Gyerekkoromban töltöttem az éveimet, főleg a nővéremmel. A szülők dolgoztak, az anya főnővérként a kórházban, az apa a szövetkezetben. Amikor úszni akartunk, először körbe kellett járnunk a házat. Leginkább a majoránnát ásni.
Alkalmanként paradicsomot fordítva vagy gyomot szőve a paprikában, azt hiszem, hogy az ápolónőt jobban bevontam a szerepbe, mint amennyit ő tényleg tett. Próbáltam elég sokat, de néha a lustaság legyőzött, és a gyomokkal rúgtam a borsot. De amit tehettem, azok a nyulak voltak. Én gondoztam a saját tenyésztésemet. Cserélje ki az ágyneműt, a napi vizet és a takarmányt. Jártam a lóhere mellett is, lámpásnak hívtuk, az unokatestvéremmel pedig hímet váltottunk "kis nyuszinak".
Az ünnepek alatt korán keltünk, kora reggeltől a kertben vagy a mezőn voltunk. Ebédet hoztak nekünk, a szövetkezetek gyermekeinek ebédre. Egy nagy ebéddobozt ettünk a nagynénémnek, ő pedig kicserélte egy telire. Amikor a munka elkészült, mehettünk úszni. Az a feltárási hely, ahová falunk járt, körülbelül két kilométer volt a vár mentén.
Pontosan emlékszem az érzésre és a szagra, amikor végre elindulhattunk és odaértünk a forró aszfalton. A nővérem csomagolt egy kis gyümölcsöt, és néha arra késztetett, hogy másszak ki a vízből, és ettem valamit. Csak akkor mentünk haza, amikor a legnagyobb nap már nem égett. Leginkább egy ideig a kertben. Tápláld meg az összes állatot, és újra.
Unokák és idős anyák unokái a faluban töltötték a nyarat. Pozsonyból és Csehországból voltak gyerekek. Buszmegállóban, egy hatalmas fa alatt, akár egy parkban, akár egy kastélyban. Mindenhol találkoztunk, bandákat alakítottunk, játszottunk, kézen fogtunk, nyikorogtunk, letelepedtünk, lehullott az első szánk, bicikliztünk és panaszkodtunk, hogy holnap újra majorannát kell ásni.
Csak azért tudtuk, hogy hétvége van, mert nem érkezett meg a busz az ebéddel. A nővérem főzött, én pedig úgy tettem, mintha ennék, mert mielőbb úszni akartam. A robot azonban nem engedte, hogy egész nap a kotrógépen legyen. Aratás volt, így a falu vasárnaptól szerdáig megkülönböztethetetlen volt. Hatalmas mezőket kellett betakarítani, a paradicsom nem törődött azzal, hogy szabadok legyenek, amikor eljön az ideje, meg kellett fordítani őket. De nem emlékszem, hogy valaki panaszkodott volna vagy tréfálkozott volna. Pont ilyen volt. A munkát pihenés váltotta fel és fordítva.
Ma ez más, szüleinknek másképp volt, és gyermekeinknek is másképp lesz. Minden kornak megvannak az előnyei és hátrányai. Nyáron még az iskoláról sem beszéltünk. Csak ünnep volt. A mai gyerekek angol tanfolyamokon, matematikai táborokban, nyelvtanfolyamokon és előkészítő felsőoktatási tanfolyamokon vesznek részt. Reggel nem szerepekre mennek, hanem légkondicionált épületekbe a felsőoktatás céljából. Néha jutalom fejében bevásárlóközpontokba, auparkokba, a boldogabbak számára pedig vízi parkokba és fesztiválokra mehetnek.
Spanyol bevásárlóközpontokba járnak bevásárlóközpontokba, olasz paprikát esznek, a majoránna pedig valami egészen más beceneve, mint a bors. Kétségtelen, hogy bölcsek, határozottak, műveltek és másképp készek lesznek az életre, mint mi voltunk.
Ez jó? Rossz? Nem tudom. A történészek ezt száz év múlva mondják el nekünk. Mindenesetre itt van a nyár, hogy ne csak a gyerekek, hanem mindenki megtapasztalhasson valamit. Néha lehet csak egy kivételes ebéd, egy szép délután a vízi parkban vagy egy szokatlan hétvége a fesztiválon.
Szabadidőmben gyermekeknek, kis komáromi művészeknek szentelem magam. Idén azt mondtuk, hogy fesztivált tartunk városunkban. Megpróbáljuk megmutatni Szlovákiának városunkat, medencéinket, az itt elfogyasztott ételeket és a művészetet - a kultúrát, ahogy elkészítjük. Az ünnepek kellős közepén itt fesztivál lesz. Ha van kedved, gyere nézd meg.
Élni annyit jelent, hogy új dolgokat tanuljunk körülöttünk. És erről szóljon itt a nyár és a fesztivál.