A gólya fogat fáj. Hetek lesznek. Így a szülei elviszik a fogorvoshoz. A fehér köpenyes férfi a szájába néz, megrázza a fejét, és azt mondja a fiúnak: "Ne félj!"

vladko

A mondat jó kezdete, amely után még a gyermek is tudja, hogy következik egy mondat, amely megijeszti.

- Kihúzom a fogam - mosolyog, bár a gólya egyáltalán nem törődik fehér fogaival -, és akkor már nem fog fájni.

A gólya pedig összeszorítja a fogát, a tollat ​​a tollhoz tapasztja, és kinyújtja a szánkót, hogy senki ne nyissa ki, még akkor sem, ha fogóval megpróbálja.

A fogorvos próbál segíteni, és ebben csak az állhat meg, hogy a gólya ne bízzon benne - ezért nem nyitja ki a száját, még jobban rángatózik és sikít.

Nehéz elmagyarázni a gyermeknek, hogy el tudja hinni, hogy ami egy ideig fáj neki, az végül enyhíti a fájdalmát.

Senki sem lepődik meg azon, hogy a fogorvos megköveteli ezt a bizalmat a gyermektől, csak azért, hogy segítsen neki. Az sem fog meglepni senkit, ha a gyermek összeszorítja a fogát, és nem mutatja meg újra.

De kíváncsi voltam, hogy hívhatnánk egy olyan gyereket, aki úgy döntött, hogy vakon bízik a fogorvosban? Áldott? Isten?

Mert ezt elvárják tőlünk.

Istenbe vetett hitünkben olyanok vagyunk, mint az a gyermek a fogorvosnál.

Isten tud a szükségleteinkről, amelyek bár tudnak róluk, beteljesítetlenek maradnak. Cselekedete néha rossznak és oktalannak tűnik számunkra. És mégis arra kér bennünket, hogy bízzunk benne.

Mit jelent ez még: szeretj teljes szívemből, teljes lelkemből és teljes elmémből (Vö .: Mt22,35)?

Isten azt kéri tőlem, bízzak benne, annak ellenére, hogy azzal vádolják őt (még én is megteszem), hogy nem teljesíti azokat az ígéreteket, miszerint hiányzik, hallgat és süket.

Mint az a fogorvos, amikor egy elsőéves azzal vádolja, hogy nagyon akarja.

Pedig a fiúnak két lehetősége van: összeszorítani a fogát, és fájó foggal távozni, vagy bízni a fogorvosban, kinyitni a száját, és engedni, hogy enyhítse fájdalmát.

Így tűnik papíron egyszerűnek - mint a legegyszerűbb választás.

Az igazság azonban az, hogy általában a mindennapi életben veszítünk.

Az összeszorított fogakat választjuk inkább, mint a nyitott szájokat.

Nagyobb bizalom önmagában és a világban, mint Istenben, aki teljes szívvel, lélekkel és elmével vágyik a szerelemre - pontosan úgy, ahogy nekünk ad.