A szülőknek kerülniük kell a sikoltozást, a testi fenyítést, de a pszichológiai nyomást sem. A kiabálással és veréssel való nevelés aláássa a gyermek bizalmát önmagában és a körülötte lévő világban, aláássa igazságérzetét. A szülő nem terrorista, aki erős és hatalmi helyzetből képes felnevelni a gyermeket, hanem szerető és bölcs tanár, aki megérti a gyereket, ugyanakkor meghatározza és meghatározza számára a határokat.