Az antifoszfolipid antitestek fontossága és diagnózisa reproduktív rendellenességekben szenvedő nőknél
Absztrakt:
Az antifoszfolipid antitestek kötődnek foszfolipidekhez vagy foszfolipid-fehérje komplexhez. Ezen antitestek jelenléte trombózis kialakulásához és terhességi rendellenességekhez vezethet, ami egy nem gyulladásos autoimmun betegség - antifoszfolipid szindróma tünete. Az antifoszfolipid szindróma fő laboratóriumi kritériumai közé tartoznak a kardiolipin antitestek és az ß-2-glikoprotein I. antitestek. A betegek szérumában kimutatott egyéb antitestek a foszfatidil-szerin, a foszfatidil-etanol-amin, a protrombin vagy az Annexin V antitestek. Ezen antitestek pontos eredete és kifejlődése nem ismert, ezért folynak a viták arról, hogy mely antitestek a leggyakoribbak az antifoszfolipid szindrómában szenvedő betegeknél, és melyeket kell a főbb kritériumok közé felvenni. Ezért célunk az antifoszfolipid antitestek előfordulásának és hatásának figyelemmel kísérése reproduktív rendellenességekben szenvedő nőknél, valamint az antifoszfolipid antitestek kezelésének monitorozása volt.
Kulcsszavak: antifoszfolipid antitestek, antifoszfolipid szindróma, meddőség
* A cikk részét képező összes táblázat, grafikon és ábra a tanulmány végén található csatolt PDF fájlban található.
Bevezetés
A negatív töltésű foszfolipidek az összes membrán elengedhetetlen alkotóelemei, ezért megfelelő antigének az antifoszfolipid antitestekhez (APLA) (1). Ezek az antitestek olyan fehérjékhez is kötődnek, amelyek komplexeket képeznek a foszfolipidekkel, amelyek közé tartozunk
Az APLA magas heterogenitása és a terhesség lefolyására gyakorolt hatása okozza az abortuszt vagy a koraszülést. Sok orvos azonban nem veszi figyelembe az immunrendszer reprodukcióra gyakorolt kóros hatását. Ezért az volt a célunk, hogy rámutassunk az APLA fontosságára, különösen azokra, amelyek szerepelnek a "nem kritériumokban". Ebben a projektben főleg az APLA incidenciájának monitorozására összpontosítottunk meddőséggel diagnosztizált nőknél és ezen antitestek kezelésére.
Anyag és módszertan
A csoport 1246 betegből állt (életkor: 20-50 év), akiknél diagnosztizálták a kezelés nélküli meddőséget. A szérumot az első vizsgálat során zárt gélgyűjtő rendszerben gyűjtött vérből nyertük. A betegszérumokban nyolcféle antifoszfolipid antitestet figyeltünk meg, az anti-ß2GPI és az ACLA-t a fő kritériumok és a "nem kritériumok" antitestjeit figyeltük meg: foszfatidil-szerin, foszfatidil-etanol-amin, foszfatidinsav, annexin V, valamint a protrombin elleni IgG és IgM antitestek. Az APLA meghatározásához az antigén-antitest kölcsönhatáson alapuló kvantitatív ELISA-módszert használtunk (anti-β2GPI - ORGENTEC, ORG 521S; ACLA - ORGENTEC, ORG 515S; antifoszfatidinsav - Delta Biologicals Srl, az ERBA Diagnostics leányvállalata, CA-206; antianexin V - IMTEC, ITC59550; antifoszfatidil-szerin - IMTEC, ITC59027; antifoszfatidil-etanol-amin - IMTEC, ITC59400; anti-protrombin IgG/IgM - AIDA, REF 10229). A szérumokat -18 ° C alatti fagyasztóban tárolták. Az antigént (például β2GPI) a szilárd fázishoz kötjük, és olyan mintákkal, kalibrátorokkal és kontrollokkal inkubáljuk, amelyek primer antitesteket tartalmaznak, amelyek kölcsönhatásba lépnek a szilárd fázisban lévő antigénnel. Az elsődleges antitesteket ezután kezeljük
megköti azt a másodlagosat, amelyhez a konjugátum (torma-peroxidáz) kötődik. Az eredményt spektrofotometriásan határozzuk meg (10).
A kapott eredményeket statisztikailag értékeltük a StatsDirect Statistal Analysis Software statisztikai program segítségével. Minőségi adatok esetén csak a percentiliseket számoltuk. A kezelésen alapuló vizsgálatokhoz először a StatsDirect segítségével határoztuk meg az adatok normalitását, majd kiválasztottuk a statisztikai Mann-Whitney-tesztet (a foszfatidil-szerin, foszfatidil-etanol-amin, az annexin V és a protrombin IgG elleni antitestek kezelésének hatékonyságát figyelemmel kísérve) az abnormális adateloszlás érdekében. Az anti-IgM és ß2GPI antitestek kezelésének nyomon követése során az adatok normális eloszlását találtuk, ezért t-tesztet párosítva használtunk. Az eredményeket akkor tekintettük statisztikailag szignifikánsnak, ha a p-érték kisebb volt, mint 0,05.
Az eredmények
Az 1246 beteg 24% -a volt pozitív nő bármely APLA antitestre nézve (Asztal 1). A fő kritérium közül az anti-ß2GPI antitestek voltak a leggyakoribbak (1,13%). Az ACLA csak a betegek 0,40% -ában fordult elő, így ez az általunk követett APLA-k közül a legalacsonyabb. A "nem kritériumok" közül a foszfatidil-szerin elleni antitestek voltak a leggyakoribbak (12,43%). Ezekben az antitestekben volt az összes megfigyelt APLA aránya a legnagyobb. A protrombin elleni IgM antitestek a betegek 8,51% -ában, az IgG antiprotrobin antitestek pedig a betegek 5,58% -ában voltak pozitívak. Az annexin V placenta fehérje elleni antitestek a nők 1,59% -ában voltak pozitívak, míg a foszfatidil-etanol-amin antitestek a betegek 0,92% -ában voltak pozitívak. A "nem kritériumok" közül a foszfatidinsav elleni antitestek voltak a legkevésbé képviseltetve, ami a nők csak 0,70% -ánál volt pozitív, ami 0,30% -kal magasabb, mint az ACLA esetében. Látható az egyes antitestek aránya az 1. táblázatban.
Az ACLA, mint a legkevésbé képviselt antitest, kombinációja volt a legmagasabb egy másik típusú APLA-val (100%). Leggyakrabban a ß2GPI és a foszfatidil-szerin antitestekkel kombinálva voltak (mindkettő 80%). A foszfatidil-etanol-amin antitestek más APLA-kkal kombinálva 81,82% -ban voltak, a legmagasabb a foszfatidil-szerin antitesteknél (88,89%). Három pozitív páciens közül 2-ben antifoszfatidinsav antitesteket kombináltak más APLA-val. Akár 100% -os kombinációjuk volt ACLA-val, anti-β2GPI és foszfatidil-szerin antitestekkel. Az anti-β2GPI antitestek több antitesttel pozitívak voltak a betegek 42,86% -ában. Nekik volt a leggyakoribb kombinációjuk az ACLA és a foszfatidil-szerin antitestekkel (mindkettő 66,67%). A protrombin IgG antitestek gyakoribbak voltak (32,31%) más APLA-val kombinálva, mint az IgM protrombin antitestek (30,30%). A protrombin elleni IgG antitestek többnyire foszfatidil-szerin elleni antitestekkel és a protrombin elleni IgM antitestekkel voltak kombinálva (mindkettő 47,62%). Az IgM leggyakrabban anti-foszfatidil-szerin antitestekkel volt kombinálva (43,33%). A foszfatidil-szerin antitestek aránya volt a legkisebb más antitestekkel kombinálva (28,19%), míg a protrombin elleni IgM antitesteknél a legpozitívabb (30,95%). Az eredmények láthatók a 2. táblázatban.
Az egyes APLA-k előfordulása mellett az életkor szempontjából is figyeltük azok előfordulását. A betegeket 4 korcsoportra osztottuk: 20 - 29 év, 30 - 35 év, 36 - 40 év és 41 - 50 év. Az antitestek életkorfüggését csak a ß2GPI és a protrombin IgG elleni antitestek esetében figyeltük meg (1. grafikon). Ezenkívül az anti-annekdin V antitestek magasabbak voltak idősebb nőknél, de a különbség statisztikailag nem szignifikáns. Mások előfordulása
az antitestek nem függtek az életkortól. A rendelkezésre álló beteginformációk alapján olyan betegek csoportját választottuk ki, akiknél nyomon lehetett követni a kezelés hatását az APLA előfordulására. Ezeket a nőket LMWH-val (alacsony molekulájú heparinnal), aszpirinnel, D-vitaminnal és kortikoszteroidokkal kezelték. Figyeltük az antitestek tartalmát a kezelés megkezdése előtt és az antitestek tartalmát a kezelés megkezdése után. A protrombinnal szembeni IgG antitestek mellett a kezelés megkezdése után minden betegnél csökkent az APLA (3. táblázat). Néhány beteg egyszerre több APLA-t mutatott pozitívan, és a kezelés megkezdése után minden esetben csökkent az antitestek száma, amely a kezelés előtt megemelkedett. Bizonyos esetekben azonban a kezelés után más típusú antitestek emelkedtek, amelyek a kezelés előtt nem voltak pozitívak. Az annexin V elleni antitestek és a protrombin antitestek mindkét izotípusa megnövekedett. Néhány beteg a kezelés megkezdése után teherbe esett, de a termék befejezése miatt még nem áll rendelkezésre pontos információ a meddőség csökkenéséről és a terhesség sikeréről.
Vita
Vizsgálatunk során megvizsgáltuk az APLA előfordulását reproduktív rendellenességekben szenvedő nőknél. Ezek az antitestek felelősek a vetélésekért, az intrauterin magzati halálért, a preeclampsiaért vagy a vénás trombózisért (2). Az 1246 nő közül 24% pozitív volt egyesek számára
az APLA-tól. Az anti-ACLA és az anti-ß2GPI antitestek az APS fő kritériumai között szerepelnek, de előfordulásuk reproduktív rendellenességekben szenvedő betegeknél csekély. Az ACLA és az anti-ß2GPI antitestek terhesség lefolyására gyakorolt hatásáról vélemények ellentmondásosak. Egyrészt kijelentik, hogy az ACLA reproduktív problémákban vesz részt, másrészt az ACLA nem kapcsolódik a terhesség morbiditásához (11). Női csoportunkban az ACLA antitestek gyakorisága reproduktív rendellenességben szenvedő nőknél nem volt szignifikáns (csak 0,4%), mindig más típusú APLA-val kombinálva fordultak elő. Az anti-ß2GPI antitestek csak a nők 1,13% -ában voltak jelen kohorszunkban. Az anti-β2GPI-k főleg foszfatidil-szerin antitestekkel és ACLA-val kombinálva fordultak elő. Az ACLA és az anti-ß2GPI közötti kapcsolat annak köszönhető, hogy az ACLA-nak epitópja van a ß2GPI fehérjén, így közvetlenül képesek kötődni ahhoz. Két fő antitesttípus jelenléte meddő nőknél növeli az APS kialakulásának valószínűségét, valamint a terhesség alatti súlyosabb egészségügyi problémákat (12).
Meddő nők csoportjában a foszfatidil-szerin elleni antitestek voltak a leggyakoribbak (12,43%). Nayfe és munkatársai tanulmánya. (2013) és Žigona és mtsai. (2013) szerint a foszfatidil-szerin antitestek vesznek részt leginkább a terhesség rendellenességeiben. A protrombin elleni antitestek szintén növekedtek. Az IgM izotípus gyakoribb volt, mint az IgG, de a legtöbb vizsgálatban az IgG izotípus társul leginkább az APS-hez. Úgy gondolják, hogy az IgM előfordulása összefüggésben lehet egy folyamatos fertőző állapottal (15). IgG
az izotípusok főleg a magzat elvesztésével járnak a terhesség korai szakaszában (16). Az anti-protrombin antitesteknek gyakran keresztreakcióik vannak a foszfatidil-szerin antitestekkel is, és egy ilyen kombináció szerepet játszik a fokozott trombózisban és terhességi rendellenességekben (9). Esetünkben ilyen kombinált előfordulást találtak a foszfatidil-szerin antitestek és az IgG protrombin antitestek között (a nők 47,62% -ában), továbbá a foszfatidil-szerin antitestek és az IgM protrombin antitestek között (a nők 43,33% -ában). Számos tanulmány azt jelzi, hogy a protrombin antitestek a foszfatidil-serintől függenek, ezért ajánlott, hogy mind a foszfatidil-szerint, mind a protrombin ellenanyagokat egyszerre, egy ELISA-futtatás során szűrjék. Egy ilyen vizsgálat javítja a diagnosztikai teszt minőségét azáltal, hogy több antitestet fog be, tehát az ellen
APLA-pozitív betegeinket aszpirinnel, LMWH-val, D-vitaminnal és kortikoszteroidokkal kezelték. Számos tanulmány kimutatta, hogy az aszpirinnel végzett kezelés heparinnal vagy kortikoszteroidokkal hatékonyabb, mint a csak aszpirinnel végzett kezelés (20,21). Telepítés után
A foszfatidil-szerin, az etanol-amin és az annexin V antitestjei csökkentek. A ß2GPI és protrombin IgM elleni antitestek is csökkentek, de ez a csökkenés nem volt statisztikailag szignifikáns. Anti-ß2GPI esetén ennek oka lehet az ezen antitestre pozitív betegek elégtelen száma. Az anti-protrombin IgG antitestek növekedtek a kezelés előtti szinthez képest. Ez a különbség azonban nem jelentős.
Következtetés
Az antifoszfolipid antitestek a reproduktív rendellenességekben szenvedő nők csaknem egynegyedében vesznek részt reproduktív rendellenességekben. Vizsgálatunkban a foszfatidil-szerin (12,43%) és a protrombin (8,51% - IgM, 5,58% - IgG) elleni antitestek gyakori előfordulását mutattuk reproduktív rendellenességekben szenvedő nőknél. Ezzel szemben az ACLA és az anti-β2GPI elleni klasszikus antitestek előfordulása nagyon alacsony volt (0,40%, illetve 1,13%). Az APLA antitestek csökkentek a kezelés megkezdése után emelkedett APLA (aszpirin, D-vitamin, LMWH és kortikoszteroidok) betegeknél. A terhesség alatt a kezelést is fenn kell tartani a vetélés megelőzése érdekében.
Irodalom