Az antibiotikumok elterjedtsége és érzékenysége Ureaplasma urealyticum és Mycoplasma hominis genitális és vizeletmintákból izolálva a 2014 és 2017 közötti időszakban a KNsP Čadca-ban

Absztrakt:

Az urogenitális mikoplazmák és ureaplasmák, különösen a Mycoplasma hominis (M. hominis) és az Ureaplasma urealyticum (U. urealyticum), opportunista bakteriális kórokozók, amelyek urogenitális fertőzéseket okoznak gyermekeknél és felnőtteknél. Ebben a munkában értékelték a 3 év alatt, 2014 és 2017 között vizsgált nemi szervekből és vizeletmintákból izolált M. hominis és U. urealyticum előfordulását és antibiotikumokra való hajlamát a KNsP Čadca-ban.

elterjedtség

Az eredmények azt mutatják, hogy ezen mikroorganizmusok jelenléte az urogenitális fertőzések patogenezisében a termékeny korban a nőknél és a férfiaknál a 60 év feletti korosztályban a leggyakoribb. A 4736 vizsgált biológiai minta teljes sorozatából 1308 betegnél rögzítették az urogenitális mikoplazmák és ureaplasiak előfordulását, ami 27,6% -ot jelent (nőknél 23,7%, férfiaknál 3,9%). A leggyakrabban az U. urealyticum-ot azonosították, 77,6%, kevesebb M. hominis, csak 4,5% -on. A vizsgált biológiai minták 17,9% -ában igazoltuk mindkét mikroorganizmus jelenlétét. Az urogenitális mikoplazmák és ureapláziák pozitív eredményeit olyan antimikrobiális szerek kiválasztott csoportjain tesztelték, amelyek terápiás jelentőséggel bírnak kezelésük során. Ezek a makrolid- és tetraciklin-antibiotikumok, a második és a harmadik generáció kinolonjai, a linkozamidok (klindamicin) és a sztreptograminok (prisztinamicin) is képviseltették magukat.

A KNsP Čadca vonzáskörzetéből származó vizsgált mintakészletben elsősorban a tetraciklin-sorozat antibiotikumai ajánlhatók a terápiában, pl. doxiciklin.

Kulcsszavak: antibiotikum-érzékenység, Ureaplasma urealyticum, Mycoplasma hominis

* A cikk részét képező összes táblázat, grafikon és ábra a tanulmány végén található csatolt PDF fájlban található.

Bevezetés

Az urogenitális mikoplazmák és az ureaplasmák a MoNicutes osztályába tartoznak, amelyet a baktériumsejtek kis mérete, a sejtfal hiánya és a rendkívül igényes "in vitro" növekedési követelmények jellemeznek. Az U. urealyticum és az M. hominis opportunista intracelluláris kórokozók, amelyek affinitással rendelkeznek a nyálkahártya hámsejtjeihez, pericellulárisan helyezkednek el, bár behatolhatnak a sejtekbe (1). Olyan betegek urogenitális traktusában fordulnak elő, amelyeknél meddőség, orchitis, epididymitis, prosztatagyulladás vagy nem gonococcusos urethritis szenved (2). Elkülöníthetők azonban tünetmentes egyénekből is (3). A vizsgálat célja a kórházi osztályokból és a KNsP Čadca ambuláns klinikáiról származó genitális és vizeletmintákból izolált M. hominis és U. urealyticum prevalenciájának és antibiotikumokra való hajlamának meghatározása volt. A betegségeket más típusú urogenitális mikoplazmák és ureaplasiak is okozhatják (pl. Mycoplasma genitalium, Ureaplasma parvum), amelyeket az alkalmazott diagnosztikai készlet nem azonosít.

Anyag és módszerek

Az endocervikális, hüvelyi és húgycső törlőkendőket és vizeletet felvették a kohorszba. A biológiai minták urogenitális traktus fertőzésének tüneteivel rendelkező betegekből származnak a KNsP Čadca vonzáskörzetéből (Čadca és Kysucké Nové Mesto körzet) 2014. július 1. és 2017. június 30. (3 év) között. A 4736 vizsgált minta teljes számából 3661 nő származott. Az átlagos életkor 38,2 ± 17,9 év volt (0 és 90 év közötti tartomány, 95% CI 18 - 75 év).

Mindkét vizsgálatot 37 ° C-on 48 órán át, másodszor 72 órán át inkubáltuk. Az urogenitális mikoplazmák és ureapláziák azonosítása biokémiai és metabolikus tulajdonságaik alapján történik. Az U. urealyticum esetében a karbamidot az ureáz lebontja az NH3 3 felszabadítása érdekében, az M. hominis az arginint arginázzal bontja le, NH3-t szabadít fel, ami megnöveli a folyékony táptalaj pH-ját. Az azonosítás eredményét a pH-mutató színváltozása alapján értékelik. Az antimikrobiális szerekkel szembeni érzékenység értelmezése és meghatározása az említett enzimatikus aktivitás gátlásán alapul, és az eredmény hasonlóan olvasható a pH-indikátor színváltozása szerint is. Mindegyik antimikrobiális szerhez két, különböző koncentrációjú antimikrobiális anyagot tartalmazó lyukat használnak, kivéve a prisztinamicint. Az érzékenységi eredményt minőségileg érzékenynek, közepesen érzékenynek vagy rezisztensnek olvasták a diagnosztikai készlet gyártóinak ajánlásai szerint.

A statisztikai elemzésekhez az SPSS 22 statisztikai szoftvert Windows-hoz (Statistical Package for Social Sciences inc, Chicago, USA) használtuk. A különböző antimikrobiális szerekre érzékeny vagy rezisztens törzsek eseteinek összehasonlítására Pearson chi-square illeszkedési tesztjét alkalmazták. A p (0,05) valószínűségi értéket statisztikailag szignifikánsnak tekintettük. A 2014 és 2017 közötti teljes megfigyelt időszak alatt az U. urealyticum monoinfekciója érvényesült a M. hominis monoinfekciójával és az U. urealyticum/M. vegyes fertőzésével szemben. hominis (1. grafikon).

Urogenitális mikoplazmák és ureaplasiak előfordulása különböző korcsoportokban

Az urogenitális mikoplazmák összpozitivitása a 20–40 éves korosztályokban viszonylag magasabb volt (46,8%) a többi korosztályhoz képest. A nőknél a legnagyobb pozitivitást a 20–29 éves korcsoportban mutatták ki a teljes megfigyelt időszak alatt (34,2%). A pozitív urogenitális mikoplazmában és ureaplasmában szenvedő férfiak csaknem 40% -a a megfigyelt időszakban 60 év feletti korosztályba tartozott (37,3%) (2. ábra).

Az egyes urogenitális mikoplazmák és ureaplasiak arányát életkori kategóriák szerint a 3. ábra mutatja. Az U. urealyticum monoinfekciója leggyakrabban 20-29 éves betegeknél (férfiak + nők) volt jellemző. A legtöbb vegyes U. urealyticum/M fertőzés. a hominis a 60 év feletti korosztályba tartozott mindkét nemnél (38,9%). A M. hominis monoinfekciója minden korosztályban megközelítőleg egyenletes volt.

Az urogenitális mikoplazmák és ureapláziák "in vitro" érzékenysége antimikrobiális szerekkel szemben

Az U. urealyticum fertőzések 7,3% -ban mutattak rezisztenciát a makrolid ATB-kkel szemben, a tetraciklin ATB-kkel szemben (minociklin és doxiciklin) 3,5% -kal, kivéve a tetraciklint (17,4%). A levofloxacinnal szembeni rezisztencia 14,2%, az ofloxacinnal szemben 38,2% és a ciprofloxacinnal szembeni ellenállás 68,2% volt. Az M. hominis rezisztenciája a roxitromicinnel, eritromicinnel és klaritromicinnel 64,6% volt. Az azitromicinnel szembeni rezisztencia 77,8%, a josamicinnel szemben 32,2% volt. A tetraciklinnel és a minociklinnel szembeni rezisztencia 35,8%, a doxiciklinnel szemben 11,1% és a prisztinamicinnel szemben 22,2% volt. A kinolonokkal szembeni ellenállás elérte a 41,4% -ot, a klindamicinnel szembeni ellenállás 41,5% volt.

Kombinált U. urealyticum/M fertőzésben szenvedő betegeknél. hominis, a vegyes kultúra vizsgálatakor magas ellenállást figyeltünk meg a makrolid ATB-k és a kinolonok ellen, 74,7% -os szinten, kivéve az azitromicint (56,7%). A tetraciklin ATB rezisztenciája 67,2% volt, a doxiciklint nem számítva (38,3%). Kombinált U. urealyticum/M fertőzések esetén. hominis, a tesztelt antimikrobiális szerek többségével szembeni rezisztencia meghaladta a 60% -ot, ami azt jelzi, hogy U. urealyticum/M koinfekció. A hominik nehezebben kezelhetők, mint maguk a fertőzések, mivel szelektálhatják az antimikrobiális szerekkel szembeni keresztrezisztenciát (4) (3. táblázat). Az összes antimikrobiális szer statisztikai különbsége p (5) .

Bár kohorszunkban az akut hólyaghurut volt a leggyakoribb diagnózis az urogenitális mycoplaasia és az ureaplasia kapcsán (31%), más szerzők tanulmányai beszámoltak ezeknek a mikroorganizmusoknak az interstitialis cystitiszel való összefüggéséről (6). Lehetséges magyarázat lehet, hogy az akut hólyaghurut csak az interstitialis hólyaghurut kezdete, amely nem megfelelő kezelés esetén kialakulhat ezeknél a betegeknél.

A mikoplazma és az ureaplasma fertőzések és a betegek életkora közötti kapcsolat érdekes. Az urogenitális mikoplazmák és ureaplasiak legnagyobb előfordulását 20-40 éves nőknél és 60 év feletti férfiaknál figyelték meg. A vegyes fertőzések mindkét nemnél 60 évnél idősebbek voltak a leggyakoribbak. Akár 48,6% -ot is képviselnek. Más szerzők tanulmányai a világ minden tájáról rámutatnak az urogenitális mycoplasiák és az ureaplasias pozitív életkorára (78). Megfontolandó, hogy ezek nem diagnosztizált fertőzések, vagy kolonizáló fertőzések, amelyeket a betegek fiatal koruktól viselnek, vagy új fertőzések az urogenitális traktus krónikus gyulladásos elváltozásai területén, gyengült immunrendszerrel együtt (9) .

Az urogenitális mikoplazmák és az ureaplasmák az egészséges felnőttek genitális nyálkahártyáján található közös flóra (1). Előfordulásuk azonban olyan kóros folyamatokkal is társul, mint a méhen kívüli terhesség, a mély kismedencei gyulladás vagy a koraszülés (10). Az urogenitális mikoplazmák átterjedésének leggyakoribb formája a nemi közösülés, ezért fertőzés esetén fontos az összes szexuális partner kezelése. Az anya-gyermek átvitel szülés közben és szervátültetett betegeknél is lehetséges (11). Ebből a szempontból fontos figyelemmel kísérni az urogenitális mikoplazmák és ureaplasiak előfordulását a populációban.

Teszteltük az urogenitális mikoplazmák pozitív eredményeit olyan antimikrobiális anyagok kiválasztott csoportjain, amelyek terápiás jelentőséggel bírnak kezelésük során. Ezek a makrolid- és tetraciklinsor ATB-i, a kemoterápiás gyógyszerekből származó második és harmadik generáció kinolonjai, a linkozamidok (klindamicin) és a sztreptograminok (prisztinamicin) is képviseltették magukat.

A mikoplazmáknak és az ureaplasmáknak nincs sejtfala, ezért ellenállnak a béta-laktám ATB-nek. Nem érzékenyek a szulfonamidokra vagy a trimetoprimra sem, mivel képtelenek szintetizálni a folsavat. Ellenállhatnak más antimikrobiális szerekkel szemben is, pl. linkozamid, makrolid, fluorokinolon vagy tetraciklin, amelyek különböző rezisztencia mechanizmusok kialakulásához kapcsolódnak (2). Ez lehet a célstruktúrában bekövetkező változás, valamint az antimikrobiális szer kiáramlása, amely genetikai mutáció vagy új gének transzpozonokba történő átvitelének eredménye lehet. Például a kinolon rezisztencia mutálódhat egy cél enzimben (DNS-giráz, topoizomeráz IV), és a bakteriális sejtmembrán permeabilitását antimikrobiális szerre is megváltoztathatja. Az M. hominis makrolid ATB-kkel szembeni rezisztenciája a riboszomális fehérje gének mutációinak, valamint az antibiotikumok kiáramlásának eredménye (12). Úgy gondolják, hogy hasonló mechanizmusok vesznek részt az urogenitális mikoplazmák és az ureaplasiak tetraciklinekkel szembeni rezisztenciájában (12) .

Nem mindig könnyű megkülönböztetni, hogy az urogenitális mikoplazmák és az ureaplasmák okozzák-e az akut urogenitális fertőzést vagy ezeknek a mikroorganizmusoknak a gyarmatosítását. A visszatérő fertőzések célzott antimikrobiális terápiájában azonban fontos ezekre a mikroorganizmusokra is gondolni. Az empirikus kezelés sikertelenségének kockázatának csökkentése érdekében regionális in vitro antimikrobiális érzékenységi vizsgálat ajánlott, mivel földrajzi különbségek vannak az antibiotikum-rezisztenciában. A SNARS (Szlovák Nemzeti Antimikrobiális Rezisztencia Felügyeleti Rendszer) adatai szerint 2016-ban az U. urealyticum érzékenysége a prisztinamicinnel, doxiciklinnel, tetraciklinnel és josamicinnel meghaladta a 90% -ot. Az U. urealyticum ciprofloxacinnal szembeni rezisztenciája elérte a 47% -ot. M. hominis esetében az érzékenység nagyobb volt, mint 90% a prisztinamicin, a doxiciklin és a tetraciklin esetében. M. hominis rezisztencia a ciprofloxacinnal szemben 34% volt (13) .

A KNsP Čadca vonzáskörzetéből származó, vizsgált mintákban elsősorban a doxiciklin ajánlható a terápiában, mivel a prisztinamicint, a josamicint és a minociklint nem regisztrálták Szlovákiában. Az U. urealyticum ciprofloxacinnal és klindamicinnel szembeni szignifikáns rezisztenciája szintén megerősítést nyert törzsünknél. A klindamicin a linkomicin félszintetikus származéka, amely ellen az U. urealyticum természetesen ellenáll. A ciprofloxacinnal szembeni magas rezisztencia regionális arányokkal és helyi antimikrobiális vényköteles gyakorlattal magyarázható. Ugyanez mondható el az azitromicinről és a tetraciklinekről is, amelyekkel szemben nagyobb ellenállást figyeltünk meg az M. hominis-ben. A ciprofloxacin magas vényköteles és gyakori alkalmazása urogenitális, légzőszervi és egyéb fertőzésekben a kemoterápiával szembeni rezisztencia kialakulásához vezethet, különösen urogenitális mikoplazmákban és ureaplasmusokban (14). .

Az urogenitális fertőzések előfordulása a betegek életkorához kapcsolódik, és gyakrabban fogamzóképes nőknél diagnosztizálható, ahol előfordulhatnak klamidiális fertőzések társfertőzésében is.
fertőzések (15). A férfiaknál a retenciós arány magasabb, különösen a 60 év feletti korcsoportban, ahol azonban gyakrabban klinikai tünetek nélküli kolonizációról van szó (16) .

Következtetés

A mikoplazma és az ureaplasma fertőzések kezelésére jelenleg három antimikrobiális szercsoportot alkalmaznak, nevezetesen a fluorokinolonokat, a tetraciklint és a makrolid ATB-ket. Eredményeink bizonyítják, hogy a fogamzóképes korú nőknél nagyobb az urogenitális mycoplaasia és az ureaplasia pozitivitása. A beteg életkora és neme az urogenitális fertőzések előfordulásának kockázati tényezői, és ezen kórokozók terápiáját optimálisan a beteg klinikai tünetei és az azt követően meghatározott "in vitro" antibiotikum-érzékenység alapján kell megkezdeni. Az empirikus kezelés esetében figyelembe kell venni az antimikrobiális rezisztencia jelenlegi regionális trendjeit.