kívánságok

"Mindannyian életre születtünk" - írja Fulton J. Sheen Krisztus életében című könyvében - "csak Isten Fia született arra, hogy meghaljon. A halál volt életének célja, a kincs, amelyet keresett". Jézus arra született, hogy halálával legyőzze halálát, és így születésekor máris sziporkát érzünk irántunk a szabad ég örökkévalóságába. Jézus születésének köszönhetően az élet nem ér véget sírral - ez magyarázza a karácsony állandóan lenyűgöző erejét is.

Jézus születését számos paradoxon kísérte. Gyönyörűen leírja őket a már említett Fulton J. Sheen.

Amikor Mary karján a Gyerekre nézett, "lefelé" nézett az égre. A tisztaság a világ legpiszkosabb helyén született - az istállóban. Ő, akit később állatokként viselkedő emberek kínoztak meg, állatok között született. Őt, aki "az égből leérkezett élő kenyérként" jellemezte magát, a jászolba helyezték, ahová ételt tettek. Évszázadokkal ezelőtt a zsidók imádták az aranyborjút, a görögök pedig a szamarat. Az emberek meghajoltak előttük, mint az istenek előtt. Most mind az ökör, mind a szamár jelen vannak, fejüket lehajtva Istenük előtt, hogy jóvátegyenek.

Isten Fiát meghívták, hogy az emberen keresztül lépjen be a világba a hátsó ajtón keresztül. A földről kiszorítva a felszín alatt született. Bizonyos értelemben ő volt az első "barlangi ember", amelyet a történelmünkben rögzítettek. Ott rázta meg a földet az alapoktól. Egy barlangban született, ezért mindenkinek, aki látni akarja, le kell hajolnia. Az meghajlás az alázat jele. A büszkék nem hajlandók meghajolni, ezért Isten megmenekül tőlük. De azok, akik meghajolnak egójukon és belépnek, rájönnek, hogy nem egy barlangba léptek be, hanem egy új univerzumba, amelyben egy gyermek az anya méhében ül, és a világot a kezében tartja.

A jászol és a kereszt a Szabadító életének két ellentéte! Elfogadta a jászolt, mert a fogadóban volt hely. És megkapta a keresztet, mert az emberek azt mondták: "Nem akarjuk ezt a királyt". Nem kívánt, amikor a világra jött, visszautasította, amikor elhagyta, eleinte idegen jászolba, végül idegen sírba tették. Születése után pelenkákba burkolták, és a sírban vászonra is helyezték - a ruha annak a korlátozásnak a szimbóluma, amellyel elnyomta istenségét, amikor férfi alakját öltött. Akkor is hordozta keresztjét - az egyetlen keresztet, amely gyermeket is hordozhat, a szegénység, a száműzetés és a korlátok keresztjét. Akkor is beteljesítette az angyalok által a betlehemi dombokon elhangzott üzenetet: "Nektek született ma Dávid városában Megváltó, Krisztus, az Úr." Isten Gyermeke kétféle embercsoportot talált itt: pásztorokat és bölcseket, a közöseket és a tanultakat: akik tudták, hogy nem tudnak semmit, és akik tudták, hogy nem tudnak mindent. Még Isten sem mondhat semmit a büszkéknek. Csak a szerények találják meg Istent!

Simeon felfedezte a világ gazdagságát a szegény Gyermekben, amelyet áldozati áldozatokkal hoztak a szegények elé. Az ember válasza Isten jelenlétére próba lesz: vagy kiváltja az én ellenállását, vagy arra ösztönzi őket, hogy megújuljanak és feltámadjanak. Krisztus nem léphet be a szívbe anélkül, hogy megtisztítaná és megosztaná azt, jelenlétében a szív kinyilatkoztatja a jóhoz való viszonyát és az Istenhez való viszonyát. Úgy viselkedett, mint a nap, amely ha viaszra süt, puhává teszi, és ha sárra süt, megnehezíti. A gyermek meghalni jött, nem azért, hogy éljen, mert "Megváltó" volt a neve.