Nem lehet mindig könnyeket hullatni,

arku

néha csak kiszárad a tavasz.

Jaj annak, aki megsért egy kisgyereket,

inkább óriási kőjük lenne

lógjon az ember nyakára,

hogy mit tesz a gyermekére.

Eretnekekké tettek,

szerzetesek, papok, Isten szolgái,

nem tudva, hogy Isten szemében vértanú

kötődni mennek a határhoz.

Édes szellő fújt az ajtó mögül,

amikor kivittek a várból.

A szüleim mindig megtanítottak hinni,

hogy ha meghallja a csengőt,

hogy gyorsan megáldja Istent dicsőségért,

mert az áldás egyenlő az üdvözléssel,

amely előtt tisztelegünk,

amelyet a hang a néma harangnak is ad.

- futottam fájó ujjaimmal

és nemo kiejtette a Szentháromság nevét.

Hány hasonló üdvözlet,

Már a mennybe küldtem?!

És ez még mindig nem elég. Mintha nem tudtam volna,

hogy azt akarod, hogy repüljek, mint egy galamb

neked izzó lángban.

Hiénák tömege nyomódott hozzám,

amely undorodva kiáltotta a nevemet.

Ó, Istenem, bármi is legyen a földön

a gyermeknek el kell viselnie a nemót,

megérdemli a felhőket.

Nos, nem vagyok olyan, mint te!

Nem csinálok csodákat,

Sírok, amikor a szerzetesek elvezetnek a határhoz.

A téren félelem virágzik,

fán, amelyen mint egy virág

Kivirágzom a kereszteződés szépségét,

amit az ég és a föld keresztez.

Nem tudok sikítani, hogy félek,

hogy aggódom a testem miatt!

Mi van, ha nem gyógyulnak meg a mennyben,

mi égett a földön?

Püspök, ide vezetnek érted,

Bár a tűzzel való játék nem gyerekeknek való!

Hazudj, ne feledd, amikor már nem vagyok itt,

Maga Isten ragyog rád.

A te hibád, püspök, hogy megégek a lángban!

Ismered a vértanú vérét

a gyilkos keze örökké jelzi?

Amíg a királyom nem talál haza,

jobban jársz, ha nem felejted el

vallja be ezt a gyilkosságot!

Út közben térdre esek,

nem mintha imádkozni akartam volna.

Végül is fáradt, kimerült és izzadt,

végül is szenvedtem,

Már a menny kapujáig sem tudok suttogni!

Még mindig tudom, hogy békén hagysz,

ahogy a fiút a kereszten hagytad,

és ez az egyetlen, aki félelem nélkül közeledni fog

Férfi lesz, ha becsmérlő szót fogalmaz meg

szörnyű szerződést kötött

köztem és Istenem között.

És a hóhér egyenruhás mosoly nélkül

arra várva, hogy a baba guruljon a sárba.

Felvezettek a lépcsőn a határ felé,

hogy mindenki rémülten láthassa a gyereket!

Így nevet Isten pánikja

És egy paraszt a téren

nem várja lángban a halálomat.

Megpróbálom áttenni a tömeget:

kérlek, csak kereszt adj!

Hadd érezzék jól magukat, élvezzék az otthont,

végül is nem nagyon élvezhetik az életet!

Amíg szakítanak munka után,

Mosolyogni fogok a mennyből.

Amikor a hóhér piszkos kezeivel megérintett,

aztán nekem még az utolsó könny is kiszáradt

attól félve, mi fog ragadni az arcán,

amikor a felnőttek kiabálnak a gyerekekkel.

Rángatózott, mintha bábu lennék

és nekinyomódott a fa határnak,

Ne feledje, mondtam, ami az arcomon folyik,

nincs sós könny,

feküdjön a nedves homlokról

egy csepp vér tévedt,

amellyel Krisztus osztozik

házasságkötés előtt minden menyasszonnyal -

egyedi viaticum az utazás előtt,

amely lefolyik a szentek arcán!

A félelemnek túl éles fogai vannak

és eljutnak a lélekhez!

Hangosan szólítok, mint Jericho trombitái:

így, Istenem, nem kellene kipróbálnod!

Nem így, mert én vagyok a kicsi,

és a kicsiknek nincs tüze,

simogasson az arcán.

Leesem a lábamról, és mégsem esik le

szorosan egy fakerékhez kötve,

amit kerestem, azt már nem keresem,

Elvesztettem akaratomat

hogy erős kép legyen Isten hatalmáról!

Bár nem nyúltak hozzám, megerőszakoltak -

Szív, mint egy jól megszáradt

úgy tűnik, repült

édes legendák a szentekről, milyen anyukákról

mondták nekünk, amikor kínoztak minket

nagy ágyakban tárolva.

És gyermekeink szíve akkor égett,

mert ki ne akarna tüzes lóval a mennybe menni?

Ki ne akarná kedvelni őket

hogy Isten térdére tévedjen a felhőkben?

És én, őrült ettől a vágytól,

Engedelmeskedtem egy új földhívásnak,

ahol csak angyalokat és szenteket szabad megengedni.

Kedves földlakók, csak egy ideig ébredünk együtt,