metabolikus

absztrakt

A BP reakcióképessége a sóval szemben, más néven sóérzékenység, egyénenként nagyon eltérő. 7, 8, 9 A fokozott BP reakcióképesség a sóval szemben, sóérzékenység néven a kardiovaszkuláris események fokozott kockázatával jár. 10., 11., 12., 13., 14. Bár genetikai és szerzett tényezők szerepet játszanak a sóérzékenység patogenezisében, etiológiája ismeretlen. Az idősebb kor és az inzulinrezisztencia összefüggésbe hozható a sóérzékenységgel. 7, 8, 15, 16, 17, 18, 19 Mivel az inzulinrezisztencia mérföldkő a metabolikus szindrómában, 20, 21 azt javasoltuk, hogy a sóérzékenység gyakoribb az egyéneknél, mint a szindróma nélküli egyéneknél. Hipotézisünk tesztelésére sóérzékenységi tesztet alkalmaztunk a BP és a só reakcióképességének összehasonlítására metabolikus szindrómában és anélkül. Ha hipotézisünk helytálló, a sókorlátozás szerves része lehet a metabolikus szindrómában szenvedő betegek kezelésének.

az eredmény

Összesen 301 alanyot (87 férfit, 214 nőt) vizsgáltak 41,5 ± 0,7 éves korban. Az etnikai megoszlás a következő volt: 25% fehér, 2% mulatt és 73% vegyes spanyol. Harminchét BP140/90 Hgmm volt. Minden alany elvégezte a sóérzékenységi tesztet. 301 alanynál az átlagos szisztémás vérnyomás (SBP) normál sóbevitel mellett (napi 137 ± 3 mmol nátrium, ∼ 8 g/só) 119 ± 0,9 Hgmm volt. A magas sóidőszakban (305 ± 7 mmol nátrium/nap, ∼ 18 g/só) az átlagos SBP átlagosan 122 ± 0,9 Hgmm volt, és alacsony nátriumtartalmú étrenden (40 ±) 115 ± 0-ra csökkent. . 2 mmol nátrium vizeletben/nap, 2,3 g/só). A sókorlátozás által kiváltott SBP csökkenés hímeknél és nőknél hasonló volt (férfiaknál 6,9 ± 0,8 Hg, nőknél 7,4 ± 0,7 Hg; P> 0,5). Megállapították, hogy a BP csökkenésének mértéke, a sóra való érzékenység mértéke közvetlenül összefügg az életkorral (r = 0, 3) (P

Három különböző szintű sóbevitel hatása az SBP-re metabolikus szindrómában és anélkül. A szokásos eljárás során elért SBP átlagértékei (8,2 g só/nap, 137 mmol/nátrium), magas (18 g só/nap, 300 mmol/nap nátrium) és alacsony hőmérsékletű étrend (2,4 g só/nap), 40 mmol/nap nátrium) metabolikus szindrómában (SM) és szindróma nélkül (SM nélkül). A statisztikai szignifikanciát egyirányú ANOVA-val értékeltük, amelyet Tukey-teszt követett. Jelentősen különbözik az alacsony nátriumtartalmú étrendtől a * P-nál

A metabolikus szindróma jeleinek száma és a sóérzékenység kapcsolata. Az alanyokat sóérzékenységi tesztnek vetettük alá. Először magas sótartalmú étrendnek tették ki őket (18 g/nap, 300 mmol/nap nátrium) 1 hétig, majd további egy hétig alacsony sótartalmú étrendnek (2,3 g só/nap, 40 mmol/nap nátrium). Az alacsony só által kiváltott BP csökkenést a következőképpen számoltuk: BP magas sótartalom mellett mínusz BP alacsony sótartalmú. a ) Az SBP és a DBP csökkenését mutatja minden betegnél. b ) Külön mutatja a férfiak és nők SBP-értékének csökkenését. A BP só-korlátozás által okozott csökkenésének átlagos ± sem értékét mutatjuk be. A statisztikai szignifikanciát egyirányú ANOVA-val értékeltük, amelyet Tukey-teszt követett. Jelentős különbségek a négy és öt karakteres alanyok és a többi csoport között * P ** P 2: 23, 6; P 23 Ezenkívül a metabolikus szindróma két tünetével rendelkező egyéneknél nagyobb a derék kerülete és nagyobb az inzulinra adott válasz az orális glükóz terhelésre, mint azoknak, akiknek egy vagy semmilyen jele nincs (Hoffmann és Cubeddu, publikálatlan megfigyelések).

Az idősebb 7, 8 éves kor és az afroamerikai etnikai hovatartozás a 7, 8, 9 évekhez társult sóérzékenységgel. A metabolikus szindrómával rendelkező és anélkül szenvedő egyének hasonló etnikai származása és faji jellemzői azonban szembeszállnak az etnikum lehetséges szerepével a metabolikus szindrómához kapcsolódó sóérzékenység növekedésének meghatározásában. Hasonlóképpen az öregség szerepe is valószínűtlen. A szindróma természetes lefolyásának várhatóan a metabolikus szindrómában szenvedő betegek idősebbek voltak, mint a szindrómával nem rendelkezők; a metabolikus szindrómában szenvedők azonban átlagosan csak 5 évvel voltak idősebbek, mint azok, akiknél ez a szindróma nem volt. Ezenkívül a legtöbb vizsgált betegünk fiatal és középkorú volt, nem idős; végül a 40-60 éves személyek alcsoport elemzése kimutatta, hogy mindkét csoport összehasonlítható kora ellenére a metabolikus szindrómában szenvedő egyének érzékenyebbek a sóra, mint a szindrómával nem rendelkezők.

Az állatmodellek megfigyelései azt sugallják, hogy a sóérzékeny állatoknál csak étrendi só jelenlétében alakul ki magas BP. 24 Ezek a megfigyelések alátámasztják azt a nézetet, hogy a BP növekedése, amely a metabolikus szindróma jellemzőivel aggregálódik, nagyrészt az étrendi só eredménye, a fokozott sóérzékenység miatt. Ezért, ha az étrendi só nem növeli a BP-t, a sóbevitel korlátozása nem csökkentené a BP-t, míg amikor a kiindulási BP-t az étrendi sótól növelték, alacsony sótartalmú étrenden nagy BP-cseppeket figyeltek meg. Ezek a megállapítások megfelelnek a sóérzékenység és a kiindulási BP közötti erős kapcsolatnak. Bár a metabolikus szindrómával járó sóérzékenység patogenezise ismeretlen, ennek oka lehet a szindrómában szenvedő alanyokban előforduló endotheliális diszfunkció és érrendszeri gyulladás. 25, 26, 27, 28 További tanulmányok folynak ezen lehetőségek feltárására.

A metabolikus szindrómában szenvedő betegeknél a BP-szabályozás eléréséhez szükséges sómennyiséget nem határozták meg. Ebben a vizsgálatban 2,3 g só/nap nagyon hatékonyan csökkentette a vérnyomást a szindrómában szenvedő egyéneknél. A populáción belüli sókkal végzett vizsgálatok metaanalízise azt sugallja, hogy a BP csökkenésének mértéke összefügg a só csökkentésének mértékével, és hogy minél alacsonyabb az elért só bevitel, annál alacsonyabb a BP. A BP-sók enyhébb korlátozásának hatékonyságát metabolikus szindrómában szenvedő betegeknél nem vizsgálták. Továbbá nem tudjuk, hogy a BP hatása a sóra korlátozott, mivel csak az alacsony sótartalmú rövid távú hatásokat vizsgálták.

Bár a metabolikus szindróma a klinikai gyakorlatban könnyen felismerhető, a sóra való érzékenység nem. A sóérzékenység vizsgálata nehézkes, ezért csak a kutatási protokollokra korlátozódik. Ezért a sóérzékenység előrejelzőire van szükség a sókorlátozás jelzésének individualizálásához, valamint megerősítéséhez. A klinikai gyakorlatban a sókorlátozás az általános életmódbeli módosítások része a magas vérnyomás kezelésében. 30 A magas BP esetén nincs sókorlátozás, mert nem tudja, hogy a betegek reagálnának-e rá (sóérzékeny) vagy sem (sóálló). Megfigyelésünk, miszerint a metabolikus szindróma a sóérzékenység erős klinikai előrejelzője, bizonyítékot szolgáltat a sókorlátozás (súlycsökkenéssel és fizikai aktivitással kombinálva) felírása mellett az ilyen állapotú betegek kontrollálására. Megfigyelésünk megerősítéséhez leendő hosszú távú intervenciós vizsgálatokra van szükség.

Összegzésképpen elmondható, hogy a metabolikus szindróma olyan fő egészségügyi probléma, amelyről ismert, hogy növeli a kardiovaszkuláris események és a II. 1, 2, 3, 4, 5 A megnövekedett BP a szindróma egyik elősegítő jellemzője; az elhízott, magas kockázatú egyéneknél megfigyelt BP-növekedés mechanizmusa azonban nem világos. Ebben a tanulmányban a sóérzékenység fokozott előfordulásáról számolunk be metabolikus szindrómában szenvedő egyéneknél, és a metabolikus szindrómának definiált tulajdonságok csoportjával társuló BP növekedésének nagy része az étrendi sónak köszönhető. A sóérzékenység jelentett növekedését közvetlenül az egyes tulajdonságok súlyosságától és az egyénben meglévő tulajdonságok számától függően észlelték.