Az első olvasztót a Slaná folyó és a Vlachov melletti Dobšiná-patak találkozásánál 1843-ban gróf Karol Andrássy építtette. Két kamra is volt, amelyben a szeszfőzdei berendezéseket gyártották. A Vlachov, Rejdová és Vyšná Slaná bányákból származó érceket dolgozták fel.
Később a vasmű az "iron gróf" Andrássy Emanuel üzletének részévé vált, aki 1870-ben új kohót építtetett, és apjának nevezte el. Ma az angliai Sheffieldi Egyetem nyilvánítja Karl kohóját Európa egyik legfontosabb történelmi kohójának. Ma már alig lehet google-ba képezni.
Óriási teljesítmény
A Karlova huta oszlopszerkezetű magas kemence volt, nyitott hálóval 28 köbméter térfogatú és 12 méter magas. Öntöttvas fűtőtestet használtak a levegő melegítésére, a fúvót két vizes kerék hajtotta. Szenet égettek.
A teljesítmény olyan magas volt, hogy a termelésnek csak egy részét kalapácsokban dolgozták fel, a többit nyersanyagként értékesítették. Például 1884-ben itt 5162 tonna nyersvas került elő, és csak a jelenlegi kohó működött - a régebbi 1880-ban leszerelt.
Már 1868-ban Emanuel Andrássa érdeklődését fejezte ki a Gemer-ércek sínek előállítására alkalmas vassá történő feldolgozása iránt.
Ezzel a tervvel javasolta a Šalgotárjanská akciová společnost létrehozását, amely a bécsi Wiener Bankveiner segítségével 1881-ben beolvadt a Rima-Murano társaságba, és létrehozta a RIMA nevű közös Rimavsko-murán-šalgotarjánská železárská részt vevő társaságot.
Andrássy lett a legnagyobb részvényes, és az Igazgatóság tagja is. Ez a helyzet egy évtizedig tartott, 1891-ben a gróf meghalt.
Az ingatlant fia, Gejza örökölte, aki az összes olvasztót és halmot eladta a RIMA társaságnak a Slaná folyó mellett, Vidovától Dobšináig. Néhány évig nemcsak fő részvényes, hanem a menedzsment tagja is lett.
1907-ben a RIMA leállította Karlova huta működését.
Csúnya tekintet
A Dobšiná Píla helységben található komplexumból megmaradt egy sűrű, nagyolvasztójú épület, hasonló építészeti megoldással, mint a nižná slanai kohó. Andrássy az anyjáról nevezte Etelkát.
Károly acélművét kulturális műemlékké nyilvánították, amelynek tulajdonosa a kassai Szlovák Műszaki Múzeum volt. Sajnos állapota nem sokat segít. A környező földterületek és épületek egy faipari termelést folytató vállalkozó tulajdonában vannak. Az emlékművet piszkos gépek, lakókocsik és sár veszi körül.
Forrás • Mlynka L., Haberlandová K.: Szlovákia kulturális szépségei: Műemlékek • gemer.vucke •
4. megjegyzés
Ma ott voltam, egy helyen, ahol sírtam
Ismerem a helyet. És egy másik hordóból. Nagyon szerettem volna valamit változtatni, de nem. Valamikor egy bizonyos úr múzeumi éttermet és hasonlókat szándékozott építeni ezzel az épülettel. A 89. után valaki valahogy eljutott a kohó körüli földre. Ez egy síró helyi üzletember, engem ott a gater nem enged be, van egy privát föld. Igen, az épület (kár, hogy inkább nem veszik be) a Kassai Műszaki Múzeumhoz tartozik, amely nem javítja és nem javítja a területet és az épületet. És itt eltemetik a kutyát. A javítás nem is kezdődhet el. Az alvállalkozó blokkolja az alvállalkozót. Nem tudom, mi ment jól, de parasztnak látom, paraszti ésszel. Zburat nem tudja megtenni, így javítás céljából elfoglalja a mexikói környezetet, és a rajongók nem nagyon hajlandóak elengedni, ezért mindezt elesik, és a műemlékek nem vitásak. Sír.
Gyerekként ott nőttem fel, EmeanuelAndrásy házában, ahol irodái voltak. Ismerem Mashát, ahogy tökéletesen hívjuk, még a föld alatt is (most ez életveszélyes). Rengeteg csodálatos anyagot loptak el, csigalépcsőket, ajtókat stb. ... és csak egy rom van. Szomorú vagyok emiatt, gyerekként emlékszem az utolsó lakóra, aki ott élt V Vír a legmagasabb épületben élt, apám irreális élményeket mesélt erről a helyről. A ház, ahol a gróf irodái még ma is álltak, a szüleim laknak benne ... Eddig varázslatosan dolgoznak, a boltozatok helyenként 5 m vastagok. Csodálatos hely, csak egy kicsit elfeledett, csak emlékszik ...