A gazdagság, a rend és a gyönyörű természet olyan társulások, amelyeket a legtöbbünkben olyan ország idéz elő, mint a mai Svájc. A közelmúltban azonban a helvétek elrejtették történelmük sötét oldalait.
Bár a rabszolgák az emberi civilizáció bölcsője óta a történelmünk részét képezik, többnyire Amerika gyarmatosításával társítjuk őket, ahol a rabszolgák először őslakosok lettek, később pedig a rabszolgákat Afrikából importálták. Az Egyesült Államokban a rabszolgaságot 1865-ben felszámolták egy polgárháború után, amelyben a rasszista konföderáció veszített.
Más személy szabadságának intézményesített hiányát azonban Svájcban is használják bizonyos mértékig. Annál is inkább fenyegető volt, mert a gyerekek rabszolgákká váltak, és minden szociális védelem és a szülő neveléshez fűződő jogainak ürügyén történt.
1800-ban a Helvét Kereszt országa törvényt fogadott el, amely megállapította a szülő gyermeknevelési jogát. Ha azonban a család "problémákba" ütközött (válás, halál, szegénység stb.), Akkor az államnak vagy az önkormányzatnak volt hivatalos hatalma a család feloszlatására és a gyermekek erőszakos elhelyezésére gyermekotthonokban vagy közvetlenül nevelőszülőben.
A szegény családoknak minden évben be kellett nyújtaniuk költségvetésüket az önkormányzatnak a gazdasági függetlenség kinyilvánítása érdekében. Ha a család költségvetése mínuszban volt, az önkormányzat dönthetett és dönthetett a gyermekek elszállításáról.
A szegénység akkoriban szándékosan kapcsolódott a lustasághoz, ezért elsősorban a gyerekeket kellett átnevelni. Minél nehezebb a munka, annál jobb eredményeket kellett volna elérni. És itt jött a mezőgazdasági munkalehetőségek felajánlása a svájci vidéken, közvetlenül a gazdálkodó családok, nevelőszülők felügyelete alatt.
A gyermekeket erkölcsi bűncselekmények miatt intézményi gondozásba is helyezték. A konzervatív Svájcban például voltak olyan esetek, amikor egy gyereket maszturbálva kaptak el.
A mezőgazdaságban a kényszerű gyermekmunka legnagyobb mértékű terjeszkedése 1877 után kezdődött, amikor a Konföderáció elfogadta az ipari munkások védelméről szóló törvényt. A munkaidő napi 11 órára csökkent, megszűnt az éjszakai és a vasárnapi munka, valamint a dolgozó gyermek életkora (14 évtől) is csökkent. Mivel a törvény csak az iparra vonatkozott, a gyermekmunka a mezőgazdaságra koncentrálódott.
Nevelőszülői gondozás ürügyén a gyermekeket kis és közepes méretű gazdaságokba helyezték, ahol olcsó munkaerőként használták fel őket. Az állam még pénzt is fizetett a gazdáknak, hogy ilyen kicsi rabszolgákat fogadjanak el.
1920 körül még gyermekpiacokat is létrehoztak, amelyeket a hatóságok felajánlottak a gazdáknak. A gazdaságok tulajdonosai ezekre a piacokra mentek, hogy pontosan úgy válasszanak gyerekeket, mint a szarvasmarha piacokon. Aki a legkisebb támogatást kérte egy gyermekért, kivette a gyereket a piacról.
Bár hivatalosan nevelőszülő volt, sok esetben pusztán gyermekrabszolgapiac volt. Noha nagyon keményen dolgoztak nevelőszüleikkel, a gyerekek nem integrálódtak a gazdálkodó családokba. A dokumentált esetekben visszaélésről, szexuális visszaélésről, éhségről és embertelen körülményekről beszélnek.
Nem volt kivétel, hogy a gyerekek a haszonállatokkal aludtak az istállóban, és alultápláltságtól szenvedtek. Bizonyos esetekben a munka napi 18 órában tartott, hetente 7 alkalommal.
A hatóságok, a tanárok, a lelkészek, a közösségek és a közösségek nem sokat törődtek a gyerekekkel. Noha nyilvánosan ismertek voltak a körülmények, amelyekben éltek, senki sem avatkozott közbe, és a gyerekeknek büntetés fenyegetésével tilos volt erről beszélniük. A legfélelmetesebb esetekben, például amikor egy gyereket halálra töröltek, egy gazdára 5 év eltiltást szabtak ki egy másik gyermek befogadására.
Sok esetben a gyermekeket nem engedték iskoláztatni és kapcsolatba lépni biológiai szüleikkel vagy közeli családjukkal. Megtévesztették származásukat és családjukat, vagy egyáltalán nem engedték, hogy erről a témáról beszéljenek.
A gazdálkodók feltételezték, hogy oktatás és családi vagy társadalmi kapcsolatok nélkül a gyermekmunka olcsó munkaerővé nő, gazdaságuktól függően.
A dokumentált esetek tízezrei biztosan növelnék a nem hivatalos eseteket, és valószínűleg több mint 100 000 esetet eredményeznének. Az 1946-os második világháború után is mintegy 10 000 úgynevezett Verdingkinder (szerződéses gyermek) dolgozott Bern kantonban, ahogy akkoriban hívták.
Svájc csak 1978-ban fogadta el a Nevelőszolgálatról szóló törvényt, ezzel hivatalosan véget vetve az ország sötét történelmének. Ennek ellenére vannak dokumentált esetek, amikor ezek a gyerekek 1981-ben még a gazdaságokban voltak.
2008-ban Roland M. Begert önéletrajzi regényt adott ki "Lange Jahre fremd" címmel, ezzel felnyitva egy pandora dobozát Svájc sötét múltjáról. 12 éves korában árvaházi gyermekként nevelőszülői gondozásba vették.
A svájci őszinte kijelentésétől megdöbbentve nyilvános vitát váltott ki, és számos történész kezdett mélyen elmélyülni a témában. Idővel olyan kezdeményezés jelent meg, amely arra késztette Svájcot, hogy erkölcsileg és gazdaságilag is megfeleljen ennek a múltnak.
A svájci kormány ebben az időszakban már nyilvánosan kért bocsánatot az áldozatoktól, és jóváhagyta az áldozatokért járó 25 000 svájci frank kártérítést is. Körülbelül 9000 élő áldozat kért kártérítést.
Ha tetszett a cikk, szívesen meghallgatnánk:
- Webhely-értékelés a Facebook-profilunkon (max. 5 csillag és szöveg)
- Webhely-értékelés a Google Maps-profilunkon (max. 5 csillag és szöveg)
Előre is köszönöm az időt. Az Ön értékelése arra ösztönöz minket, hogy további érdekes és hasznos cikkeket írjunk.
INFO: Minden cikk a rendelkezésre álló aktuális információk alapján készült, és néha nem tükrözi az esetek és a kantonok egyediségét. Ha olyan információt talál a cikkben, amely úgy gondolja, hogy nem az igazságon alapul, megkérheti a rendszergazdát, hogy vizsgálja felül. Az ilyen kérelemnek a témához kapcsolódó hivatalos forrásokra történő hivatkozáson kell alapulnia.