2017. december 19
Szerző: Simona Lichá
Fénykép: Nikola Kňažková
Csak a legidősebb generáció említi azt az időszakot, amikor a karácsony legnagyobb öröme gyertyafényben játszott a családdal, és egy élő fára várt a Mikulástól. Edita asszony arról beszélt, hogy nézett ki több mint hetven évvel ezelőtt a karácsony. Elárulta, hogy ha teheti, azonnal cserélje a mai luxust erre az időszakra.
Edita asszony apja bányász volt, ezért négy nővérrel, szüleivel és nagymamájával együtt nőtt fel a közép-szlovákiai Revištský Podzámčíban, az erdő közelében lévő hegyi kunyhóban. Évekkel ezelőtt nagyon jól emlékszik a karácsonyra. "Apa karácsony előtt két hónappal felkapott egy fát a hegyen. Gyerekként hittünk Jézusban, de nem tudtuk elképzelni, hová viszi a fát a szobájába. Az idős anya azt szokta mondani, hogy tud nyitni és becsukódni mögötte, és hogy csak az ablakon keresztül viseli "- mondja Edita asszony.
Megemlíti azt a napot is, amikor gyermekként rájöttek, hogy a fa az apa hibája. "Legidősebb nővérem mindig eltűnt karácsonykor az apjával. Azt mondta, hogy a szomszédokhoz megy, és ez idő alatt nem tudtunk kijönni a konyhából. A második nővéremmel azon gondolkodtunk, hogy a legidősebb nővér hol volt már ilyen régen, kinéztünk az ablakon, és egyszer édesapámmal észrevettük, hogy fával megy. Sírtunk, mint még soha "- nevet.
A gyerekeknek karácsonykor volt egy robotjuk
"Régen gyönyörű karácsony volt a faluban, esett a hó, nem úgy, mint most, megtámad és elolvad" - idézi fel gyermekkorát. "Apám reggel a hegyre ment, és este jött. A tó mellett laktunk, karácsonyra nem is kellett halat vásárolni. Minden megvolt a magunkétól. Nagy volt a gazdaságosságunk ahhoz, hogy önellátóak legyünk, hogy ne kelljen sehová mennünk "- írja le magányosan az életet.
A család egy hónappal korábban készült a karácsonyra. "Az egész házat rendezni, toborozni kellett. Mi gyerekek dörzsöltük a padlót. Nem játszhatunk babákkal, de ecsettel a kézben, szárítsuk, hajtsuk, segítsünk. Ez azonban nem zavart minket, valami természetesnek vettük. Az egyiknek fát kellett hordania, a másik vizet, mindkettőnknek volt egy robotja. Reggel mindent meg kellett tenni, mert aztán felöltöztünk és megvártuk a Mikulást "- magyarázza a karácsony tipikus menete.
A nyolcvanas éveiben járó Edita túlélte gyermekkorát áram és víz nélkül, ma problémamentesen kommunikál a közösségi hálózatokon keresztül, mobiltelefont használ, és szeret televíziót nézni. Annak ellenére, hogy az élet korábban nehezebb volt, békésen visszafordítaná az időt. "Gyertyafényben tanultunk és tanultunk. Nehéz élet volt, de mi gyerekként nem éreztük. Saját hús, vaj vagy túró volt. Minden volt, de hiányzott a csapat. Körülbelül egy kilométer volt az iskoláig, végig kellett mennünk a tavon "- emlékszik vissza.
Edita asszony emlékezett arra az esetre is, amikor karácsonykor gyermekként eltévedt az erdőben. "Anyám testvérének volt boltja a közeli faluban. Anyjával megegyeztek, hogy karácsonyra halat küldenek neki. Tízéves koromban becsomagoltak, és karácsonykor elküldtek. Hirtelen az állomáson voltam, és nem tudtam, hova menjek. Rossz utat választottam, havazott. Egyedül mentem fel a hegyre, sírtam, senki sehol, se ház. Szerencsére egy hegymászó körbejárt és jó irányba mutatott. Jöttem, elvették a halakat és elmondták, hogy ez volt az utolsó vonat fél óra múlva. Szaladtam az állomásra, és hazajöttem a sötétben. Nekem is volt ez a karácsonyi nap. Ha nem találkoztam volna a bányásszal, valószínűleg ott fagytam volna meg "- mondja Edita asszony.
Gyerekkorában nem ismerte a babákat
"Az ajándékok nem voltak szokások a fa alatt. Valójában csak azokat, amelyeket a nagymama horgolt vagy szegezett, sapkát, kesztyűt, sálat. Miután egy nővér kapott egy könyvet az erdei állatokról, csak beszélhettünk és olvashattunk róluk, mert apám bányászként magyarázatot tudott adni arra, hogy hol és melyik odúban élnek. Babák egyáltalán. Nem is tudtuk, mi az a baba "- mondja.
Végül is a karácsony különleges volt számára, és ma is emlékszik rá. "Miután a Mikulás gazdagabb volt, csizmánk volt a fa alatt. Alig vártuk, hogy felvegyük őket a szentmisére. Kimentünk, és már a szamárságunkon voltunk. Tudod miért? Varrta nekünk Bzenicában, de már nem volt a talp bőrén, ezért a lábszárvédők bőréből készítette, amit apja adott nekik, olyanok voltak, mint az üveg. Akkor legalább húszszor elestünk. Anya és apa inkább mindkét oldalon tartottak minket. Aztán adtak nekünk ilyen párnákat, patkókat a sarokhoz és az ujjakhoz "- írja le az egyetlen ajándék, amelyre gyermekkorában emlékezik.
Mosolyogva mondja, hogy a díszített fák nem szokás. "A fán olyan mézeskalács sütik voltak, amelyeket az öreg anya egy héttel korábban megsütött. Voltak labdáink is, nem is tudom, honnan jöttek, de kedvesek voltak. Nem csokoládék voltak, hanem diófélék. Emlékszem, volt még egyszer Boer diónk is. Apám nővére egy halért cserébe nekünk adta őket "- mondja.
"A lépeket főleg a fán sütötték, de ha maradtak, akkor a szenteste asztalán is. Száraz süteményeink voltak - sajttorta, lekvár, dió, mák és itt-ott valami a linzi tésztából. Később volt desszertünk, amikor középiskolába jártam. Abban az időben édesanyám sütötte, voltak valahonnan receptjei. Csak karácsonykor volt savanyú süteményünk "- magyarázza a karácsonyi sütés hagyományát.
Halak káposztában és hársteában is kávé helyett
Pontos napirendjük volt az asztalnál. Az egyik végén egy apa, a másikban egy öreg anya ült. "Apa először ostyát és mézet vett, majd szép ünnepeket okozott, és együtt énekeltük a Csendes éjszakát. Vacsora következett. Először káposzta és füstölt hal volt benne. Mivel a háznál volt egy tavunk, minden étkezésnél hal volt. Ma már a halakról sem hallok. Ezután mákos és mézes vízzel készült pirítósok következtek. Pirítás után volt füstölt vagy főleg sült halunk és salátánk, de rendes. Savanyú uborkát, hagymát és édes-savanyú vizet adtak a burgonyához "- írja le a karácsonyi vacsora menetét.
"Aztán süteményeket ettek és teát ittak a betakarított hársból. Akkor még nem volt kávé. Szüleim idősebbek, talán 15 éves korunkig itták a kávét. Emlékszem az apró bögrékre is "- magyarázza Edita asszony.
A hús nem volt szokás a karácsonyi asztalon. "Karácsony napján nem volt kolbász vagy sonka. Böjtölt, a húst csak éjfél után lehetett megenni. Gyerekként vettünk egy darab kolbászt, egy darab sajttortát egy zsebkendőbe, és a zakónk zsebébe tettük, és amikor hazamentünk az éjféli miséről, boldogan megehettük volna - emlékszik vissza.
Vacsora után szokás volt együtt tölteni az időt. "Apa harmonikán játszott, mi énekeltünk. Mindig elmentünk énekelni egy családbarátunkhoz, aki korábban kétszáz méterre volt tőlünk, aztán a családjával jött hozzánk. Később az Ember játékot játszottuk, ne haragudj, vagy kártyázz. Nem volt tévénk vagy rádiónk. Csak gyertyákat és petróleumlámpákat. Tizenegy évesen már a templomba ment. Másnap reggel mindenki megint a templomba ment, azt hegesztették, így már nem csináltak semmit, nagy ünnep volt "- összegzi.
Hladka Editáról
1933-ban született. Öt testvérből származik. Hosszú évekig óvónőként dolgozott. Ma saját gyermekei, unokái és dédunokái nyugdíjazták. Szereti a sportot, amelyet aktívan néz a televízióban. Bár élete nagy részét modern technológia nélkül élte, jelenleg nem okoz problémát a családjával a közösségi hálózatokon való kommunikáció. Közép-Szlovákiában él, Sliač városában.