A Losers Club tagjai visszatérnek Derrybe, hogy végleg elpusztítsák a démoni Pennywise-t. Ott kellene lenned?

megégeti

Nem sikerült menteni a módosításokat. Próbálja újra bejelentkezni, és próbálkozzon újra.

Ha a problémák továbbra is fennállnak, kérjük, forduljon az adminisztrátorhoz.

Hiba történt

Ha a problémák továbbra is fennállnak, kérjük, forduljon az adminisztrátorhoz.

A horror első része Hogy 2017-ben érkezett a mozikba, és törölte az összes elképzelhető műfaji lemezt. Akkor is számítottak erre Andy Muschietti kettőt is rögzít, de a Warner Bros-ban. előbb meg akarták várni az eladásokat. Ezek valóban lenyűgözőek voltak. Emellett elégedett kritikusok és nézők is csatlakoztak, így 2. fejezet semmi sem állt már útban. Ezen a héten végre eljut a mozikba.

27 év telt el 1988 sorsdöntő nyara óta, amikor a Lúzer Klub tagjai titokzatos gonoszt győztek le a Pennywise bohóc (Bill Skarsgård) formájában. A főszereplők útjai eltértek, és csak Mike (Isaiah Mustafa) maradt Derry városában. Ő lesz az, aki újból hazahívja a megmaradt tagokat, hogy teljesítsenek egy régi esküt. Pennywise megint felébred, és nem fogja annyira könnyen feladni.

Az első rész premierje után azt jósoltam az alkotóknak, hogy a második esetében sokkal nehezebb lesz nekik. Egyrészt hasonló nagyszerű castingot kellett átadniuk, mint a gyermekhősök esetében, és ezúttal már nem támaszkodhatnak a 80-as évek erős felnőtté válásának elemére és nosztalgiájára, amely jelenleg a Stranger Things. Ennek ellenére nem aggódtam, hogy Muschietti et al. kudarcot vallottak, és a pótkocsik igazolták. De hogyan alakult a valóságban?

Kezdem azzal, hogy ezt mondom az öntés ismét rendkívül sikeres volt. A színészek nagyszerű szereplők, és pontosan így képzeltem, hogy a Lúzer Klub felnőtt tagjai kinéznek és viselkednek. Ebben segít az is, hogy minden résztvevő nagyon tehetséges színész, és életét betolhatja karaktereibe. A köztük lévő kémia remekül működik, szeretjük a karaktereiket és érdekel minket, hogy alakulnak a történetben.

A teljes szereplőgárdából mindenképpen megemlíteném James McAvoy, Jessica Chastain, Isaiah Mustafu a főleg Bill Hader, aki szolidan szórakoztat és hirdet. A humor kedves és többnyire funkcionális, bár néha feleslegesen bontja fel a drámai jeleneteket. Az alkotók nem hiányolták a fiatal hősök újbóli bemutatását sem, így több villanásban is találkozhatunk velük.

Néhányuk számára feleslegesnek tűnhet, ha bevonjuk őket a történetbe, de véleményem szerint ez elég szépen szemlélteti az egyes szereplők karaktereit. Ezenkívül harmonizál a kép központi motívumával, amely az emlékek és azok ereje. Andy Muschietti tapasztalt kézműves, és ezt bizonyítja a Kettőnek is. Az audiovizuális oldalon határozottan nincs semmi panasz.

Rosszabb a feszültség kiváltásában vagy legalábbis valamilyen elemi aggodalomban. Ebben a tekintetben Muschietti már tapogatózott az egységben, és a 2. fejezetben csak folytatta a megkezdett trendet. Sajnálattal mondom, hogy teljesen minden báb kiszámítható és valóban csak annak tud működni, aki soha életében nem látott még borzalmat.

Ezért működik ez nekem inkább, mint egy sajátos sötét fantázia horror elemekkel. Muschietti is hozzájárul ehhez a benyomáshoz azáltal, hogy széleskörűen használja a CGI-t, amelynek sokkal több van, mint korábban. El tudom képzelni, hogy a finomabb félelem híveit ez megmérgezi, de ez nem zavart annyira.

A problémát inkább a forgatókönyvben látom. A bemutatkozás viszonylag gyors, a régi ismerősök találkozóján szép érzelmek vannak, de aztán a film elkezd a helyén taposni. A gyakorlatban úgy tűnik, hogy a Losers Club tagjai a városban lógnak, emlékeznek, és Pennywise hangos BAF effektusokat indít rájuk.

Bár ezeket a jeleneteket ügyesen forgatják, nagyon sematikusak is, és idővel fárasztónak tűnnek. De maga Pennywise, akit Bill Skarsgård alakít, megint jól játszott gazember, és könnyedén ellop jeleneteket magának. De karakterével együtt is több kérdés merül fel.

Például az egységből már tudjuk, hogy a Pennywise egy erőteljes entitás, amely képes manipulálni másokat, ijesztő látomásokat létrehozni vagy formát változtatni. Ám általános képtelensége nagyon furcsa. A főszereplők szinte soha nincsenek valós veszélyben, Pennywise csak kissé megijeszti őket, és eltűnik. Ugyanakkor számos lehetősége van arra, hogy a Losers Club tagjait a másik világba küldje.

A bohóc hasonlóan viselkedett az egységben, de ebben az esetben azzal lehet igazolni, hogy egy hatalmas hatalommal rendelkező gonosz entitás lebecsülte büszkeségében a gyermekcsoportot, és amikor megtudta, hogy ki tudnak állni ellene, az is késő. Arra számítanék azonban, hogy 27 év után kicsit határozottabbak lesznek, különösen akkor, ha már tudja, kinek van megtiszteltetése.

Azt is látom, mennyire problémás, hogy a film majdnem három órás. Szerencsére Muschietti elég képzett rendező, így az unalom valószínűleg nem fenyeget, de mégis. Három óra egyszerűen túl sok, és egy idő után nem voltam túl kíváncsi a Pennywis következő CGI variációjára. A forgatókönyvíró Gary Dauberman (Apáca) sokat akart csinálni egy filmben. Megismertetni magát Pennywise múltjával, lélektanilag újrarajzolni a szereplőket, alakítani kölcsönös kapcsolataikat, és véget vetni minden konfliktusnak.

Ennek eredményeként paradoxon merül fel: hossza miatt a film ismétlődő hatást fejt ki, ill. oly módon, hogy a történet nem halad előre, de a hősök viselkedésében és szereplőiben néhány újjászületés túl gyorsan történik. Ezenkívül arról, hogy mi a Pennywise, elég gyorsan fog futni.

Lehet, hogy úgy érzi, hogy túlságosan kritikus vagyok, de mégis ajánlom, hogy hamarabb látogasson el a moziba. Nem rossz horrorfilm, és ha klasszikus mainstreamről beszélünk, akkor mindenképpen a jobbak közé tartozik. Ha tetszett az egység, akkor feltételezhető, hogy értékelni fogja a második fejezetet. Nekem személy szerint a To: A 2. fejezet egyenértékű egy sétával egy vidámpark kísértetjárta kastélyában. Nagyon élvezem, hogy csodálom ezeket a látnivalókat, de nem igazán félek, és ez nem hagy mélyebb élményt bennem.

Összességében tehát azt kell mondanom, hogy némi minőségromlás tapasztalható. Az egységnek hasznot húzott az akkori nosztalgia, a kamaszkor hálás témája is, ugyanakkor egyértelműen haladt a cél felé és erősebb érzelmek. Története holisztikus és összetartó volt. A 2. fejezet több oldalon fut, és néha a dolgok kárára. Egészen a szitakötőn állok az értékeléssel. Vagy erősebb tíz és hat és fél gyengébb pont tízből.

Mit mondjak befejezésül? Összességében a Ennek két része továbbra is Stephen King legjobb feldolgozásai közé tartozik. Ez még mindig magas színvonalú a mainstream horrorfilmekben, és valószínűleg nem kell aggódnia a kifejezett csalódás miatt.

Csak ne feledje, hogy valami összetett történet helyett inkább felidézi: A 2. fejezet egy sétát emlegetett egy kísérteties vonzerőben. Szép és jól néz ki, pedig itt-ott kissé túlfizetik. De a mulatság rendes. Tehát, ha ilyen kísérteties látványosságok szenvednek.