A szabadság a legtöbb

hogyan

Megjelent a szerző beleegyezésével Magyár Valamír.

"Div Wild túrák legelnek ott, ami nem furcsa, mert ezen a helyen érintik a (Királyi-hegység) Pannóniát, amely bővelkedik ezekben az állatokban. Az egyik nagyon megbízható öregember azt mondta nekem, hogy egy ilyen nagy állat bőrét látta, akit elkaptak ezek a hegyek, hogy tizenöt férfi feküdhetett benne egymással szemben. "
Paul Diaconus - Historia Langobardorum (II. Könyv, 8. fejezet)

A hivatalos történetírás továbbra is valós eseménynek tartja a nemzetek 375 és 568 közötti úgynevezett migrációját, és nyilvánvaló, hogy a történészek nem tudják elképzelni a többrészecskés etnikai csoportok elmozdulásának minden súlyos körülményét. Gondtalan "nemzeteket" mozgatnak, mint a sakktábla darabjai, anélkül, hogy figyelembe vennék az ilyen lépéshez szükséges (és gyakorlatilag lehetetlen) feltételeket. Az egyik ilyen szükséges feltétel az élelmiszer biztosítása a vándorló etnikai csoport számára az áthelyezés során, valamint azután az új szüretig új helyen. Néhány középkori szerző már homályos magyarázatokkal kijátszotta ezt a problémát, például "kézről szájra éltek, útközben ettek, amit csak tudtak, amit nem engedhettek meg maguknak, elfogták, ahol tudták" (Jordanes a longobárdokon) vagy ". ettek, amikor vadra és halra vadásztak ”(Prümi Regino a magyarokról). Az ilyen kifejezések abszurditása nyilvánvalóvá válik, amint közelebbről megvizsgáljuk az ember energiaigényét és az ételek energiaértékét. A számítást, amelyet a nemzetek migrációjának elméletének mai hívei nem tudnak, miért nem tettek soha, egy iskolás fiú fogja elsajátítani.

Mérsékelten stresszes férfi (pl. Gazda) naponta 4000 - 4500 kcal (16 750 - 18 800 kJ) költ. Nő körülbelül 20% -kal kevesebb, azaz 3200-3500 kcal közötti érték. (1 kcal = 4, 1855 kJ). Ez a mai ember energiafogyasztása, aki a gépet munkához használja, nem tölt éjszakákat a szabadban, vagy telel a tejüzemben (nagyobb az energiaigény a melegedéshez). Egy szorgalmas ember (pl. Bányász) energiafogyasztása akár 1000 kcal-val magasabb.

Ha a férfi és a nő alacsonyabb értékeinek átlagát vesszük, akkor "átlagos" mozgó egyénenként 3600 kcal energiafelhasználással számolhatunk. Természetesen a gyerekek kevesebb energiát fogyasztanak, de ez csak 12 éves korukig érvényes. Ekkor a tinédzser energiaigénye meghaladja a felnőtt igényeit. Természetesen szenvedhet zsírtartalékok elégetése közben is, de a szenvedésnek megvan a maga határa. Egy teljesen éhező ember körülbelül 60 nap múlva meghal, az eltérés ezen érték körül viszonylag kicsi, csak néhány nap. (Csak nézd meg, mennyi ideig haltak meg az éhes írek Long Kesh-ben: Bobby Sands - 65 nap, Francis Hughes 57 nap, Raymond McCreesh 61 nap, Patsy O'Hara 59 nap).

Elméletileg, aki csak a szükséges energiaadag felét kapja meg, 4 hónap múlva meghal. A koncentrációs táborokban és gulágokban tartózkodó foglyok átlagosan 3-6 hónap után haltak meg. Az éhezés végén azonban az éhező ember olyan fázisba lép, amelyből az élelemellátás újrakezdésével sem tér vissza az életbe (intenzív orvosi kezelés nélkül). Ezért minden vallási és "tisztító" éhségsztrájkot 40 napra korlátoznak. Az energiaigény változatlan energiafelhasználással nem kerülhető meg vagy csökkenthető. Az úgynevezett "öv meghúzása" csak azt jelenti, hogy az ember egy ideig zsírtartalékból él, vagyis szegény lesz. Ezt az átmeneti nehézséget ezután ellensúlyozni kell az elegendő élelmiszerellátással.

A fent említett magyarázatok abszurditása, miszerint a kóbor emberek "amennyit csak ettek, vadra és vadra vadásztak", stb., Teljesen meztelenné válik, ha megszámoljuk az embernek évente elfogyasztandó étel mennyiségét, vagy kiszámoljuk az étel mennyiségét. a nemzet egyetlen nap alatt elfogyasztotta.
A mozgó (mozgó) etnikai csoportok esetében főleg energiaforrásként - gabona, hús (főleg marhahús) és részben csendes tejként - számoltak. Nézzük tehát ezeknek az ételeknek az energiaértékét.

Egy kilogramm búzaliszt energiaértéke 3540 kcal. Így a napi szükséglet kielégítéséhez egy személynek hozzávetőlegesen 1 kg lisztet kellett fogyasztania. Valójában valamivel többet, mert a szállított energia körülbelül 5% -át szénhidrátok emésztésére fordítják. De a liszt nem azonos a gabonával, a liszt csak a gabona tömegének körülbelül 80% -át teszi ki, a többi a bőr, amely emészthetetlen. Így a gazdának körülbelül 1,2 kg gabonát kellett szállítania naponta, ami évi 438 kg. De ez még nem minden. A gabona termesztéséhez ekkor a termés körülbelül 1/3-át kellett magként hagyni. (1) Így ahhoz, hogy a gazdálkodó életben maradjon és képes legyen túlélni a következő évet, 584 kg búzát kellett magával vinnie, ami páronként több mint egy tonna gabona. Ez nagymértékben meghaladta az akkori autók teherbírását, de a fő problémát nem az autó, hanem a huzatos marhák jelentették. Egy viszonylag kicsi, hat fős családnak (szülők és 4 gyermek) legalább 4 vagonra lenne szükség az élelmiszer szállításához, vagyis legfeljebb 8 huzatos állat szállításához. A gazda nem rendelkezett annyi jószággal. Miért lenne neki? Teljesen feleslegesen tenyésztette volna, elvégre főleg a szántóföldek megművelésében élt.

A második lehetséges energiaforrás a hús volt. Egy kilogramm marhahús átlagosan 1800 kcal, de figyelembe kell venni, hogy a szállított energia legfeljebb 18% -át a fehérje emésztésére fordítják. Ezért napi 2,3 kg marhahúst kellett fogyasztani a napi szükségletek kielégítésére. Egy embernek 861 kg húsra volt szüksége az évre. Ha a fajta magyar sztyeppei szarvasmarhák paramétereiből indulunk ki, amely valószínűleg leginkább hasonlít az akkori fajtákra, akkor ennek a fajtának a tehenei eléri az 500 kg-os, a bikák pedig a 700 kg-os súlyt. Mivel a szarvasmarhák hasított hozama 55-60%, kb. 2,4 darab marhára volt szükség egy ember éves táplálékához. Ez a lényeg. Néhány szarvasmarhának azonban alapvető állományként kellett maradnia, a borjak a súlyuk felét érik el egy év alatt, ma is a borjak 10% -a holtan születik, ezért egy embernek tisztességes állományra volt szüksége a megélhetéshez (ez 7-8 darabon alapszik) ). Az ilyen állományokban nomád pásztortörzsek voltak, nem parasztok. Régészeti leletekből azonban tudjuk, hogy Európa annak idején az ún a népek vándorlásában már gazdák laktak. Az ok meglehetősen pragmatikus. A hatfős családnak, aki 3 ha szántóföldet táplált (tehát kétmezős angolna-gazdálkodással számoljunk 6 ha-val), több mint 40 ha legelőre lenne szüksége szarvasmarhájához. (A szabad tartású szarvasmarhák esetében ma 1 ha állat pasha várható.)

A harmadik energiaforrás a tej lehet. De a tejnek viszonylag alacsony a fűtőértéke. Egy liter tej körülbelül 450 kcal-t ad le. Tehát napi 8 literig kellene inni. A magyar sztyeppefajta éves tejtermelése azonban csak 700-1000 liter, azaz 1,9-2,7 liter tej naponta. Egy ember csak 3-4 tejelő tehenet etetne. Egy 4 gyermekes család anyjának naponta kétszer 18-24 tehenet kellene fejnie. Ez nemcsak fizikailag, hanem időigényes is. Ezenkívül egy marhacsorda egyszerűen nem egy paraszti család tulajdonában volt.

Természetesen ezeknek az energiaforrásoknak a kombinációja lehetséges, de ... Tejelő tehén fogyasztása megszünteti a napi tejellátást. A huzatállatot a költözés során nem lehet megölni, mert akkor nem lenne senki, aki gabonával stb. A gabona teherautók vontatásához szükséges huzatállatok az eddigi legnagyobbak, bár nem csak a költözés problémája.

Még az étel hámozással történő megszerzése is tiszta hülyeség. Éppen azért az ételmennyiség miatt, amelyet naponta kellett hámozni (!). Egyszerűen nem lehetett ennyi étel a lépés viszonylag szűk folyosóján. Az európai terep nem tette lehetővé, hogy a migránsok széles folyosón mozogjanak, és ma is folyóvölgyeken vezetnek. A hágókat hegygerinceken kell áthaladni. A széles övben zajló eljárás csak Magyarország és Lengyelország síkságán jöhetett szóba, de ott ismét szörnyekhez hasonlóan nagy folyók folynak északról délre. A rajtuk átmenő gázlók gyorsan egy hosszú oszlop kialakítására kényszerítenék a vándorló "nemzeteket". Így egy vándorló "nemzet" viszonylag kis területet rabolhatott el, egy menetút közvetlen közelében, ahol aránytalanul kevesebb ember élt, mint volt migráns. (Szlovák és magyar régészek helyesbített becslése alapján Szlovákiában és Magyarországon 2,1 - 2,4 ember élt 1 km²-en a 9. században. Így a Pannóniától Olaszországig tartó teljes 500 km hosszú út során nem éltek elérhető távolságban a longobardok 100 000 tagú migráns nemzetéből, még 20 000 ember sem, ha széles terület kifosztására hagyná, egyszerűen leállítaná az egész menetet, a menetoszloptól 15 km-re fekvő település kifosztása csak körülbelül 6 órát igényelne oda-vissza utazáshoz.

Mindenekelőtt azonban az egész nemzet átadása nőkkel és gyermekekkel, akik minden vagyonukat hordozzák (bár szerényen), más, mint a hadsereg átadása. A férfiak családjukkal mennének, ami gyakorlatilag kizárja a rablást. Alig több mint 30 harcra kész ember lenne egy kilométer menetoszlopon, ami nem harci erő. Még egy kis védők serege is elűzné őket. Minden településen volt annyi ember. És minden bizonnyal ellenállnának, mert ez életkérdés lenne nekik és családjuknak. Élelmiszerellátás nélkül éhen halnának.
Tehát senki "nem evett annyit, amennyit csak lehetett, vadászatra és halakra vadászott, amelyeket nem tudtak maguk elfogyasztani, és ahol lehetséges elfogták." Se vadászatot, se kifosztást. A vándorló nemzetnek elegendő élelemmel kellett rendelkeznie. De annyi gabona szállítása a gazdák esetében, valamint a hatalmas állomány költöztetése nomádok esetében egyszerűen lehetetlen.

Kezdjük a nomádokkal. Egy pásztornak/nomádnak 7-8 jószágra volt szüksége az élethez, és általában volt lova, vagy inkább lova. Tehát egy százezer törzsnek körülbelül egymilliós állományt kellene vezetnie. A közelmúltban a legelők tenyésztésének szakértői cáfolták a bizánci krónikások azon állítását, miszerint több mint 100 ezer fős seregüket félmillió hun győzte le. A legelők tenyésztésének szakértői szerint körülbelül 150 000 lovat lehetett etetni az egész Kárpát-medencében (az Alpok, a Kárpátok és a Duna által határolt területen). És mivel a hunok több lovat is alkalmaztak a harcban, és ők csak az állomány egy részét képezték (csikókkal rendelkező kancák és 2 év alatti lovak nem vettek részt a harcban), a hunoknak legfeljebb 30 000 harcosa lehetett. Miért állítják történészeink tehát, hogy körülbelül 120 000 régi magyar érkezett Pannóniába? A régi magyarok - Ugri, először Erdélyben és a kelet-magyarországi sivatagban telepedtek le, olyan területen, amely a Katpatian-medence területének még csak a hatodát sem teszi ki. Hogyan táplálkozhatna 250 000 lova a hatszor kisebb területen, amelyre a 150 000 hun túléléséhez van szükség? És hol legeltetett 800 000 tehenük? A szlovák Wikipédiánkon szereplő, a régi magyarok számáról szóló információ tehát a lovaglás szakértőinek következtetéseit figyelembe véve csak megalapozatlan blöff.

De még a gazdák esetében is vannak olyan problémák, amelyeket a nemzetek migrációjának támogatói nem akarnak látni. Csak nézze meg Európa térképét. Hogyan költözhetnek és élhetnek meg az emberek Kelet-Európa több mint kétszer akkora területéről annak nyugati harmadában, amelynek nagy részét a hegyek foglalják el, miközben az eredeti lakosok (rómaiak, kelták, nyugati németek) még mindig ezen a területen élnek? A "nemzetek migrációjáról" beszélő történészek úgy tűnt, nem kérdezik meg maguktól, hogy Európa nyugati, hegyvidéki harmada hogyan tudja táplálni az ott bevándorolt ​​nemzeteket keleti és középső részeinek hatalmas termékeny síkságáról.?

A sárga egy elhatárolt terület, ahonnan a "germán" törzseknek "át kellett költözniük" a kékkel jelölt területre. Bizánc területét Európában és Kis-Ázsiában piros színnel jelölték, ahová egyetlen "nemzet" sem vándorolt ​​be.

Római terület a 20. és 107. év között. Pannonia tartomány sötétebb. A bal oldalon Pannonia az 1. században, a jobb oldalon négy pannóniai tartomány, amelyekre a 4. században felosztották.

Jász megye Jaszberény központjával.

A második lehetőség az, hogy a jazygok soha nem hagyták el a környéket, és utódaik a mai napig ott élnek. Ez ellentétes azzal, amit a történészek mondanak nekünk, de nem ellentétes a logikával. Végül is miért kellene komolyan venni azokat a történészeket, akik úgy vélik, hogy egy százezres nemzet "a lehető legtöbbet táplálhatná vadak és halak vadászatával, amelyeket egyébként nem importálhatna, ahol lehetséges". Erről van szó. Hol lehetett élelmiszert vásárolni száz, kétszáz vagy akár több ezer nemzet számára, értetlenül mozogva ide-oda Európa-szerte? Miért nem gondolják a történészek arra, hogy mennyi időt igényelne például egy ilyen horgászat? És általában ezek a "nemzetek" botokat vagy hálókat fogtak? Az egész nemzet horgászbotokkal ült a parton és várta a lövést? És ha hálókat fogtak, hova vitték őket? Tényleg gondolja valaki, hogy a patakokban és folyókban történő halászat százezres nemzetet képes táplálni?
További kérdések vannak.

Kíváncsi volt valaha történész, vajon a költöző gazdák miként védték meg a gabonát az esőtől a költözés során, amikor az emberek nem ismerték a sátrakat? Akkor még az embereknek sem volt juta táskájuk. Hogyan lepecsételték az autókat, hogy a gabona ne szóródjon át az ízületeken? Hogyan mozgatták a gazdák a sertéseket, juhokat, kecskéket és baromfit? És amit elrejtettek kisgyerekekkel az út során, amikor esett az eső?
De mindenekelőtt hova vittek a mozgásra kész nemzetek ennyi jószágot és szekeret? Sokkal kedvezőbb időkben is, például a 20. században, egy gazda általában csak egy szekeret lengetett, amelyet szükség esetén létrává és teljes oldalfalú szekérré alakított át. És két huzatos állat birtokolta. Végül is egy gazda nem igényelt még több huzatos állatot. Tehát hová vinné őket egy gazda a kora középkorban röviddel azelőtt, hogy nyolcra "költözne"?

Amikor a történészek a "nemzetek migrációjáról" beszélnek, akkor ezekre a kérdésekre is tudniuk kell a válaszokat. De még le sem rakták őket.

Nos, nincs semmi könnyebb, mint egy letöltött térkép megrajzolása. Minden bizonnyal könnyebb, mint ötezer embert megetetni öt kenyérrel. Úgy tűnik azonban, hogy a történészek ismerik ennek a csodának az elvét.

Idézet a szövegben:
1) Rosztislav Nekuda: Tanya egy középkori faluban Morvaországban.

"Mozgó Nemzetek" az egyik változat.