iszlám

Mohamed, az iszlám hírnöke negyvenéves volt, utazott, sikeres és megbecsült vásárló, amikor mély, megrendítő tapasztalatokra tett szert, amelyek végül prófétaként cselekedtek, és felszólították honfitársaikat, hogy térjenek meg és következetesen éljék hitüket. Mohamed folytonosan látta küldetését a próféták hosszú történelmével, akik mindenkor és mindenhol Isten akaratát hirdették az embereknek.

Muhammad gyermekkora

Muhammad Kr. U. 570 körül született Mekkában, az Arab-félszigeten. Törzsét Quraysh-nak, családját Hasimitinek, apját Abd Allah-nak hívták. Muhammad apja majdnem meghalt. A gyermek nőtt, bár olyan városban született, amelyet a törzsi társadalom szerkezete hordozott, és amelyet az ókori Arabia törzsi hagyományának szokásai és erkölcse vett körül. Mohamedet legkorábbi éveiben egy beduin tejesemberre bízták. Amikor az édesanyja is meghalt - a fiú csak hatéves volt -, először nagyapja vette át, majd nagybátyja, Abu Talib, a későbbi Ali kalifa apja. A fiatalember a sivatagban őrizte az állományt, néha nagybátyját lakókocsikkal kísérte Szíriába. Az iszlám hagyomány azt akarja, hogy a tizenkét éves Mohamedre felfigyeljen egy ilyen utazás során egy keresztény szerzetes, aki a vállán talál egy későbbi prófétai küldetés jeleit. Muhammad iszlám életrajza számos olyan elbeszélést tartalmaz a csodákról, amelyek Muhammad felfogásához, születéséhez, gyermekkorához és későbbi életéhez kapcsolódnak.

A szerelem házassága

25 éves korában Mohamed lett a gazdag özvegy Khadija lakókocsijának vezetője, akivel szintén házasságot kötött. Ebből a házasságból szeretetből született gyermekek közül csak Fatima maradt életben, aki Ali feleségeként Mohamed leszármazottainak dédnagymamája lett, és így egyedülálló pozícióval rendelkezik, különösen a shiitizmusban. A Korán úgy értékeli a Khadijával kötött házasságot, mint Isten Mohamed iránti kegyelem megnyilvánulását (93,7–8). Megalapított gazdag kereskedőként Muhammad azóta jelentős szerepet és befolyást nyert a mekkai társadalomban.

Negyvenéves korában kezdett kérdezni az élet értelméről egy hanyatló társadalomban, amely nem figyelt a szegényekre, igazságtalanul bánt velük, kíméletlenül elnyomta őket, és vidáman engedett az étvágyuknak. Kereskedelmi útjain megismert keresztény remeték példáját követve, és a körülötte létező magányos Istenkeresők példáját követve Muhammad magányában újra és újra visszavonult. A Mekkához közeli Fényhegy barlangjában az történt, amit a Korán és az iszlám hagyomány prófétaként hivatásként értelmezett vele. Az alvás közbeni látomásban az angyal (Gabriel) meghívta Mohamedet olvasásra, t. j. nyilvánosan eljuttatni Isten üzenetét az emberekhez (Korán 96: 1–5).

Muhammad mélyen megrendülve és rémülten tért haza, vajon mit jelent mindez. A látás és a hivatás egy időre megszűnt, Mohamed kétségbe esett, mert félt, hogy az ördög áldozata. De a látomás és a hivatás végül megismétlődött: Mohamed abban az időben rendíthetetlen belső bizonyosságot nyert abban, hogy prófétává nevezték ki.

Prédikátor

Muhammad megjelent Mekkában, és inteni és figyelmeztetni kezdte honfitársait Isten haragjának és ítéletének közeledő haragjától. Meg kell fordulniuk, és feladniuk kell a gonoszt. Komolyan kell venniük az Istenbe vetett hitet. Mert Isten a világ egyetlen teremtője és az emberek egyetlen bírája. Rajta kívül nincs más istenség és hatalom. Mohamed prédikációjának legfőbb tartalma ebben az időszakban: figyelmeztetés Isten közeli bírósága ellen, felhívás a magatartás javítására, a korrupt társadalmi élet reformja és az egyetlen, egyedülálló Istenbe vetett hit.

A mekkáknak nem tetszett az új próféta prédikációja és zavaró felhívásai. Mivel szembeszállt a város és az egész ország hagyományos vallásával, és közvetlenül fenyegette a politeista kultuszt, amely a kaabai szentélyük köré összpontosult és gazdag hozamot hozott számukra. Az új üzenet a társadalom alacsonyabb rétegeinek táplálkozott, és így felforgatóan megkérdőjelezte a fennálló társadalmi rendet. A mekkák felszólították Mohamedet, hogy hagyja abba prédikációját. Heves eszmecserét folytattak vele, megtagadták a felhatalmazását ilyen kiáltvány megtételéhez, és tagadták isteni küldetésének hitelességét. Amikor alvás közben és transzban kinyilatkoztatást kapott, akkor csak hétköznapi tisztánlátó (vö. Korán 52:29; 69,40,42–43), csak költő démonai hatása alatt (Korán 52,30); 69,41; 36,69-70), egy varázsló (Korán 38: 4; 37: 14-15) birtokában van (Korán 23: 70-71; 68,2; 25,8; 14,47), még egy az ördög eszköze (Korán 81:25; 26,210 -212).

Muhammad folyamatosan határozottan elutasította ezeket a vádakat, és Istenhez fordult, aki üzenetét eljuttatta neki azzal a megbízással, hogy hirdesse meg az embereknek. De a politeisták azt válaszolták, hogy amit Mohamed itt mondott, az nem Isten, hanem az ember szava volt (Korán 25: 4-6).

Hirdető

A Koránra az a válasz, hogy amikor Mohamed üzenete hasonlít a korábbi próféták üzenetére, ez bizonyítja, hogy Mohamed is olyan próféta, mint ők. A politeisták azt válaszolják, hogy Muhammad csak egy hétköznapi ember, akinek nincs külön Istentől származó kitüntetése, és nincs gazdagsága vagy hatalma a társadalomban. A válasz ezekre a kifogásokra a következő: „Nem azt mondom nektek, hogy Isten kamarája van, és nem is ismerem a láthatatlant. És nem mondom, hogy angyal vagyok. Csak azt követem, ami feltárul előttem ”(Korán 6:50; vö. 11:12; 25:10).

De a politeisták követelik, hogy Mohamed, mint bármely más próféta, csodálatos módon erősítse meg prófétai küldetésének igazságát. Angyalának kellene lennie, vagy akár maga Istene is kinyilatkoztatható (Korán 25:21). Vagy valamilyen jelet kell hoznia Urától, mint korábbi próféták (Korán 21: 5). Erre a kényes kérdésre Muhammad azt válaszolja, hogy csak Istennek van ereje csodákat tenni (Korán 29.50); a próféták csak akkor tesznek csodát, ha Isten megengedi nekik (Korán 40:78; 13:38); a történelem egyébként azt mutatja, hogy a csodák nem vezették hitre a szívós embereket (Korán 10: 96–97; 7,146; 6,23,109,111); ezért Istentől nem kapott megbízást csodákra (Korán 17: 59-60); küldetésével kapcsolatban nem kétséges, Isten a múlt nagy kinyilatkoztatásainak, Mózes kinyilatkoztatásának és Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának megerősítéseként adta neki kinyilatkoztatását (Korán 20: 133; 35:31).

Medinába költözik

Mohamedet nagyon meghatotta az ilyen makacs hitetlenkedés, mert ez szerepének beteljesedése és az emberek megtérése egy kegyes Istenné. Muhammad hű maradt küldetéséhez, és elfordult makacs ellenfeleitől. De az ellenfelek olyan nehézségeket okoztak Mohamednek és közösségének, sőt üldözték őket, hogy az első muszlimok száműzetésnek, megvetésnek és életük félelmének voltak kitéve. Amikor a mekkák támadásai elviselhetetlenek voltak és komolyan veszélyeztették a falu létét, Muhammad úgy döntött, hogy elhagyja apja városát. A közösségével együtt emigrált, és elfogadást keresett Jatribában, anyja városában (amelyet később Medinának, a próféta városának neveztek el). Az emigrációra (Hidzsra) 622-ben került sor. Ez az év az első holdév az iszlám korszakban. A medinai kivándorlás messzemenő következményekkel járt Mohamed és az első muszlimok számára. Az ott talált barátságos fogadtatás és az iszlám híveinek számának növekedése hamarosan Mohammaddá tette a város társadalmi és politikai életének központját. Mohamednek el kellett vállalnia a közösség társadalmi és politikai vezetőjének szerepét.

Muhammad nem lehetett elégedett azzal, hogy az aszkézis ihlette és a másik világra összpontosító üzenetet hirdetett. Meg kellett küzdenie a muszlimok hétköznapjaival, talpra kellett állítania a társadalmi rendet, meg kellett raknia egy szilárd iszlám közösség alapjait, amelynek szolidaritása már nem a vér szerinti rokonokon, hanem a közös hiten alapult. Végül Mohamednek politikai és katonai harcot kellett folytatnia az iszlám ellenségei ellen a közösségen kívülről és belülről is.

Ehhez nem csupán prófétai bátorságra és szenvedélyes felhívásokra volt szüksége. Szüksége volt és fejlesztette a mindennapi valóság, a társadalom bonyolult folyamatainak, a pszichológiai ellenállásnak az érzékét, amelyet az élethez szükséges hagyomány reformja az ősrégiekben váltott ki. Muhammad tehát Medinában maradt, és nem csupán ihletett próféta és színész fordult el a világtól; ellenkezőleg, egyre inkább bölcs, körültekintő államférfi, bölcs törvényhozó, politikai vezető és herceg lett, röviden, a korai iszlám közösség központi alakja. . Az "Isten küldötte" látta, hogyan erősítette és erősítette tekintélyét politikája és vezetése sikerei, valamint az isteni kinyilatkoztatás támogatása.

A cikk folytatása egy hét múlva.

Forrás: Lexikon des Islam. Von Adel Theodor Khoury, Ludwig Hagemann és Peter Heine, Herder 1999. Németből fordította Fr. Ján Krupa.