A társadalomban az a felfogás érvényesül, hogy "a bevándorlók zsákja egyre jobban szakad", ami Európát elárasztja. Különböző forrásokból kapunk információt arról, hogy soha nem látott számú menekült vitorlázik a Földközi-tengeren Olaszországba és tovább Európába. Az ilyen retorika együtt jár azzal az elképzeléssel, hogy a migráció veszélyt jelent az Unió országaira.

felfogásának

Az UNHCR legfrissebb, 2014 közepétől származó adatai szerint több mint 46 millió ember kényszerült elhagyni otthonát üldözés, konfliktusok, erőszak, szegénység és az emberi jogok megsértése miatt. 2013 végéhez képest számuk körülbelül 3,4 millióval nőtt. Csak 2014 januárja és közepe között 13 millió menekültet regisztráltak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Hivatala megbízatása alapján, míg 2013 közepén csak 11,1 milliót. A jelentés azt is megállapítja, hogy a menekültek száma 2014-ben a legmagasabb 1996 óta. Az UNHCR áttekintést nyújt a legtöbb menekültet befogadó országokról is. Nem annyira meglepő, hogy főként azok a szomszédos országok állnak konfliktusban ezen országok között. Libanon (1,1 millió), Törökország (789 000), Jordánia (645 600), Irak (220 400) és Egyiptom (138 100) vezeti a ranglistát. Ennek ellenére az elmúlt években az Európai Unió tisztviselői új ellenőrzési és szabályozási intézkedéseket fogadtak el, elrendelve az Unió külső határainak megerősítését és megerősítve azt a diskurzust, amelyben ezek az emberek különös veszélyt jelentenek az Unió országaira nézve.

A média és a politikai vezetők által ismételt általános mítoszok egyike a globalizáció okozta népességvándorlás példátlan növekedése. Nyitó előadásában Hein de Haas professzor kifejtette: „Míg 1960 és 2000 között a nemzetközi migránsok száma csaknem megduplázódott, a világ népessége ugyanolyan ütemben nőtt. A migrációk relatív száma így stabil maradt, és a nemzetközi migránsok a világ népességének kevesebb mint három százalékát teszik ki. A migráció jellege és iránya azonban megváltozott. Az elmúlt évszázadokban többnyire európaiak vándoroltak ki és gyarmatosítottak területeket külföldön. Európa a második világháború után az egyik legvonzóbb úti cél lett. Ugyanakkor, főleg a hidegháború vége óta, a politikusok egyre inkább a migrációt a biztonságot és a jólétet fenyegető általános fenyegetésként ábrázolják, pánikot keltve a migrációban. Ez járul hozzá a növekvő migráció hamis elképzeléséhez. ”A bevándorlás és a külföldiek hasonló elképzelései sokkal inkább megjelennek a közbeszédben.

Bevándorlás a közbeszédben

Az 1960-as években a bevándorlás túlnyomórészt gazdasági volt. Az államok nem szabályozták a migrációs mozgásokat, mivel a bevándorlókat olcsó és rugalmas munkaerőnek tekintették a legtöbb európai országban. Az 1960-as évek végén és az 1970-es években azonban a bevándorlás fokozatosan kezdett behatolni a nyilvános vitába, és a politikát egy laza, nem invazívból korlátozóbbá változtatta, amely meghatározta az országok bevándorlói áramlásának ellenőrzésének szükségességét.

Az 1980-as évek beköszöntével a migrációról alkotott nézet ismét átalakult. A migránsokat már nem a társadalmi és gazdasági előnyök vagy az integrált munkaerőpiac kialakulása összefüggésében fogták fel. A bevándorlás a politikailag érdektelen témák kategóriájából a politizált és később értékpapírosított jelenségek kategóriájába került.

Az 1990-es évek európai migrációja a terrorizmushoz is társult, bár az iszlám fundamentalista mozgalmak már jóval korábban aktívak voltak Nyugat-Európában. A közvélemény és a kormánytisztviselők azonban nem tekintették őket fenyegetésnek. Ez csak az 1970-es évek végén változott az iráni iszlám forradalom sikere után, amely miatt sok világi irányultságú arab állam fenyegetést érzett e mozgalmak miatt. Nemcsak az arab világban bekövetkezett változások, hanem az európai események is súlyosbították és radikalizálták a muszlim külföldiek megítélését. A legfontosabb pillanatok 1988 és 1989 voltak, amikor több muszlim tüntetés tört ki. Az első ilyen mozgósítás Salman Rushdie brit indiai író szövegére adott válasz volt, akinek sátáni versei miatt Khomeini iráni ajatollah fatwát vetett rá és követelte halálát. A 2001. szeptember 11-i támadások, majd a madridi és a londoni támadások nagy hatással voltak a régóta fennálló feszültségek átalakulására. A nyugat-európai országokban a bevándorlás és a külföldiek integrációjának kérdése biztonsági kérdéssé vált.

Az ilyen intézkedések nem szándékos következménye abban mutatkozik meg, hogy a bevándorlás és a menedékjog kérdését összekapcsolják a terrorizmus, a transznacionális bűnözés és a határellenőrzés kérdésével. Gyakran előfordul, hogy az újságokban a szlovák keleti határ átlépésével kapcsolatos információk többnyire illegális bevándorlásról vagy csempészetről szólnak. Minden típusú bevándorlót "egy zsákba" dobnak, gyakran összekapcsolva a fent említett témákat.

Az európai integráció egyrészt a belső határok lazítását eredményezte, másrészt a válasz a külső határainak megerősítésére irányult. Jelenleg az egyik aktuális téma a Földközi-tengeren keresztül Európába érkező menekültek számának növekedése, különösen Olaszországon, Máltán és Görögországon keresztül.

Szlovákia és a bevándorlás

A migráció értékpapírosításának ördögi köre

Az értékpapírosítás azt a folyamatot definiálja, amelynek során bármely téma egzisztenciális fenyegetésként érzékelt témává válik. Fontos elmondani, hogy egy ilyen kép létrehozása különböző témákban vagy embercsoportokban a fenyegetés társadalmi felépítésének eredménye. Más szavakkal, az ilyen fenyegetés nem valós létező fenyegetés, különféle képek, bizonyos retorika és politikai vezetők és a média által vezetett beszéd által létrehozott jelenség. A külföldiek gyakran ilyen témává válnak. A politikai vezetőknek és a médiának azonban lehetősége van választani arra, hogyan tájékoztassa a nyilvánosságot a külföldiekről. A korlátozó migrációs politikának, a határzáraknak és a migránsok fenyegetésként való megjelenítésének számos negatív következménye van. Az elégtelen információ és az ilyen hangolt beszéd tehát félelmet kelt az ismeretlentől és a bizonytalanságtól. Az országba való legális belépés szigorú meghatározása azonban közvetlenül érinti magukat a bevándorlókat is. Először is, ha nincs elegendő legális út az országba való bejutáshoz, az emberek kénytelenek alternatív belépési módokat használni. Ez gyakran csempészszolgáltatások igénybevételét eredményezi, de ez rendkívül veszélyes és költséges lehet. Szervezett tengeri utakhoz is vezethet, mint ez a Földközi-tengeren jelenleg történik.

A migráció értékpapírosításának azonban az egész társadalomra kiterjedő negatív dimenziója is van. A közvélemény és a politikai vezetők szemében a migrációt gyakran a nemzeti hagyományokat és társadalmi homogenitást gyengítő vagy a nemzetbiztonságot veszélyeztető tényezők egyikének tekintik. Ezért jön létre a külföldiekről a társadalomban kialakult negatív kép. A szigorú vagy elégtelen intézkedések azonban problémákat okozhatnak az olyan külföldiek számára is, akik már tartózkodnak az országban (például, ha nem tudnak kommunikálni az Idegenek Rendőrségével, akkor nem kapnak elegendő információt a szükséges dokumentumokról és eljárásokról, ha a különféle adminisztratív akadályok, ha nyelvtanfolyamok nem állnak rendelkezésre). vagy ha napokig fogvatartó táborokban kell maradniuk). Ily módon az emberek bezárkóznak magukba, és nincsenek kapcsolatban a többségi lakossággal. Ez azonban aláássa e csoportok közötti kölcsönös bizalmat, a társadalmi kohéziót és a szolidaritást. Az összetartó társadalom kapacitásának elvesztése ismét a fenyegetés képéhez, és ezáltal a további értékpapírosításhoz vezet, elmélyítve ezzel az idegenek fenyegetésként való felfogásának negatív következményeinek ördögi körét.

Következtetés

Olaszország esetében a helyzet bonyolultabb a Földközi-tenger környékéről érkező nagyobb számú menekült miatt. Sok a menedékjog iránti kérelem. A dublini egyezménynek köszönhetően Olaszország nemcsak a belépés országává válik, hanem olyan országgá is, amely felelős az olasz határon először átlépők menedékjog iránti kérelmének megvizsgálásáért és feldolgozásáért. Az egyik mód egyfajta közös felelősség ezekért a menekültekért, a menedékkérelmek befogadásáért és feldolgozásáért. Az olyan országok, mint Németország és Franciaország, már befogadtak ilyen menekülteket, ami szintén segített megakadályozni, hogy ezek az emberek visszatérjenek származási országukba. Az Unió több országának azonban csatlakoznia kell a menekültek közös felelősségvállalásához és befogadásához.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy minél inkább negatív vitát folytatnak a külföldiek negatív megítéléséről a politikai vagy nyilvános vitában, annál kevesebb erőfeszítés lesz az integrációs intézkedések elfogadására és az inkluzív társadalom létrehozására. Ezzel szemben minél kevesebb az integrált bevándorló az országban, annál nagyobb mértékben fogja aláásni a kohéziót a társadalomban. Az értékpapírosítás az idegenek beteljesítetlen integrációjának nem szándékos következménye lehet. Ezért továbbra is kérdés, hogy a határok állandó megerősítése jelent-e megoldást a jelenlegi migrációs tendenciákra, és megfelelő választ ad-e a hazájukból menekülő emberek növekvő számára. A megoldás azonban nem túl boldog és természetesen nem rendszerszintű.