A tavasz javában zajlik, és a tollas énekesek énekükkel sokszínűbbé teszik a kertben végzett munkájukat vagy a természetbe való kirándulásokat. Kik ők?
2010. április 29., 0:00 óra Monika Almássyová
Fekete rigó - társas
Amikor ásóval és kapával kezdünk vergődni a kertben, rajtunk múlik, hogy énekelünk-e, de trükkjével egy másik énekes - a közönségesen feketerigónak nevezett - fekete rigó (Turdus merula) versenyez velünk. Télen is velünk marad - még a melegebb éjszakákban is januárban vagy februárban hallani énekelni. A tavasz beköszöntével azonban itt az ideje rendszeres reggeli és esti énekes fellépéseinek.
A városok, a lakótelepi parkok és a kertek meglehetősen feltűnő lakója furulya hangjával varázsolhatja a legkülönfélébb dallamokat. Előadása során inkább egy faágon vagy elektromos vezetéken ül. Egyébként szeret a földön mozogni, és földigilisztákat vagy rovarokat ásni a levelekből vagy a földből. Még azt is tudja, hogyan kell levágni egy olyan pillanatot, amikor kertet ássz és mögötted sétálsz a frissen fellazult talajon, mert tudja, hogy rengeteg étel vár rá. Ezt megerősíti az a tény, hogy társas és könnyen hozzászokik az emberhez.
Kék rigó - ismétli a motívumokat
Sárgafarkú szarvas - korai madár
A sárgafarkú szarvasgomba (Phoenicurus ochruros) elnyerte a "kéményseprő" becenevet, mert miután meleg országból érkezett márciusra, fészket létesít a házak tetején, párkányokon és az emberi lakások által kínált egyéb biztonságos zugokban. A hivatalos név nem írja le pontosan a színét - különben a feltűnő szürke-fekete ruhát egy mutatós narancssárga farok egészíti ki, ami különösen jól látható repülés közben.
A sárgafarkú tipikus nyugtalan hozzáállást is leír, amelyben állandóan meghajol és megrázza a farkát. Bár éneke egyetlen és végtelenül visszatérő motívumot tartalmaz, mégis szerves része a vidéki és városi esték és reggelek színének. Egyébként a sárgafarkú egy igazi reggeli madár, és az izgalom már fékezés közben vagy akár sötétben is megkezdődik.