- Sasuke - mondta anya az ajtó előtt.
Arra buzdítottam, hogy menjen tovább, ő pedig kedvesen rögzítette a kötényét, ahogy szokta: "Apa hív a konyhába."
Megforgattam a szemem, és bocsánatkérő kifejezéseket dobtam felém, amikor az ajtó felé indultam. Megállított az ajtókeretben: "Állj".
"Igen?"
- Mutasd meg - vette a kezembe az arcomat, mire kissé görnyedten görnyedtem, hogy ne kelljen annyira hozzám nyúlnia.
Annak ellenére, hogy negyvenes évei elején jár, még mindig nem voltak ráncai, nem voltak foltok az arcán. Borzasztóan fiatalnak tűnt, és törékeny külsejével egyáltalán nem illett hozzám nemu. Örömmel néztem rá. A szeme rám nézett: - Még mindig fáj?
- Kevesebb. Ez jó, anya.
- Sajnálom - tette össze a kezét a kötényén, és motyogta.
- Nem a te hibád - ráncoltam a szemöldököm, és semmi bocsánatot nem kértem.
- Meg kellett volna állítanom - mondta csendesen.

Igen atyám

Nos, csak azért, hogy neked is szerezzek egyet. Valójában majdnem megkapta. Automatikusan felhúztam a szánkót, és elégettem a konyha bejáratát. Anyám közben szomorú arc volt rajtam. Istenem, nem ilyen. Elegem van belőle. A szívem kicsit dobogott, mert az évek során ismertem ezt a kifejezést. Mindig sok volt érte, két gyermekről kellett gondoskodnia, háztartást vezetnie és küldetéseket is folytatnia. Ezen kívül kénytelen volt engedelmes, reprezentatív nő lenni, aki egyszer felpofozta férjét a folyosón, kiment Hokage és Konoha fontos küldöttsége elé, mindenkire mosolygott, és példamutatóan bánt férjével. Sk * különféle kapcsolatok. Mire szolgálnak ezek a gyönyörű idillek? Anyát egyszer egy kopott kapcsolat miatt verte meg apja. Aggódó kapcsolatom miatt küzdöttem Narutóval. És mire való ez? Nem oldottunk meg semmit. Még egyszer megerősítést nyert számomra, hogy a szerető jobb, mint a partner.

Anya csak pislogott, amikor én szorosan átöleltem. Anyám illata legalább egy kicsit tartotta a kedvem, amikor beléptem a konyhába. Leültem apámmal szemben, és futott.
"Sasuke, mint tudod. Ötvenet ünnepelek egy hónap múlva." Lehetséges, nem akarok emlékezni a születési dátumára. "Mivel édesanyád még mindig gyenge a betegség után, szeretném, ha rendeznél egy bulit. "
Viccelsz velem? Úgy nézek ki, mint egy buli szervező? Apám szünetet tartott. Valószínűleg a reakciómra várt. Állandóan néztem és bólintottam felé. És elment a saját - vendégek száma, kaja, csarnok. bla, bla. És megint bla és bla. A kezembe csúsztatott egy darab papírt a vendégek listájával és mindennel, amit el kellett intézni. Nagyobb lista volt, mint az egója.
- Minato küldetéseket akart neked küldeni, de egyetértettem vele, hogy a klánunkból valaki más megy helyettük.
Nagy. Tehát a következő hónapban sem állok meg.

- Nos, végre! Sasuke! - legyintett mellettem Naruto, és mosolyogtam a jelöltnek.
- Hé - dobta a zsebeit valamivel a földön, és leült.
- Kaaama - vetette oda magát a nyakába Naruto -, nagyon örülök, hogy láttalak!
- Naruto - ráncolta Sasuke az orrát, és finoman megveregette a szőke hátát -, szép, de engem megfojtasz.
- Sajnálom - húzódott el izgatottan -, csak örülök, hogy láttalak.
"Hogy vagy?" Kérdeztem kortyolgatva az édesített limonádét: "egy hónapja nem hallottunk rólad".
- Ó - forgatta bosszúsan a szemét, és a pincérnő felé fordította az arcát.
Rendelésre odajött hozzánk, és amikor elmenekült, felgyújtotta magát és elkezdte: "Szerveztem apám partiját. Mintha érdekelt volna. Zene, kaja, meghívók. Baszni tudtam. És még mindig vagyok megy. muszáj. "még mindig készítek díszeket".
Naruto és én egymásra néztünk, és nevetésben törtünk ki. Nem tudtam elképzelni, hogy Sasuke ilyesmit csinál. Elég ellenségesen zárkózott be, pedig a pincérnő hozott neki egy sört. Odakint szépen fújt a szél, és sütött a nap. Legalább fel tudta emelni a kedélyét. Visszanéztem rá, és elnézést kértem tőlünk.

- Rendben. De borzasztóan vicces. Tudom - morogta undorítóan, és húzta -, mit csináltál egy hónapja?
- Nos - támasztottam a könyökömet az asztalra -, mióta újra összejöttünk, együtt töltöttük a szabadidőnket, emellett a kórházban dolgoztam. Semmi extra.
Narutóm átterelte róla a tekintetét: "Néhány küldetésem volt, és egyik este apámmal elbújtunk Sakuraéknál, mert elfelejtettük kitakarítani a két hétre megígért darált. De ez nem volt igazságos."
"Miért?" - mutatott rá Sasuke egy kicsit, mire Naruto elszomorodott.
"Amikor hazaértünk, elkaptam. Apa kapott egy puszit."
Uchih ajka most először mosolygott el. Sápadt volt, és álmatlannak tűnt. Biztosan sokat dohányzott, mert a cigarettafújás már érkezéskor felismerhető volt. Javasoltam, hogy menjek segíteni neki a díszítéssel, közben Naruto nagy érdeklődéssel kezdte nézni a telefont, hogy ne kelljen belebonyolódnia és eljönnie velünk. Váltottunk néhány szervezési szót Sasuke-szal, aki újból meghúzta, majd Naruto figyelmét követelte.

"Kazekage jön a gyerekekkel. Gaara, Temari és Kankura" - mondta Sasuke. Elnéztem a mobiltelefonomtól, és teljes figyelmet fordítottam rá.
- Ööö? Mit mondtál? Megkérdeztem. Mindketten csak sóhajtottak és megismételték nekem.
- Tényleg? Remek! El kellene mennünk üdvözölni őket - mondtam lelkesen. Uchiha lehajtotta a fejét, és a füst kijött a szájából, amikor halkan nevetett.
"Azt gondoltam, ezért mondtam apámnak, hogy velünk jössz. Természetesen jön Hokage-sama" - mondta Sasuke.
"Remek! Végre meglátom őket. Mennyi ideje? Majdnem fél év?" - kérdeztem a levegőbe. Én már nagyon várom. Nagyon hiányoztam őket. Mármint főleg Gaara. Kicsit edzek vele, és főleg azt kell mondanom neki, hogy Sakurával vagyok. Talán olyan boldog lesz, mint én.

Naruto kanos maradt a jelentésemtől. Nem mintha nem szeretem Gaarát, de egyedülálló. Kankuro néha ijesztő a művészetével, de képes rá, és ő egy majom Temari. ez önmagában egy fejezet. Együtt azonban mindhárman sikeresek.
Tettem egy szivart, és folytattam egy másik témával, mert apám partija már néhány nap múlva tart, és szerettem volna egy kis jó hangulatot szerezni tőlük. Két órán át ott ültünk, amit felvettem, és elterveztem, hogy elmegyek, de mielőtt elbúcsúzhatnék, Naruto olyasmit tett a kezembe, ami túlságosan úgy nézett ki, hogy "Újabb fotó a keretben?"
- vontam fel a szemöldökét rá, mire ő csak a fogát csikorgatta felém: - Megígértem neked.
- És hülye reméltem, hogy elfelejtetted.

. fotónk az akadémia érettségi időszakából. Vállunk köré tartva mocorogunk, mint most Uzumaki. Papíremlékezeten néztem rókaképeire, és miután kinyitottam, felém emeltem az arcomat. Azóta sem változott annyira. Csak a homlokát ráncolta. vagyis fizikailag, nem mentálisan.
- Szívesen, Sasuke.
- Köszönöm - rejtettem el mosolyát az ajándékától - hihetetlenül -, hát semmi. Sakura, találkozunk szombaton. Vigyázzon.
- Szia - hallottam kórusban, és elsétáltam.
Tehát a következő napokban két dolgot kell megtalálnom. Az utolsó adag türelem egy hülye ünnep és egy szabad hely megszervezésére a falon.

Egy hónapot töltöttem Shinnel. És azt hiszem, hogy minden nap. Akár küldetésben voltunk, akár nem. Ma is kimentünk. Fekete nadrágot és lila pólót vettem fel pántokkal. Épp az ajtónál voltam, amikor a hang azt mondta: "Hinata". Megfordultam. Már a hangjából tudtam, hogy ő az anyám. A kedvenc pulóveremet tartotta a kezében. Magához húzta, és szelíden mosolygott.
- Nagyot kezdett fújni. Vigye el, jó? azt mondta. Nagyon köszönöm, hogy elvette és felvette. Kimentem és elmentem az erdőbe, ahol többnyire találkoztunk.

- Azt hiszem, kevesebbet kellene találkoznunk - mondta hirtelen.
"Miért?" Megkérdeztem. Nem értettem, mi hirtelen belépett.
- Nézd, egyelőre - ragadta meg a vállamat, és közelebb lépett hozzám -, menj haza. És ne hazudj nekem. Rendben? Halkan bólintottam, kissé megrendülve a szavaitól. Lépett tőlem és a falu felé indult. Vigyáztam rá, ameddig csak lehetett. Fogalmam sincs miről beszélt. Nem kellene hazudnom? Soha nem hazudtam. Valami nedveset és hideget éreztem az arcomon. Reflektív módon odaadtam a kezem, és ismét az égre néztem. Esni kezdett. Így hazamentem, de folyamatosan azon gondolkodtam, amit mondott.

Végre eljött a nap. Hosszú idő után meglátom Gaarát. Kankura és Temari is, de nem vagyok olyan jó velük, mint én. Nem zavarnak, és nagyon kedvesek is, de megosztunk valamit Gaarral, amit egyikük sem fog megérteni. Valójában sokan nem értik. Ösztönösen megragadtam a gyomrom. Szerencsére jobb kapcsolatom van Kurammal, mint Gaara Shukakkal. Kiszálltam az ágyból és átköltöztem a konyhába, ahol anyám reggelit tett az asztalra. Kenyér vajjal, sonkával és koktélparadicsommal.
- Naruto, öltözz fel azonnal a reggeli után, és megyünk a kapuhoz, rendben? - mondta az apja. Bólintottam, és gyorsan betömtem a tányérom tartalmát. Amikor berohantam a szobába, nevetést hallottam.

"Mehetünk?" - kérdeztem, amikor beszaladtam a nappaliba. Apám a kanapén ült, és lazán olvasta az újságot. Összecsukva a lábára fektette őket, és azt mondta: "Nos, igen, de hamarosan ott leszünk. Még van legalább egy óránk." Egy óra ?! Ez teljes hatvan perc és teljes háromezerhatszáz másodperc. Várnom kell ennyit?! De nem fogom megélni, hogy meglássam! Legyőzve leültem apám mellé, aki megveregette a hátam.
"De hát! Végül is várakozhatunk a kapu előtt, és talán hamarabb jönnek" - mondta. - néztem rá. Fülről fülre mosolygott rám. Én is így tettem, és az ajtóhoz mentem.
"Akkor menjünk! Miért ülsz még mindig?!" - kiáltottam és kirohantam az ajtón.

Néhány percig ültünk a kapuban, amikor Sasuke és az apja megérkeztek. Lenéztem mindkettőjükre. Apám már velük volt. Egy idő után Sasuke csatlakozott hozzám.
- Szia - üdvözölt és a vállára dörömbölt. Visszatértem hozzá, és néztem a zúzódásait, amelyek szinte teljesen eltűntek. Lenéztem arra, aki ezt tette vele. Nem szerettem és nem csak azért, mert Sasuke-szal volt. Más dolgokat is tudtam a családjukban. Eléggé szimpatikus volt számomra.
- Erre S * r - mondta, és a fejembe dörzsölte. Erre a könyökömmel oldalba ütöttem, és így kezdődött a nyújtásunk.

- Meddig ültünk itt? Három órát? - kérdeztem a kapun fekve.
- Csak egy és negyed óráig vagyunk itt, Naruto - felelte Sasuke sóhajtva.
- Nos, ne érezzen így!
"Tartson egy pillanatig. Bármelyik percben itt kell lennie" - mondta nekem, és belerúgott a lábamba. Nem tudom, hogy ez megnyugtatott-e vagy provokált volna-e, de határozottan provokált. Újra elkezdtünk vitatkozni, de most annyira eljutott, hogy mindketten majdnem elestünk. Ehhez dühös pillantást vívtunk ki az Uchiha klán vezetőjétől és szórakoztató mosolyt a falu vezetőjétől. Őszintén szólva nem értem. hogyan tudnak beszélni. Teljesen mások. Bár el kell ismernem, hogy van bennük valami közös. Mindketten nagy embercsoportot vezetnek. Bár az apa nagyobbat vezet, de mindkettőnek nagy a súlya a vállán. Talán ezért is értik egymást.

Végre észrevettük őket a távolban. Sasuke és én leugrottunk apáinkhoz, és csak néhány másodpercet vártunk. Ahogy közeledtek, Kazekage mentegetőzni kezdett: "Sajnáljuk, hogy elkéstünk. Váratlan homokvihar ütött minket. Remélem, megértette, hogy nem tudtunk utazni közben."
"Természetesen megértjük ezt, és egyáltalán nem kell bocsánatot kérnie. Nem számít, mennyit késett. A lényeg az, hogy egészségesen jöttél" - mondta apám. A három apa üdvözölni kezdte egymást, én pedig Gaar felé fordultam. Megfogtuk a jobb kezet és átöleltük.
"Szia. Már egy ideje, nem igaz? Hogy vagy? Van valami újdonságod?" Megkérdeztem. Halkan felnevetett.
"Tele energiával, mint mindig. Jól vagyok, de valószínűleg később kellene beszélnünk" - nézett Sasuke apjára, aki lelkesen nézett ránk. Gaara üdvözölni kezdte. Kankura felé fordultam, akivel csak kezet fogtam és ugyanezt Temarival. Sasuke nem nagyon fogadta őket, csak bólintott nekik. Végül a kage épületéhez mentünk, ahol "hivatalosan" fogadták őket.

- Igen. És ennyi - mondta magában anya, és megjavította vékony kimonómat -, csodálatosan nézel ki, édesem.
Utálom a yukatát, de mégis megköszöntem. Arany volt, amikor így mosolygott.
"Mi van velem?" Itachi átsiklott az ajtókeretre, és a tükörszekrény elé állt.
Mindketten klánunk tipikus ünnepi öltözékét viseltük. Természetesen teljesen fekete, olyan vágással, amely nagyra kiszélesítette a vállakat és a hátsó Uchihov ventilátort.
- Itachi - sóhajtott anya, és odament a bátyjához -, hátul sem köthet övet.
Lépett tőle és széttárta a karját: "Mi van? Tizenöt percig aggódtam érte!"
Nevettünk hárman, amikor kinyílt az ajtó: "Mikoto? Készen állsz még? A vendégek jönnek."
- Igen, kedvesem. Csak a fiúk övét kötöm meg.
- Pf - ráncolta az orrát -, ezt már régen tudniuk kellett volna. Sasuke, minden készen áll a teremben? apja szeme rám szegeződött, feszült volt.
- Igen, atyám. Minden készen áll.
- Dekorációs csúcs teteje is?
- Igen, atyám. Sakura jól vigyázott erre.
- Praktikus lány.
Bement a hálószobába, és belenézett a tükörbe: "Nagyon jól. Ha bármi másra van szüksége, körülbelül három órája van az elintézésre. Később megy az előszobába, mint terveztem."
- Értem, atyám.
- Már ott vannak a pincérnők?
- Igen, atyám. Reggel odamentek.

Vigyáztam, hogy ne vágjam el, és nyilván anyám kissé ragacsos volt, hogy ne használjon csúnya hangot. Periférikusan láttam, a lábujjaktól az egész lábáig zuhant. Nem hiányzik semmi más, mint egy újabb monokli elkapása.

- Oké, nos - javította ki az apja sötét ujját -, Kazekage és a gyerekek úton vannak. Ugyanaz a Minat. Tehát, mindenki azonnal lent van!
- Igen, kedves. Anyja lehajtotta a fejét, és elsétált mellette.
Persze, apa. Fogalmad sincs róla, hogy mindent elintéztem, és még a vártnál is kevesebb pénzt költöttem el. Nem mintha nem lennék hálás neki, de a lényeg az, hogy Sakura kéznél legyen. Rendben, apa. legközelebb is. Összeszorítottam a fogamat, és megtettem, amit anya. Amint kijöttem, észrevettem egy gyengébb zűrzavart, néztem a lábam alatt, amikor hirtelen Itachi hátát ütöttem. Elmentem megnézni, mit csinál a bátyám. A klánunk vendégei felkeltették a figyelmemet, de a nappali közepén Shisui állt.

Értettem. Visszatért egy hosszú távú küldetésről, és rendesen el kellett mennie, mert teljesen feltöltött arca volt. Látták, hogy néhány tapasszal kezelik, de még mindig szörnyű volt. Ők és Itachi némán bámultak egymásra. Olyanok voltak, mint én és Naruto. Bár eszembe jutott, hogy a kapcsolatuk sokkal erősebb, mint a miénk. Shisui olyan gyakran volt vele, hogy apja a magáénak vette. Hah, az a vicces, hogy a sajátom vagyok, és lassan nem így visz. A bal oldalamra költözés azt jelezte, hogy a bátyám Shisui-t költöztette el és húzta el.
- Az isten szerelmére, mi történt veled? Soha életemben nem láttalak még ilyet - suttogta Itachi.
- Hosszú történet - húzódtak el, és mosolyogtak, de a bátyja nem sokat nevetett. - Igen, szia Sasuke. Örülök, hogy láttalak.
Kezet fogtunk, megveregettem a vállam: - Én is, de jobb formába jöhetett volna.
Shisui kuncogott és mondani akart nekem valamit, de Itachi félbeszakította: "Nem komoly? Mindenféle szín van az arcodon."
- Ne aggódj - fordult felé, és fekete szemeit bámulta -, életben vagyok, rendben?
A bátyám szánja megdermedt, és valahogy úgy éreztem, hogy békén kell hagynom őket. A vállamra tettem a lábam, és boldogtalanul néztem, ahogy apám bulija kezdődik.