Hagyományosan valamikor január közepén jutok el az év mérlegéhez, részben azért, mert a DoubleTrouble-nek ebben az időszakban van a születésnapja, és ezért rajtuk múlik, hogy összefoglalják-e életvitelüket. Azok közül, akiket jelenleg ajánlok, főként olyan készségeket ajánlok, mint például, hogy néha sikerül kimondaniuk R-t, vagy olyan egeret rajzolnak, amely nem hasonlít a sündisznóra. A második ok egyben a blog születésnapja, amely nem sokkal a lányok második születésnapja után jött létre, és ezért kétéves. A harmadik ok pedig az, hogy év végén már mindenki egyenlege tele van.

hogy gyermekeim

Az év elején az időjárás olyan nyomasztó, hogy semmi kedvem nincs semmit tervezni, csak lendületesen kezdeni új projekteket. A tavasz beköszöntéig nem kelek életre, nyáron rekordokat érek el, ősszel pedig fokozatosan kezdek csillapodni. Csak azért élhetem túl a telet, mert megértem ezt a bioritmusom.

Az év során valamikor elsajátítottam bizonyos készségeket, amelyekre nem gondoltam, hogy valaha is szükségem lesz:

  • Pontosan ugyanúgy tanultam meg csészékbe önteni. Tényleg, adj 10 csészét, és öntsd őket egyenesen. Nincs olyanunk, hogy több teát vagy kakaót kapjunk, mint a másik. Úgy gondolom, hogy ha nem tudom megtenni abban a kórházban, elmehetek csaposnak dolgozni vagy az iskolai menzába.
  • Tudom, hogyan kell összefonni a divatos zsinórokat, pontosan szabályozom, milyen frizurája volt Elsának és Annának bármely jelenetben, és képesnek kell lennem hűségesen utánozni őt. Nem számít, nagyon örülök, hogy végre valódi hajuk van, hogy hajlandó vagyok fél órát fonni.
  • Nagyon szeretem, amikor a gyerekeim megpróbálnak hazudni. Gyakoroltam a megfigyelést, az érzelmek irányítását és a megrovást. De borzasztóan aranyszínű, amikor megpróbálják elmondani, hogy a fürdőszobában elfogyott a víz, és egy szomszéd öntötte el.
  • A rendőrségi tárgyalók között is megélnék. De esküszöm, néha inkább rábeszélem a bankrablókat, hogy adják fel, mint a gyermekeim, hogy viseljenek valamit.

Szeptemberben túljutottunk (és ezt ünnepeltem) a gyermekek (anyák) életében egy nagy célt - az óvodába lépést. Nem volt könnyű. Ezen tapasztalat során rájöttem, hogy gyermekeim nehezebben alkalmazkodnak a változásokhoz, és nem kalandos típusok. Vagy csak bele kell nőniük. Akárhogy is, tudd jól. Sejteni lehetett abban az időben, amikor minden utazáson elkezdtek őrjöngeni. Ugyanakkor nyilvánosan el kell mondanom, hogy büszke vagyok rájuk, legyőzték önmagukat, és az óvodában végre jobban alkalmazkodtak, mint én, amikor munkába kezdtem. Eszük ágában sincs annyira felkelni, mint én.
Úgy döntöttem, hogy amikor elkezdik az óvodát, akkor magammal töltök egy magánszünetet és időt. Nekem ez nem igazán sikerült, amíg elképzeltem, de most már tudom értékelni azt az időt, amivel most sokkal több volt.

A magányt hiányolom leginkább az óvodában. Az az idő, amikor a gyerekek aludtak, és nekem nem kellett tennem semmit. Igen, voltak mosatlan edények és piszkos mosoda, de nem kellett semmit sem tennem. Amikor úgy döntöttem, hogy nem megyek sehova, kilenckor felkeltünk és főztünk ebédet. Amikor szép volt, egész nap kint voltunk. Nagy dolog az a szabadság, hogy eldöntsem, mit akarok csinálni aznap.

Munka

Egyébként munka. Folyamatosan kérdezed, hogy vagyok, hogyan vagyok ott, ha megszoktam, élvezem-e és még sok más kérdést. Összegezzük tehát: három hónap alatt megtanultam futás közben enni, teljesen megszerettem a sminket, örülök, hogy minden másnap megmoshatom a fejem. Másrészt nagyon élvezem a munkámat. Csak nem megy jól a kényelmes élet gondolatával. Tehát elhanyagoltan megyek, nincs időm senkire és senkire, és ott számítanak a gyermekeim is, akikkel esténként és hétvégén találkozunk. Mindenképp az a tél is, de ez még mindig nagy változás számomra.
Így legalább olyan ruhákat vásárolok magamnak a munkahelyemen, amelyek nem fehérek, és ez is egy kis lázadás a rendszer ellen, és akkor az is tetszik, hogy a betegek kevésbé félnek tőlem, ha nem vagyok fehér. Ha tippet szeretnél, csatolok egy linket a szép színekhez.

A szokásos munkanapom kb. Így néz ki:

- Anya és szegények vagyunk? Ninka kérdezi tőlem utoljára az óvodából kifelé menet.
- És hogy gondoltál Ninuškára? Nem tudtam nem megkérdezni, végül is még mindig nem éreztem azt, hogy bármi vagy bármi hiányzik nekik.
"Nos, tudod, a tanár azt mondta, hogy kellene pulóverünk. De nincsenek pulóverek, anya. Szóval azt mondtam neki, hogy valószínűleg nincs pénze a pulóverekre. "
Tehát pulóvereket kellett vásárolnom, bár tudom, hogy nagy valószínűséggel úgysem fogják viselni őket, mint például a szekrényben lévő 5 pulóvert, mert most csak ruhát akarnak viselni. Nekem megfelel, csak a nadrágot vettem fel, és már nincs szükségük pulóverre a téli kabátom alatt. De tegnap Eliška rájött, hogy sürgős melegítőkre van szüksége. Mert télen csak azok a gyerekek ülhetnek hintán, akiknek melegítőik vannak, és csak nadrágot viselnek, én pedig valóban adhatnék nekik kesztyűt. Mert az osztálytársaknak van. Az év anyja, kedves, még kesztyűt sem adok nekik, úgysem fogják soha hazahozni mindet 4.

A 2020-as év elsősorban anyagi dolgokról szól majd hazánkban. Nem mintha inkább nem utaznék, de valahogy az év elején a háztartásunk viszonylag drága dolgai, mint például egy autó, porszívó vagy számítógép, elkezdtek meghibásodni. Úgy tűnik tehát, hogy kevesebbet fogunk utazni, és inkább otthon javítjuk, amit lehet. Ezenkívül valószínűleg egy év lesz, amikor megszokjuk az új életfeladatokat, felelősségeket, és megpróbálom összehangolni a felelősségemet azzal a törekvésemmel, hogy gyermekeim legyenek otthon körökben. Tudod, mindig is azt képzeltem, hogy balettre, angolra, művészetre és zenére járnak, valójában fogalmam sincs, mikor tudnám elkészíteni.
Őszintén csodálom az anyukákat, akik még többet adnak, sokkal nehezebb körülmények között. Például Stanka, aki egy ideje figyel minket, sokkal nehezebb, nemcsak egyedülálló anyaként, hanem egy autizmussal élő lány anyjaként is. Ha valaki ismerné és segíteni akarna Kassa környékén élni, akkor bizony nagyon hálás lenne.

Remélem, hogy megválaszoltam azokat a kérdéseket, amelyeket az elmúlt hetekben leggyakrabban feltettek nekem. Köszönöm nekik, az instagram kérdésfüggvénye a kedvencem lett (és a tiéd is). 🙂