Az én hibám. Rájöttem volna, hogy a "kreatív húsvéti műhelyek" elnevezésnek van jelentése. Különösen, ha óvodáról van szó.
Elmenekültem a robotok elől. Pontosabban kérdeztem. Két órára. Mivel ma reggelig nem tudtam meg az óvodai "akcióról", igyekeztem utolérni a kifújt tojások hiányát, legalábbis az ételekben. Reggel az egyik apa és a tanár azzal érvelt, hogy 15: 30-kor harapnivalót visz "MINDIG". Amikor a tanár ezt mondta, rájöttem, hogy a "mint mindig" olyan dolgot, amelyet nem kellett volna személyesen vennem. Elvettem. Munka közben kb. 10 telefonhívás, hogy az "esemény" után megfelelően folytathassam a munkát. RENDBEN. Lidl. Gyorsan bedobtam a szekérbe mindent, ami a pénztár felé tartott.
Futottam egy kicsit rendhagyó módon, időben. Míg kibontottam mindent, amit vettem, a többi szülő felborult. Természetesen mosollyal az arcukon. Úgy tűnt, hogy a tanár és a gyerekek is egész életükben erre a pillanatra vártak. Valójában az egész osztály örült annak, hogy eljöttek a szüleik. Van, akinek anyja van, van, akinek apja van. Akárcsak én. Egy apa, aki soha életében nem díszített tojást. (Azt hittem, akkor még hiányoltam az óvodából.)
A tanár bejelentette, hogy indulhatunk. Válaszd ki a tojásaidat és felöltözhetsz. Zavaros zajban az anyák munkába álltak. Szerintem néhány gyerek is. Fülöpünk elkezdett enni. Basszus, nincsenek tojásaim. A tanár sajnálta, hogy látta az arckifejezésemet. Bejelentette az egész osztálynak, hogy ha valakinek marad még tojása erre a kettőre, mint nekünk. Éppen tojását ajánlotta apjának, akit egy hete tévesztettem osztálytársammal az utcán, amikor az óvoda előtt melegen üdvözöltem, és csak akkor jöttem rá, hogy ő valaki más. Igen, ez az idegen ült az osztályunkban és kínálta nekem a tojásait! És hát a múlt heti faux pas után azt hittem, hogy soha életemben soha többé nem találkozom vele! Nem is néztem rá.
RENDBEN. Van tojásunk. Filipkával abban az értelemben néztünk egymásra: megvan, ami most van. Abban a pillanatban megbántam, hogy egyáltalán eljöttem. A legtöbb apa meg fogja érteni: Fogalmam sem volt, mit kezdjek a tojással. Találtam egy botot (nem tudom, hogy hívják rendesen). OK, megpróbálunk tojást adni. Leültünk.
Filip abbahagyta a kommunikációt, még mindig nyomott valamit, mintha valóban meg akarta volna enni az összes harapnivalót. A tanár megkérdezte, van-e probléma. Magabiztosan válaszoltam, hogy minden rendben van. Philip elmagyarázta: "Először mindent meg kell ennem." (Értsd meg: a vásárlásom és még körülbelül 5 ilyen vásárlás.)
Várok. Filip rakodik. Hirtelen azt képzeltem, hogy egy ideje robotban ültem, és egy alkotmányos tisztviselő autójára lőttem, és hirtelen itt ültem egy tojással a boton, ültem egy mini iskola székén, egy mini iskola mögött asztalt, és arra várok, hogy Filip megegyen mindent. Hangosan morogni kezdtem. Teljesen "ok nélkül". Ültem és nevettem. Senki sem válaszolt. Csak a hároméves Filip. "Apa, ne nevess. NE-SMEJ SAAA. - Természetesen 1 cm-re volt tőlem tőlem a feje és tele volt a szája, tudod, hogyan.
A tojás közben azon a tömbön csúszott. Eszembe jutott, hogy jégkorongoztam Ádámmal. Ha nem akarja, hogy valami essen, csomagolja be szalaggal. Szalag. Találtam egy szalagot. Körülbelül 10-szer tekertem be a szoknyát (Filip számított rám, hogy aktívan bekapcsolom). De nem elég becsomagolni, ezért meg akartam kötni. Akart. Nem akarta a szalagot. Tépett. Tehát a tojást a boton fogtam, és megfogtam, gondoltam, és megóvtam. Természetesen, amikor kipakoltam a tojást, a tojás a másik oldalról hullott ki. Horzsolásokkal maradt életben. Megpróbáltam elrejteni a lehetetlen apa kétségbeesését. Aztán megint elkapott. Morogni kezdtem. Nagyon. Nem érdekelt, hogy a többi szülő mit gondol. A nevetést nem lehetett megállítani. Tudod.
- Filipka, próbáljuk meg felhívni a tojásokat. RENDBEN. Markert hozott. Körülbelül 10. Ebből 8 darabot szárítottak. - Sebaj, rajzolj. Ő rajzolt. Tehát firkant. Azt javasoltam, készítsek szemeket. Rózsaszín. Nem volt más. A lendületben húsvéti koncentrációnkat a tanár hangos hangon félbeszakította: "Igen, szülők, lássátok, milyen szépek voltak már közülük." A nevetés elhaladt mellettem. Véleményem szerint néhány anya egy hónapig próbált, mert alkotásaik olyanok voltak, mintha egy Cassamia de luxe VIP polcról származnának. Philip sajnálkozva nézett rám: - Apa, húzd meg a szádat. Rendben, megtaláltam a zöldet, lehúztam a számat. - Adj neki egy orrot. Befejeztem az orrom és a hajam. Filip eközben vállalta az idióta mutatványt, és azzal fenyegetőzni kezdte a többi három/négy éves alkotótársat. Szerencsére nem árt.
Észrevettem az asztalon egy papírdarabot, amelyből ki kellett vágni a tojástartót. IT-tojások. Egyik édesanyámnak ezt kellett elmagyaráznia nekem, mert ilyesmit életemben először láttam. (Különben Filip időközben befejezte az evést. Szerencsére nem mindent).
Amikor meglátta, hogy vágni fogunk, felcsillant a szeme. Elkobozta az összes ott lévő ollót. Kb. 15-öt hozott. Első vágása után megértettem, hogy vágnom kell, mert nem lesz tartó. Sikerult. Már kikukucskáltam a ragasztást az oldalasztalról. A woo-doo tojásainkat papírtartóra tettük, én pedig letettem a hegyét.
Ebben a pillanatban Danka egy angol nyugalommal lépett be az osztályterembe, mintha mi sem történt volna. - Jesszusom, anyám is utolérte Filipkovii-t. Biztos. Példaértékű szülők. Különösen a fotós, aki reggel nem tudta, hogy a húsvéti műhelyek ma kreatívak.
És ez minden. Valójában egy másik pont. Én készítettem a jelentést. Pótoltam a kimaradt 2 órát. Köszönöm feletteseim megértését. Danke pedig a munka utáni éjszakai gyönyörű mondatáért: "Nos, főleg, hogy ott volt közülünk valaki."
-
lektorálás: Jana Lászlóová
kép: a szerző archívuma