epebetegségek

A máj- és epebetegségek diagnosztizálása az állatorvosi gyakorlatban nem könnyű. A májbetegség klinikai tünetei gyakran nem specifikusak (neurológiai tünetek, hányás, apátia, PU/PD és mások), ill. a májszövet viszonylag magas kompenzációs képessége miatt a betegség magas stádiumáig egyáltalán nem figyelhetők meg. A viszonylag előrehaladott máj- és epebetegségben szenvedő betegek májparaméterei normálisak lehetnek, és fordítva, kóros eredmények figyelhetők meg egészséges egyéneknél. Ebben az esetben a laboratóriumi vizsgálatok lehetővé teszik a hepatobiliaris rendszer betegségének, különösen a betegség patogenetikus típusának (elsődleges vagy másodlagos betegség) jelenlétének meghatározását, valamint a kezelésre adott válasz nyomon követésének lehetőségét (és a betegség előrehaladásának vélelmét). ).

Az egyes laboratóriumi eredmények értelmezésének átfogónak és a klinikai tünetekkel összhangban kell lennie. Mindig figyelembe kell venni az eredmények korlátozott tájékoztató értékét a májszövet magas kompenzációs képessége miatt.
A "májteszteket" általában 3 csoportba sorolják:
- A májszövet károsodásának mutatóinak értékelése (ALT, AST enzimek);
- A kolesztázis indikátorok (ALP enzimek, GGT) értékelése;
- Funkcionális tesztek (bilirubin, epesavak).

Az epesavak meghatározásának jellemzői és jelentősége a beteg vérében:

Az epesavak (ZK, BA) az epe fő alkotóelemei, és elsősorban a májban szintetizálódnak koleszterinből (kolinsav, chenodeoxycholic sav), másodsorban a vékonybélben található baktériumok hatására. Fő feladatuk a zsírok és a zsírban oldódó vitaminok emésztésének/anyagcseréjének biztosítása (1. ábra).

ÁBRA. 1 Epesavak képződése a májban és a vékonybélben

Az epesavszint meghatározását gyakran használják a máj működésének és a porto-szisztémás sönt jelenlétének értékelésére szolgáló eszközként. Alapértelmezés szerint két módon vett mintákban mérik őket:

  1. étkezés előtti meghatározás - a VC szintjének értékelése a vérszérum mintában 12 órás éhezés után;
  2. étkezés előtti + étkezés utáni meghatározás - párosított minták/"provokált VC teszt" - a VC szintjének értékelése a vérszérum mintában 12 órás éhezés után, és a magas kalóriatartalmú takarmányokkal történő etetés után 2 órával vett minta értékelése.

A minták szobahőmérsékleten stabilak. A hemolitikus vagy lipémiás szérum torzítja az eredményt, és ez nem tekinthető relevánsnak.

FSBA - a vérszérum minta GC szintje a kutyák 12 órás böjtje után nem haladhatja meg a 8 µmol/l-t, macskában 5 µmol/l-t. PSBA - az étkezés utáni mintában a GC szintje kutyáknál nem haladhatja meg a 25 µmol/l, macskáknál a 15 µmol/l értéket. Néha azonban előfordulhat, hogy az éhezés során spontán összehúzódás és az epehólyag kiürülése következik be - akkor az étkezés előtti BP szintje gyakran magasabb, mint a minta etetése után. Normál körülmények között azonban mindkét mintának a referencia tartományban kell lennie, azaz kutyáknál legfeljebb 25 µmol/l, macskáknál 15 µmol/l-nek kell lennie (1. táblázat).