Ján Káľavský és Barbora Vitázková nagyszerű fogyás útjáról tért vissza, de tiszta fejjel.
A fiatal pár átsétált Szlovákián.
Ján Kaľavský (29)
környezettudományi tanulmányokat folytatott a Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán, természetvédőként dolgozik a Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesületben.
Barbora Vitazkova (26)
Zoológiát tanult a Károly Egyetem Természettudományi Karán, ahol jelenleg PhD fokozatot folytat. Pozsonyban élnek.
Még nem késő augusztus végén 870 kilométeres útra indulni?
János: Egyetértek, de ez korábban nem ment a munkámnak. Augusztus 23-án kezdtük, körülbelül két hétig szép időnk volt, a fennmaradó időben pedig szinte mindig esett az eső, ködös, hideg volt, kétszer is havazott. Ez nem tipikus időjárás szeptemberre vagy a hegyekre, egyszerűen nem volt szerencsénk. Nem volt kellemes reggel nedves cipőt venni, este nedves hálózsákban kikelni.
Nem lettél beteg?
János: Nem értem, de nem egyszer. Talán a stressz miatt beindul a test védekező mechanizmusa, és elindul az immunitás. Vagy segít a járásban, a test melegen tartásában és mozgásában.
Barbora: Eleinte a barátok által küldött időjárás-előrejelzésekre támaszkodtunk, de a hegyekben tartózkodók egyáltalán nem jöttek ki. Talán kétszáz méterrel lejjebb sütött a nap, szél és eső volt. Optimistaként minden nap azt mondtuk magunknak, hogy holnap jó lesz, nem eshet olyan sokáig az eső. Amikor azonban hazatértem, fizikailag jobban éreztem magam, mint az út előtt.
Amit korábban eligazított az országban?
János: Főleg térképek, az iránytűt csak kétszer használtuk. Egyszer még azt hittük, hogy eltévedtünk. Sétáltunk a sötétben, és úgy éreztük, mintha ellenkező irányba haladnánk.
Éjszaka is utaztál?
János: Gyakran, bár azt gondolom, hogy ez felelőtlen volt tőlünk. A fényszóró fénye gyenge, nehéz terepen meg tudnánk csavarni a lábunkat. A probléma az volt, hogy szeptemberben gyorsan besötétedett, este hétkor nem voltunk fáradtak, és ha reggel későn indultunk az eső miatt, utol akartuk érni ezeket az elveszett kilométereket.
Volt egy útiterved?
Barbora: Az egyetlen dolog, ami korlátozott minket, a vakáció hossza volt. Körülbelül napi 25 kilométer megtételét terveztük. Ilyen ütemben öt-hat napos tartalékkal rendelkeztünk. Az időjárás miatt a tartalék még mindig zsugorodott, vasárnap este végül Devínbe érkeztünk, hétfő reggel pedig dolgozni mentünk.
Az erdőben bárhol fel lehet állítani egy sátrat?
János: Nem szabad a nemzeti parkokban lennie. Hangulatos és hegyi kunyhók vannak erre a célra. Tartottuk magunkat, valahol egy hegygerincen aludtunk kétezer magasságban, ahol erős szél fúj, és nem talál zúzmara, nem kellemes. Védett táji területeken bárhol aludni lehet. Ez a falvak számára sem jelent problémát.
Barbora: Hetente egyszer civilizációs szüneteink voltak, vendégházban vagy turistaházban aludtunk. Azon a télen az ember nem akar minden nap jeges patakban ázni. De soha nem hagytuk el a márkát ezért.
Hol kezdte útját?
János: Nová Sedlice-ben, Szlovákia legkeletibb faluban. A helyiek erős nyelvjárást beszélnek, számunkra, pozsonyiak számára szinte érthetetlen.
Milyen volt a falu hangulata?
János: A buszok ezzel véget érnek, nem lehet tovább menni, csak a hegyekbe, ez önmagáért beszél. Ez egy kis falu, amely tele van istállókkal és régi házakkal, de az Eurofund-ok láthatók voltak. Új megálló, önkormányzati hivatal, iskola és út.
Barbora: Az is ismert, hogy a közelben található a Kremenec-domb, az ún háromszög alakú pont, ahol Lengyelország, Szlovákia és Ukrajna találkoznak. Szlovákia e legkeletibb pontjáról 120 kilométert sétáltunk a lengyel határ mentén Dukláig. Innen a piros jelzést követtük, a hivatalos SNP Hősök útját. Körülbelül 750 kilométeres, és Devínnél ér véget. Štefánik párhuzamát azonban Štefánik autópályájának hívják.
Utazási költségek
Ján és Barbora útja 600 euró (személyenként 300 euró)
Ebből az összegből kifizették:
- 60 eur utazási jegyek számára Pozsony és Nová Sedlice között (hálószoba, vonat).
- 5 eur gáztűzhelyhez. A többi felszerelés, például hálózsák, sátor, korábbi utazások cipője.
- 160 eur mindkettő számára szállás. Ötször aludt "civilizáltan".
- 350 eur élelemért mindkettőnek. Amellett, hogy élelmiszert vásároltak az üzletekben, tízszer ettek egy étteremben, ami természetesen megnövelte a költségeket.
Az ország és az emberek jellege keletről nyugatra változott?
János: A nyelvjárások főleg megváltoztak, a Dukla melletti falvakban az emberek ukrán akcentussal beszéltek, a Saris-on klasszikus keleti nyelv fogadott bennünket. Közép-Szlovákia Telgárton kezdődik, hirtelen bárányjuhokat, hegyi kunyhókat, bačovokat láttunk mindenütt, és erős közép-szlovák akcentust hallottunk. Az alkoholt kivéve mindent lágyítanak. Trenčín régióban az emberek akkor kezdtek keményen beszélgetni, amikor először hallottunk olyan kifejezéseket, mint "te kokszol", úgy éreztük, hogy szinte otthon vagyunk.
És a falusi fogadók karaktere?
Barbora: Ez is megváltozott. Az egyik első kocsma, ahová beléptünk, a Vyšný Komárnik volt. Az egyik épületben élelem, vendéglátás és önkormányzati hivatal volt. Az étel kicsi volt, de mégis olyan nagy mennyiségű alkoholt kínált, hogy még a szupermarket sem szégyellte ezt.
János: Mindenki sokáig érdeklődően nézett ránk, valószínűleg valaki ritkán lép be oda. A házigazdák nagyon élve néztek a kocsmával. Műanyag abroszok voltak az asztalokon, tipikus szocialista belső tér. Minél tovább utaztunk, annál kíváncsibbak voltak az emberek. Ha azt mondtuk, hogy négyszáz kilométer van mögöttünk, azonnal meg akarták tudni a részleteket.
Kivel találkoztál a turisztikai táblákon?
János: Keleten, a Bukovské vrchy-ben, főleg lengyelek. Volt azonban olyan nap, amikor senkivel sem találkoztunk az eső miatt, például a Kremnické-dombokon. A legtöbb turista az Alacsony-Tátra környékén mozgott. Leginkább szlovákok voltak, és amikor a hétvégén felkelt a nap, valóban nagy számban jelentek meg, és áfonyát és áfonyát gyűjtöttek. Úgy éreztük magunkat, mint Pozsony Obchodná utcájában.
Negatív élménye volt más turistákkal való találkozás során is?
Barbora: A legtöbb ember, akivel találkoztunk, beszélt velünk, és utunk részleteit kérte. Szinte kivétel nélkül pozitívan reagáltak. Az egyetlen negatív élmény a vadászok. Szeptember elején megkezdődött a szarvas kóborlás, és behatoltak az erdőbe, Volovské vrchy felől szinte minden nap találkoztunk velük. Gyakran idegesítőek, zajosak és részegek voltak, és azt mondták nekünk, hogy ott nincs mit csinálni. Még egyet is kirúgtunk a fenntartásból, ahol őzeket fog lőni, ami tilos. Elijesztettük őket, ő pedig kezdett kiborulni, hogy nem viselkedhetünk a természetben.
János: Veszélyes volt sötétben találkozni velük. Gyakran előfordult velünk, hogy sétáltunk, hirtelen fény ragyogott ránk, és az ülésről érkezett vadász azt kiabálta, hogy menjünk el, mert majdnem meglőtt minket.
A kijelölt túraútvonalakon kívül sétáltál?
Barbora: Nem. Soha nem jöttünk le a túraútvonalról, bár a fenntartáson kívül is mehettünk. Ennek ellenére a vadászok idegesek voltak miattunk. Azt mondták, vadásznak, és nincs mit keresnünk.
János: Szlovákiában a vadászterület minden, kivéve a falu beépített területét. A vadászok azt állítják, hogy mindenhol vadásznak.
Hallottad őket lövöldözni?
Barbora: Szeptember hetedikétől, amikor az őzek garantálni kezdték, minden nap hallottuk őket lövöldözni. Részletes naplót írtam, így pontosan emlékszem rá. Számomra az őz ikra az ősz beköszöntének szimbóluma.
János: Történt, hogy egy szarvast hallottunk, majd csalival vadászó kijött belőle.
További képek a menetből
Láttál más állatokat az erdőinkben?
János: Egyszer sem láttunk medvét, bár közölték, mennyire túlnépesedett. Az Alacsony-Tátrában és a Strážovské vrchy-ben csak néhány lábnyomát és trágyáját találtuk az áfonya közelében. Szarvasokkal és szarvasokkal, szarvasokkal és muflonokkal a Kis-Kárpátokban találkoztunk leggyakrabban. Gyakran láttunk egyszer rókát és vad macskát. Nem volt szerencsénk a hiúzhoz és a farkashoz, pedig végigjártuk azokat a területeket, ahol előfordulnak.
Barbora: Pozsonyi nőként különféle hegyi madárfajok lenyűgöztek, például dió, fajd és kopasz sas.
Reális, ha egy turista félénk vadállatokat lát?
János: Ha egyedül megy, nagyobb esélye van.
Barbora: Azt hiszem, az állatok tudják, hol vannak a túraútvonalak, és hajlamosak kerülni őket.
Több védett területen haladt át, az a benyomása róluk?
János: Szlovákia legvadabbja a keleti Bukovské vrchy. Sehol nem lát emberi beavatkozást, így néztek ki az erdők ezer évvel ezelőtt. Van egy hiúz, egy farkas, egy medve, még a bölény populáció is, amely Lengyelországból származik. Gyönyörű negyven méteres fenyők nőnek ott.
Barbora: Ez nem beavatkozási zóna, az ukrán erdőkkel együtt az UNESCO az UNESCO természeti örökségeként szerepel. A bükk-Kárpát erdők nagyon ritkák. Gyönyörűek voltak a Strážovské vrchy-i Vápeč, a Kremnické vrchy-ben található Čergov vagy a Flochová foglalások is.
Volt olyan is, akiről nem lehetett szépnek mondani?
János: Például a Volovské vrchy-t egy szünet tizedeli meg, néhány évvel ezelőtt erős szél csapta le az erdő felét. Az Alacsony-Tátrát ismét meglehetősen sűrűn látogatják, Strážovské vrchy-ben sok falván halad át. A legszebbek valóban a bukovskiak.
Barbora: A legnehezebb a Volovské vrchy-n való áthaladás volt. A csupasz részeken erős szél fújt, nem tudtuk, merre menjünk, mivel a jelek a fekvő fákon voltak. Végigjártuk a bozótokat, megfogtuk az ágakat, és a térkép alapján megbecsültük, melyik völgy melyik. Az erdészek valószínűleg ezt az erdőt bántják a legjobban.
Miért?
Barbora: Azzal, hogy tisztán lucfenyőt ültetnek oda, amely nem képes ellenállni az erős szélnek. A katasztrófa után elhagyták a rendetlenséget és az utakat, amelyeket nehéz erdei mechanizmusok véstek be. A kőbányákban azonban új erdő terem, változatos, berkenyéből, nyírból, fenyőből és lucfenyőből áll. Egyedül nőtt fel, csak azt kell remélnünk, hogy az erdészek hagyják növekedni. Öt-tíz év alatt igazán szép, változatos erdő nőhet itt.
János: Abszurd volt táblákat olvasni, ahol az erdészek arra intették a turistákat, hogy maradjanak csendben, és ne hagyjanak szemetet az erdőben - a harmónia, a béke és az egészség birodalmában. Valójában szinte folyamatosan hallottuk az erdészeti traktorok motorfűrészét és morajlását.
A legszélsőségesebb helyzet, amit tapasztalt?
János: Kráľova holán, amikor erősen esni kezdett, és a hőmérséklet négy fok fölé esett. Hipotermikusak és nedvesek voltunk, féltünk, hogy megfagyunk. Az adó közelében bekopogtunk a meteorológiai állomás ajtaján, szerencsére feloldották őket, és az állomás folyosója vészhelyzetként szolgált.
Barbora: Habár voltak kabátjaink és hátizsákkabátjaink, az erős szél miatt az eső vízszintesen fújt, így mindenünk vizes volt - haj, fehérnemű, cipő. Három órás séta volt a legközelebbi menedékhelyig, ezt nem tettük volna meg.
János: A második szélsőséges helyzet Kremnické vrchy-ben történt, amely egyáltalán nem extrém hegylánc. Reggeltől kezdve észrevétlenül romlott az idő, előbb szitált, aztán jött a szél, a köd, az eső. Flochová alatt 1300 méteres magasságban elkezdett havazni. Körülbelül három órán át nedvesen sétáltunk, motoros funkcióink nem működtek, kezünkben elvesztettük az érzésünket, remegtünk. A visszaút a legközelebbi faluba két-három órát vesz igénybe, az út is előre. Itt megmentett minket egy szénapadlás, egy bezárt épület, kis betört ablakkal, amelyen keresztül betörtünk az aljára.
Barbora: Ha akkor buszom lenne Pozsonyba, akkor azonnal felszállnék, és feladnám az egész túrát. Számomra az a stressz, hogy olyan erdőben vagyok, ahol annyira fúj. A hegygerincen voltunk, féltem, hogy leesik egy fa, vagy elszakad egy érdes ág. Nem tudom, mit tettünk volna, ha nem találjuk meg a szénakazalot. Sátrat sem tudtunk felállítani, ezért fújt, és nem volt érzés a kezünkben.
János: Kicsit bemelegítettünk a szénanadrágban, kicsit eltakaródtunk, és visszatért az optimizmus.
Nem gondolt ezekben a pillanatokban az egész helyzet abszurditására? Fagyjon meg, vagy tévedjen el a hegyekben néhány órával az emberi lakásoktól?
János: Nem így láttuk. Úton voltunk, volt célunk, ha nem volt igazi ok, akkor nem hiányzott a márka. Szlovákia olyan kicsi ország, hogy ha el is tévednénk, néhány óránál tovább nem tévednénk el. Előbb vagy utóbb az ember végül eljut egy faluba.
Barbora: Lehet, hogy mindennek hangzik, de nem tettünk semmit erőszakkal. Nem zavartuk magunkat, nem voltunk boldogtalanok emiatt. Ha egészségügyi problémánk lenne, akkor megszüntetnénk. Nem akartunk azonban hazamenni, kint akartunk maradni, volt vakációnk, kitűzött célunk.
Amit öt hétig csinált a hegyekben a testeddel?
János: Négy kilót fogytam.
Barbora: Ketten, de korábban mindketten szegények voltunk, nem volt mit kidobnunk. Visszatérésünk után "falatozó betegséget" fogtunk el, és nem tudtuk elérni. Megpróbáltam, hogy körülbelül két hétig túlélek minden gond nélkül, még szerény étkezési adagok mellett is, majd a végén, megégetem a szegény zsírraktáraimat, és rettenetesen éhes vagyok.
Hogyan bántál étellel és itallal?
János: Három kétliteres palackunk volt, a víz megszerzése nem jelentett problémát. A tábla gyakran olyan falvakon halad át, ahol mi is ettünk, vagy a kutak mellett. Keleten volt egy probléma, amikor azt mondtuk, hogy Barborka vegetáriánus. Furcsán néztek rá, hogy nem akar húst. Csak sült sajtot lehetett kapni. Általában gáztűzhelyen főztünk.
Barbora: Nem akartam csak szárított levesekből élni, bár könnyűek a hátizsákban, inkább klasszikus ételeket vittünk magunkkal. Reggeli kenyér vagy klasszikus utazás, zabpehely szárított gyümölccsel, ebédre kenyér zöldséggel vagy sajttal, vacsorára főtt lencse vagy hajdina paradicsompürével, fűtött sajttal vagy olajbogyóval és gombával. Közben egy süti. Az ősz abban a tekintetben kiváló, hogy van még gyümölcs. Áfonya, málna, szeder, szeder vagy áfonya, szeretem a bükkfát, sokan nem tudják, hogy ehetőek, ízesítik a diót. Sok gomba nőtt. Amikor áthaladtunk a Trencsén és Myjava környéki kopanice-on, gyümölcsfák, alma, szilva, gyűrűs rügyek, körte volt mindenütt.
Azt mondják, hogy az SNP Hősök Ösvényén való haladás főleg a pszichéről szól.
János: Úgy gondolom, hogy évente több mint tíz turistajáték szokja meg. A séta nem igazán nehéz kérdés, de ismerem azokat is, akik feladták. Ha még nem szokott túrázni, és az a tény, hogy a nap nem mindig süt, akkor a rossz időjárás mentálisan megterhelheti. Nagy terveid vannak, annyi és annyi kilométert akarsz megtenni naponta, és akkor esni fog, és megtöri az egész napirendet.
Barbora: Fizikailag nem vagyok túl alkalmas és már átéltem. De a barát minden nehéz dolgot cipelt, a vízzel készített étel a hátizsák súlyának mintegy felét, majdnem tíz kilogrammot tett ki. Azt is el kell árulnom, hogy Jan testvére egyedül átkelt az egész Kárpát-íven Devíntől Železná vratáig. Több hónapig tartott, az út 2100 kilométert tett meg, így nincs mit dicsekednünk.
Egy ilyen kirándulás megtisztítja a fejét?
János: Tökéletes. Abszolút elveszíti érdeklődését az iránt, ami miatt otthon aggódott. Hogy fel kell szerelnie valamit, felhívni valakit, menni dolgozni. Hirtelen csak azt oldod meg, ahol eszel, hol alszol, és csodálod a körülötted lévő természetet.
Barbora: Gyaloglás közben gyakran nem beszéltünk. Ha hosszú ideig szabályos ritmusban mozog, furcsa állapotba kerül, gondolatai futnak, sok mindenre gondol és csodálatosan kitisztítja a fejét. Gyakran énekeltünk is, az emberből hiányzik a zene.
Korábban az emberek állítólag többet énekeltek, mint beszéltek.
János: Egy héttel a visszatérésem után fogtam magam, hogy hangosan énekeltem az utcán.
Összbenyomás a végén?
János: Az ember megtudja, milyen kicsi a világ, amikor végig lehet sétálni egy darab Európát. 900 kilométer után másképp kezdi érzékelni a távolságokat. Addig az volt az érzésem, hogy Kassa nagyon messze van, most úgy érzem, hogy egyedül eljutni nem jelent problémát.
Barbora: Az esőben töltött hetek után őszintén és mélyen hálásnak érezheti magát a mindennapi életben magától értetődő dolgokért. Étel, meleg, szárazság miatt.