A 2-es típusú diabetes mellitus a civilizáció egyik betegsége, amelynek előfordulása mára pandémiás jelleget ért el. A világ népességének 246 millió ember szenved a betegségben, további 50% -uk nincs tudatában a betegségnek. A betegség világszerte növekvő tendenciát mutat, és hazánkban is tapasztalhatjuk. Szlovákiában csaknem 300 000 cukorbeteg él, és becslések szerint 70–100 000 embernek van már cukorbetegsége, de nem tud róla. Körülbelül 6000-8000 új beteget adunk hozzá évente. Ez egy krónikus betegség, amely szinte kizárólag felnőttkorban nyilvánul meg. Az utóbbi időben azonban a gyermekek és a fiatalok körében is nőtt az előfordulás.
A 2-es típusú cukorbetegség krónikus metabolikus szindróma, amelyet a máj, a vázizom és a zsírszövet inzulinérzékenységének csökkentése, az úgynevezett inzulinrezisztencia, valamint az inzulinszekréció minőségi és mennyiségi zavara jellemez a hasnyálmirigy B-sejtjeiben. A betegség fő laboratóriumi jellemzője a hiperglikémia. A megszakadt anyagcsere-folyamatok, amelyek nemcsak a cukrokat, hanem a zsírokat és a fehérjéket is érintik, krónikus mikrovaszkuláris és makrovaszkuláris szövődmények kialakulásához vezetnek, és a diabetes mellitus így az egyik leggyakoribb, legsúlyosabb és gazdaságilag legigényesebb krónikus betegség lesz. Az akut és krónikus szövődmények miatt jelentősen növeli a morbiditást, a mortalitást és rontja a betegek életminőségét.
Etiológia
A cukorbetegség nem egyetlen betegség, amelynek oka egyszerű és egyenletes megnyilvánulása vagy egységes kezelése van. Számos, fenotípusosan és különösen genotípusosan nagyon heterogén betegségcsoport, számos etiopatogenetikai okkal. A leggyakoribb csoport a 2-es típusú diabetes mellitus, amely a cukorbetegség több mint 80 százalékát teszi ki. Számos tényező okozhat hiperglikémiát. A preklinikai szakaszban a betegeket az inzulinrezisztencia kérdése uralja, amely a perifériás szövetek csökkent glükózfelvételével és a májban fokozott glükóztermeléssel nyilvánul meg. Egyéb megnyilvánulások közé tartozik a központi elhízás, a dyslipidaemia, a hyperuricemia, az artériás hipertónia, a fokozott procoaguláns aktivitás és az endothel diszfunkció, amelyek fontos kardiovaszkuláris kockázati tényezők.
Az inzulinrezisztenciát kezdetben jól kompenzálja a megnövekedett inzulinszekréció és a káros glükóz-anyagcsere, később pedig a hasnyálmirigyben a B-sejtek kompenzációs képessége kimerül és az inzulinszekréció csökken, ami fokozott glikémiát és egyéb rendellenességeket eredményez. Genetikailag és súlyosbítják őket a környezeti tényezők, a stressz, a túlzott energiafogyasztás, az ételek helytelen minőségi és mennyiségi összetétele, az elégtelen fizikai aktivitás és a civilizációs szokások fontos szerepet játszanak. A cukorbetegség etiopatogenetikai okának megértése nagyon fontos előfeltétele a kezelés megfelelő megválasztásának, a megelőző intézkedéseknek és a prognózisnak.
Klinikai kép
A hiperglikémia tünetei: fáradtság, rossz közérzet, gyakori vizelés (polyuria), szájszárazság, szomjúság, gyakori alkoholfogyasztás (polydipsia), fogyás, homályos látás, rossz sebgyógyulás, száraz és viszkető bőr, impotencia (férfiak) vagy visszatérő fertőzések (vizeletürítés) traktus fertőzések, hüvelyi fertőzések, váladékozás, a külső fül és a nemi szervek fertőzései). Mindezek a tünetek nem specifikusak, és más betegségekben is megnyilvánulhatnak. A 2-es típusú cukorbetegségben a tünetek kevésbé intenzívek, vagy egyáltalán nem nyilvánulhatnak meg, lassan fejlődnek, a beteg fokozatosan megszokja őket, és az első tünetek gyakran a kialakuló szövődmények tünetei.
A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek enyhe hiperglikémiája általában 4-7 évvel a diagnózis felállítása előtt jelentkezik, és az Egyesült Királyság Prospektív Diabétesz Tanulmánya (UKPDS) szerint sok betegnek a diagnózis felállításakor diabéteszes szövődményei is vannak, különösen a diabéteszes neuropathia és a retinopathia. A 2-es típusú cukorbetegséget szinte kizárólag felnőttkorban diagnosztizálják 35-40 éves kor után. Gyermekeknél, serdülőknél és fiatalabb felnőtteknél azonban nem ritka. A központi elhízás, az artériás hipertónia és a dyslipidaemia előfordulása a metabolikus szindróma jelenlétét jelzi, amely a 2-es típusú diabetes mellitusra jellemző.
Diagnosztika
Hiperglikémia - kulcsfontosságú diagnosztikai kritérium és egyben a legismertebb megnyilvánulása a diabetes mellitusnak és a diabétesz előtti szindrómáknak, mint például a csökkent glükóz tolerancia és az éhgyomri glükóz. A normál éhomi vércukorszint (FPG) kevesebb, mint 6,1 mmol/l (az American Diabetes Association szerint kevesebb, mint 5,6 mmol/l). A normális vércukorszint 2 órával az orális glükózfertőzés (PGC) után kevesebb, mint 7,8 mmol/l. Az orális glükóz-tolerancia teszt (oGTT) fontos diagnosztikai eszköz az éhomi vércukorszintben szenvedő betegeknél 6,1-6,9 mmol/l és tünetmentes betegeknél (genetikai hajlam, más, gyakran diabetes mellitushoz társuló betegség előfordulása) a glükózzavar, tolerancia.
A vizelet glükózának (glycosuria) mérése nem tekinthető diagnosztikai paraméternek a diabetes mellitus diagnózisában. A glikált hemoglobin (HbA1C) tükrözi az elmúlt 2-3 hónap átlagos glikémiáját, értéke korrelál a mikrovaszkuláris és kardiovaszkuláris szövődmények kialakulásának kockázatával.
A 2-es típusú diabetes mellitus differenciáldiagnózisa
Az 1997-es IDF-osztályozás szerint a diabetes mellitus négy fő klinikai csoportját (típusát) különböztetjük meg:
- típusú cukorbetegség,
- 2-es típusú cukorbetegség,
- a diabetes mellitus specifikus típusainak széles skálája,
- terhességi cukorbetegség.
Néhány klinikai és laboratóriumi jellemző felhasználható differenciáldiagnosztikai célokra. A diabetes mellitus leggyakoribb formája a 2-es típusú diabetes és az 1-es típusú diabetes mellitus. Az osztályozás gyakran nem könnyű a két típus között.
1-es típusú diabetes mellitus (DM1)
A klinikai tünetek viszonylag hirtelen (néhány napon vagy héten belül) jelentkeznek, és intenzívek, gyermekeknél, serdülőknél és fiatal felnőtteknél jelentkeznek. A megnyilvánulás azonban még az idősebb korban sem kivétel (hetedik vagy nyolcadik évtized). Az ilyen DM1-et latens autoimmun diabetes mellitusnak nevezik felnőtteknél (LADA), amelynek tipikus megnyilvánulása általában 35-40 év. Az 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedő betegek soványak, más autoimmun betegségek (autoimmun pajzsmirigybetegség, cöliákia, vitiligo és mások) gyakoribbak, alacsony az IRI és a C-peptid szintje, és a C-peptid szintjének meghatározása pontosabb információ az endogén inzulin szekrécióról: pozitív autoantitestek rendelkeznek a hasnyálmirigy B-sejtjeinek antigénszerkezeteivel - a glutaminsav-dekarboxiláz-GADA, az IA2A tirozin-foszfatázok és az IAA-inzulin ellen, míg az antitest típusa lehetővé teszi az a betegség.
Az 1-es típusú diabetes mellitus (hajlamosító/védő HLA-allélok) és a diabetes mellitus monogén formáinak (MODY, mitokondriális diabetes mellitus, lipoatrophiás diabetes mellitus stb.) Genetikai és immunogenetikai vizsgálata szintén előnyös lehet bizonyos körülmények között.
Nem diabéteszes hiperglikémia
Tipikus a hiperglikémia gyors korrekciója 2 órán belül. Egyes étkezési rendellenességeknél (bulimia, anorexia), gyorsított gyomorürülésben szenvedő betegeknél, gyomorreszekció után, tirotoxikózisban, akut stresszben (stroke, myocardialis infarctus, műtétek, sérülések, égési sérülések stb.), Amelyek hiperglikémiát okozhatnak stressz hormonok.
Glikozuria hiperglikémia nélkül
A vizeletglikozuria a tubuláris glükóztranszport hibája miatt a glükóz jelentősen csökkent veseküszöbének a megnyilvánulása. Férfiaknál gyakoribb. Ebbe a csoportba tartozik a terhességi glycosuria a nephrotikus szindrómában és a tubulus betegségben.
Kezelés és megelőzés
Nem gyógyszeres kezelés
A racionális táplálkozás elengedhetetlen és szerves része a 2-es típusú diabetes mellitus kezelésének. Az életmód racionalizálásával (rendszeres testmozgás és súlykontroll) együttesen nagyban hozzájárulnak a 2-es típusú diabetes mellitus sikeres kezeléséhez.
Farmakológiai kezelés
A kezelés célja a hiperglikémia tüneteinek és akut szövődményeinek megszüntetése és a krónikus szövődmények kialakulásának megakadályozása. Hangsúlyt fektetnek az artériás hipertónia, a dyslipidaemia, a hiperkoagulálható állapot, az elhízás és az inzulinrezisztencia kezelésére is.
A kezelés kiválasztásakor szigorúan egyénileg járunk el, figyelembe véve annak hatását, biztonságát, kardiovaszkuláris biztonságát és mellékhatásait.
A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében alkalmazott gyógyszerek:
- orális antidiabetikumok - szulfonilkarbamid-származékok
- biguanidok (metformin)
- tiazolinedionok (glitazonok)
- dipeptidil-peptidáz inhibitorok
- SGLT2 inhibitorok - inzulin és inzulinanalógok
- inkretinek és inkretin utánzó szerek
Következtetés
A molekuláris, biokémiai és genetikai kutatás előrehaladása a diabetes mellitus és annak szövődményeinek patofiziológiájának mélyebb megértéséhez vezet. Az elmúlt években olyan új gyógyszereket fejlesztettek ki, amelyek kibővítik a terápiás lehetőségeket és lehetővé teszik a kezelés egyénre szabott megközelítését, nemcsak a hiperglikémia kezelésére, hanem a metabolikus szindróma kísérő tüneteire is összpontosítva.