Valószínűleg mindenki, aki végigjárja a szlovák természetű zugokat, megerősíti, hogy hazánk valóban tele van élettel. Vándorláskor számos jól ismert növény- és állatfajt csodálunk meg.
A rákok (Austropotamobius torrentium) fényképeinek felületes pillantása után is meglehetősen hagyománytalan megjelenése látható ennek a ráknak, amelynek történelmileg még történelmileg is lehet benyomása. A rákok nem túl barátságos megjelenését a masszív kemény páncél kölcsönzi, amelyet a poliszacharid kitin alkot, amelyet átjár a kalcium-karbonát. Ez a külső csontváz borítja a rák egyébként puha testének teljes felületét, és tökéletes védelmet nyújt. A magas kalcium-karbonát-tartalom azonban e "rákpáncél" egyik hátrányára utal - a növekedés képtelenségére. Most arra lehet kíváncsi, hogyan lehetséges, hogy a két milliméter átmérőjű tojásból kikelő rák tíz centiméteresre nő. A természet megoldotta ezt a problémát, mint a legtöbb hüllő és néhány rovarfaj esetében. A rák évente többször leveszi páncélját, amely abban az időszakban növekszik, miután megszabadult a régi páncéltől és szervetlen anyagokkal megerősítette az új rugalmas kutikulát. Ebben a több napos időszakban nagyon kiszolgáltatott és menedéket keres.
A rákok több mint tíz évig élhetnek. Körülbelül négyéves korában éri el ivarérettségét. A rákok gonokhoristák, ami azt jelenti, hogy külön neműek és női ivarsejtek - a petesejteket hím reproduktív sejtek megtermékenyítik - sperma nemi aktus során. A párzásra október végén és november elején kerül sor. A hím 40–70 petesejtet termékenyít meg, amelyet a nőstény a májba, míg a fiatal kikel. Az anya az első vetkőzésig továbbra is a gyomrán viseli őket. Az első sztrippelés után a fiatal rákok nagyobbak és erősebbek, és önálló életet kezdhetnek.
A rákkal (Astacus astacus) együtt a mocsári rákok (Astacus leptodactylus), az Astacus pachypus és az Austropotamobius pallipes (a szlovák név nélküli utolsó két faj nem fordul elő Szlovákiában) az eredeti európai rákfajok közé tartoznak. Ma azonban az Európában élő rákcsoportot nyolc másik, Észak-Amerikából és Ausztráliából behozott faj egészíti ki, amelyek nem őshonosak az európai természetben. A rák elhelyezkedése miatt Közép- és Dél-Európában található. Ma Szlovákiában tizenhat településen található a Kis-Kárpátok déli részén. Ez a tény egyrészt viszonylag magas vízminőségre utal a Pozsony környéki patakok felső részein, mivel a rákokat a víztisztaság megbízható bioindikátorának tekintik (vagyis a fajok patakban való jelenléte alapján elmondhatjuk) hogy a víz minősége magas). Másrészt a népesség csökkenő tendenciáját azonosították Európában, ami viszont közelgő problémára utalhat.
Az élet igényei miatt a rákok térben el vannak választva a többi ráktól Szlovákiában. Igényes a víz oxigénellátására, hőmérsékletére és rendkívül érzékeny a környezetszennyezésre. Előnyben részesíti a vízfolyások felső, tavaszi részét, ahol a meleg nyári időszakban is alacsonyabb vízhőmérsékletet tartanak fenn, és így magasabb koncentrációjú oxigént oldanak fel benne. Nem csak a rákok túlélésének utolsó, de manapság meglehetősen kritikus feltétele a környezeti szennyezés mértéke. A rák általában olyan faj, amely nagyon érzékeny az élőhely minőségére a veszélyes anyagokkal való fertőzés szempontjából. A faj alig tolerálja a nitrogéntartalmú anyagok, az ammónia, a nehézfémek, a mezőgazdasági műtrágyák, a növényvédő szerek és a savasodás fokozott koncentrációját. Az ökoszisztémában végzett vakmerő emberi beavatkozások azonban az elmúlt évtizedekben számos más valós fenyegetéshez vezettek. Elsősorban nem őshonos rákfajok behozatala Észak-Amerikából, amely az eredeti európai fauna pusztulása mellett szorosan összefügg a veszélyes rákos pestis Európában történő elterjedésével.
A rákos pestis kiváltó parazita gomba európai és észak-amerikai fajokat támad meg. Az észak-amerikai rákok azonban a fejlődés során ellenállóvá váltak ezzel a kórokozóval szemben, és csak a betegség hordozói. Az európai rákfajok még nem ismerték ezt a parazitát, ezért röviddel a fertőzés után elpusztulnak. A parkosítás is jelentős káros hatásnak bizonyult, ebben az esetben különösen a vízfolyások módosulása és szabályozása, amelyek a rákállomány töredezettségét és elszigeteltségét okozzák, ami gyengülést és kihalást eredményez.
Most felmerülhet a kérdés, hogy a rák milyen előnyös a bolygónak vagy magának az embernek, hogy annyi figyelmet kell fordítani rá. Még a szélsőségekben is, ha a faj egyszerűen eltűnik a természetből, úgy tűnik, az embernek nincs közvetlen következménye. Másrészt, feltételezve, hogy ez a helyzet valóban bekövetkezik, a természetnek meg kell küzdenie az élelmiszer-kapcsolatok megszakadásával és a bioszféra általános egyensúlyával, ami nem könnyű feladat a már természetesen zavart természetes ökoszisztéma számára. De a rák mindenekelőtt egyenlő és elválaszthatatlan alkotója valami egyedi és elválaszthatatlan dolognak, amit életnek hívunk.