/ imprint/ROMBOID/magazin irodalomhoz és művészi kommunikációhoz Kiadó azonosítója: 00 178 527 Ev 4439/11. ISSN 0231-6714. Szerkesztőség Radoslav Passia (főszerkesztő) Ivana Komanická (szerkesztő) Ivana Taranenková (szerkesztő) Jana Bálik (grafikai tervezés) Eva Kovačevičová-Fudala (műszaki feldolgozás) Nyelvi szerkesztőség Vúrábľová Júlia Művészi borítóterv Kamila Krkošová Grafikai borítóterv Jana Bálik Szerkesztői kör Vladimír Barborík, Jana Cviková, Ján Gavura, Jaroslav Šrank Kiadja a Szlovákiai Írók Szervezeteinek Szövetsége. A kiadás 2013 októberében jelent meg. A szerkesztőség és a kiadó címe Laurinská 2, 811 01 Bratislava www.romboid.eu Tel. 02/544 338 71 E-mail: [email protected] Nyomtatta: Eterna Press, Radlinského 27, Pozsony Az előfizetések előfizetését a Slovenská pošta minden posta és szállítója elfogadja. A külföldi megrendeléseket a Slovenská pošta, a. s., Center for Subscription Press, Uzbecká 4, POBox 164, 820 14 Pozsony 214 Egy kiadás ára 2 külföldön 5 kettős kiadás 4 kiadás előfizetőknek 1.5 Egész éves előfizetés (10 szám) 15 külföldön történő postaköltséggel 50 Rendezetlen kézirat, amit nem Visszatérés. XLVIII/2/év

obsah

A megoldás azonban annál nehezebb. Ebben az összefüggésben eszembe jutnak a domonkos atya szavai, amelyeket a kortárs világról mondott: A probléma nem Isten léte, hanem ittléte, jelenléte. A kortárs színházat elfojtó levegőhiány a vallási környezet eltűnésével függ össze. Szakrális, vallási környezetben nincs szükség a szó szó szerinti utánzására vagy egy abszurd dráma autonóm szakaszára, hogy egyetlen emberi történetet rögzítsünk, és ugyanakkor tökéletesen túléljük az itteni értelemben, és most, akár tekintetben, akár a színpadon. Gondolom, és ez nem istenkáromlás, amikor a szentmise történetére utalok ebben az esetben. A szentmise liturgikus története, amely egyáltalán nem utánzás, de csendes és pontos csillagmozgásával egy ősi véres történetet mutat be, amely hirtelen játszódhat le az oltáron hic et nunc, és egyszerre egyszer a a keresztállomások ideje. Ez a csoda csak a hit környezetében lehetséges. Ez egy emlékeztető, amely most zajlik, anélkül, hogy megkérdőjelezné a már megtörténteket. A magyar eredetiből Pilinszka János: Naplók, töredékek, összegyüjtött müvei (Budapest, 1995) Mila Haugová fordításában./46 /

Tárgyak Marko Pogačar A szerelmes költészet nyelvének állandó forradalma. (Egy fáradt trockista számára) Hogyan lehet szerelmes verset írni 2007-ben? ez az idő sűrű a szerelemtől. mert valamennyien valamennyien szeretnek minket. az elmélet a mozgás teljes eltűnéséről beszél. a piac azt mondja: ha szeretetről beszélsz, akkor Istenről vagy fordítva. Pogachar azt gondolja: minden isten = az isten semmi. egy veszélyes jelentőségű bombázó. de valahol ennek a szerelemnek a sarkában, amikor a falnak nyomódik, valami fenntartás nélkül megnő, az adás-vétel tárháza, és abban egy baobab, amelynek koronájában a mennybe mászol. végül is tudod: az egyetlen rosszabb dolog, mint a fasizmus, a mérsékelt fasizmus./47 /

mit énekelnek a madarak Gondolhatod, de nem, most nincs gyors mondat, üzenet, rossz gondolat; valójában azt lehet mondani: ez egyáltalán nem beszéd kérdése. lényegében a szerénység tökéletes mellőzésében, csupasz ágakon, távíróhuzalokon, betontömbök erkélyein, zsinegeken, ruhacsipeszeken és egyéb bűnökön, hosszú fészekben, a fölötted, alattad, a te légedben lévő összejövetelekben. még a fejedben is suttogják a madarak: egyedül vagyunk, ahogyan vagyunk, mivel csak tárgyak vagyunk A tárgyak helyet foglalnak a térben, és a hozzájuk tartozó árnyékok. ha a helyiségben (a város felett, a kórházban, a világon) fényforrás található, akkor felemelkednek, leesnek, szentségükben elterjednek az űrben, a földön, az oldalon, a falakon tetőznek. használják (mintha egy hegyi kunyhó lenne, mintha egy hegy hordozója menekülne a villámok elől, mintha maguk lennének hó), anélkül, hogy ezzel foglalkoznának. a tárgyak helyet foglalnak, és itt senki sem tud segíteni rajtuk. mindent, amit el lehet sajátítani, tartós kegyetlenségük sajátítja el: vagy felszívják a vizet (amely alattomosan átveszi formájukat, és így néha kellemetlen helyzetbe kerülnek),/49 /

vagy akadályként állnak a fény ellen, talán egy olyan forrás, amelyet reggel napnak hívok. este a nevek megváltoznak. az idő az esővel fut, és behozza a Szaharát a szobába. hőt szállít belőle és tárgyakat visz a külső térbe. de mi a szabadtér? milyen tárgy, más akaratából nem foglalható el? ki ez a fény Az űr ilyen kérdéseire úgy válaszolok, hogy: benne felkelek, leülök és békét mondok, a lakás legkisebb doboza, én is elfoglallak. Elterjedtem benned, miközben ismerős üzenetet töltök fel. tárgyak pihennek. Költözöm. lélegeznek. valamint abban, hogy mi minden történik. siket völgy a tüdő. feltekercselve és a kötelező alakjához igazítva. joggal vártunk többet az ürességtől. tárgyak, tárgyak, szörnyű tárgyak, szeretnék rád vágyakozni, szeretném, ha vágyad az enyém lenne, hogy az árnyékok tovább bizonyítsanak. megszabadultál a fénytől és a világtól való függéstől, sötét világosságodat, tárgyakat, tárgyakat, nyers tárgyakat adtad az űrnek; te vagy a tenger, te vagy a szoba, te vagy az erdő? mi a határ, ki a határ és mi van? A vers technikája Az első horvát elnök feledésbe merül, hunta forró levessel és egy halott szolga, aki folyamatosan figyelmen kívül hagyja; amikor halál ellen járom a várost, újságokat veszek, kávét veszek/50 /

állj, hallom csikorgó varázsomat, puhatestű karakteremet és Haustor csoportomat; az átlagos horvát az együttélésen, a közösülésen, a hóval teli szájokon vágja át magát, széles és könnyű szmog esik rá, és elviszi, az egész ősszel együtt, reggel elsötétedésével, a torkodon keresztül emelkedő vízzel, az anyaggal és puha víz; az egyházat Krisztus örök idézete, a feltétel nélküli, hosszú szeretet visszafogja; a sertés önmagában eltűnik, a saját kilégzésének korbácsává, a tett előtt kiömlött marék vérbe gurul; a verset Drago Stambuk, az anya vágja, ahogyan néhány pontos utasítás írja; semmi sem marad, az a ragyogó, megperzselt nap. Tárgy (elveszett a saját nehéz szövegében) Az íróasztalánál ül, megszorít egy csésze (a legkisebb csésze) teát, a szájához emeli, inni és lefordíthatatlanul megírni. nélküle itt, teljes hosszában, az ablakon keresztül sütött a nap, most már csak egy villanás, Isten célpontja mozog a homlokzaton, lejtős homlokán, nélküle sértetlen szavak: test és idő között haladnak a hatalmas sehol. a folyamat hosszú, tartalmas. az íróasztalánál ül, felemeli a csészét, iszik; és ez a levél kibontakozik, mint egy hosszú kutya nyelve, elöntve a vetés gondolatától. a levélből a fekete, a város kanyarja, a hangok sokáig kihajtanak, emelkednek, leesnek és suttognak: ó magok, találd meg bennünk a földedet!/51 /

Szalay Zoltán (forrás: http://www.televizio.sk/2013/03/a-noke-afoszerep-irodalmi-szemle-lapbemutato/ radikális, nem egy konkrét koncepción alapultak. Szinte mindannyian hozzuk a Szlovák szerzők (a legfrissebb, októberi számig például Mária Ferenčuhová verseit és Pavel Vilikovsky prózáját is szerepeltettük), és a szlovák színházak tevékenységét is követjük, de hosszú távú célunk ennek az interakciónak a további fokozása, példa kétnyelvű kiadványokon keresztül: egyfajta szimbolikus gesztusért a magyarul nem értő olvasók felé, hanem a közös kulturális környezetben élő emberek kommunikációjának és együttműködésének természetes kifejezéséért.