udová

Tájház a 18. század második feléből, Ul. Branislav Mokić sz. 7, kultúrtörténeti emlékmű, ún Petrovec legrégebbi háza rendkívüli jelentőségű műemlék. 272/64, Újvidék, 1965. május 25.

Kulturális emlékmű a Tartományi Kulturális Műemlékvédelmi Intézet védelme alatt.

Szöveg szerző:
Pavel Báďonský

* Agyagépítési technológiák *

A Dolnozemský slovák magazin szövegének töredékei, 1-2. Szám, 2013. évi XVIII. (XXXIII.) Kötet
(a szöveg szerzője: Ján Botík, Agyagépítési technológiák a Duna-Pannon térség gyarmatosítási környezetében a 18. - 20. században, 46–49. oldal).

Történelmi nevezetesség "A legrégebbi ház„Pannon típusú agyagépület, amelyet a 18. és 20. század közepe között építettek. A ház agyag töltési technikával készült, és teljes területe részben a talajszint alatt van. A nyeregtető nádból készült, amelyet az oromzat az utcára fordított. A ház olyan tárgyakat tartalmaz, amelyek a szlovákok hagyományos vajdasági lakásait képviselik.
Az agyagház építésének anyagát közvetlenül az építkezésen ásták, vagy a falu szélén lévő agyagból szállították. Annak érdekében, hogy az agyag száradás után összetartó legyen, először meg kellett karcolni és öntözni.
Pelyhet, apróra vágott szalmát, leveleket vagy ló ürüléket adtak hozzá, majd a lábra lépéssel vagy a szarvasmarha taposásával jól összekeverték. Az egyik építési technika a töltés volt. A falakat úgy építették, hogy nedves agyagot nyomtak a deszkákról a csúszó zsaluzatba. Rúdokat és rudakat illesztettek a sarkokba, hogy megerősítsék őket. Egyszerre építették a kerületi falakat és a falakat körülbelül 40-70 cm vastagságúra. Kiegyenlítették a kész töltőt, és vékony iszappal megkenték. Az ablakok és az ajtók lyukait kivágták, amikor elkészültek. Az épületet gyorsan le kellett fedni egy tetővel, hogy az eső ne rombolja le.

Pitvor a bejárati területet jelenti. Pitvor fűtetlen, gyakran be nem takarott hely volt, ezért nem lehetett lakóhelyekre használni. Voltak víz- és mosogatóedények, különféle kosarak ruhákhoz és egyéb dolgokhoz. Télen a baromfit éjszaka is boncolásra vitték.

A konyha volt egy füstös, hideg hely a boncolás hátsó felében. Nem egész fal választotta el, hanem csak egy favár, amelyen egy nyitott kémény eleje hevert. A kémény ezen formája húsfüstölésre is szolgált. Csak az ételek elkészítéséhez és a konyhai eszközök tárolásához szolgált. Az asztal mögötti szobában ették. Az elsődleges konyhákban nyílt tűzön főzték, amelyből a füst szabadon áramlott a helyiség körül, és átjutott a nyitott kéménybe. Emiatt a falakat eldugult a korom, ami a fekete konyha nevet adta.

Szoba (kunyhó) volt a ház fő nappali. Évszázadokon át ez volt a családi élet központja, és gyakran az egyetlen fűtött hely a házban. Az otthonfejlesztés későbbi szakaszában a harmadik szoba (kamra) megváltoztatta funkcióját, és második, hátsó helyiségként szolgált. Az előszoba fokozatosan csak reprezentatív funkciót kapott, és a fő nappali a hátsó szobává vált.


Hátsó szoba (kamra) a ház tárolóhelyeként használták. A kamra élelmiszert, ruházatot és különféle tárgyakat tárolt a háztartásban (eszközök kenyérsütéshez, a gyógyszertár főzéséhez, vágáshoz, fonáshoz, szövéshez, mosáshoz) vagy a gazdaságban (ló hámok, táskák, kukák). A kamra általában fűtetlen és gyengén megvilágított tér volt. Időnként alváshoz is használták, később pedig hátsó szobává változtatták, amelyben tűzhely is volt.
Magtár az obília tárolására használják. Szánra épült, amely könnyebb mozgást tett lehetővé, sárra és hóra, tűzveszély esetén. A fejlődés későbbi szakaszaiban az ilyen gazdasági épületeket nem éghető anyagokból készítették. Az udvar hátsó részében meglévő házakhoz kerültek, vagy különálló, kiegészítő épületekként épültek.

Szöveg szerző:
Mgr. Marijan Pavlov, etnológus