KlarkaDlugopolska

Szeretném vagy nem akarom, erősnek kell maradnom. * Nagyon sajnálom a történet sikertelen kezdetét, megírtam. Több

kívánt

Keresett vagy nem kívánt?

Szeretném vagy nem akarom, erősnek kell maradnom. * Nagyon sajnálom a történet sikertelen kezdetét, kislányként írtam, így nem.

Kisgyerek

Nem engedtem el. Reggelig. Felébredtem, és még mindig átöleltem. Ránéztem az ébresztőóra, 10:27. Dannek zseblámpákat kellett rá raknia tegnap este. Óvatosan elengedtem, átöltöztem és lefutottam. A TV be volt kapcsolva. Amikor megláttam, ki ül ott, majdnem kiestem. Dominik volt az. Először mindannyian felkelt. Ami meglepett, hogy rajta kívül senki nem volt itt.

- Jó - köszöntöttem.

- Jó reggelt - nem vette le a tekintetét a tévéről.

- Nincs még senki az emeleten?

- Lana és Philip - válaszolta szigorúan. Túl elfoglalt volt Dr. House-val.

Kimentem. Lana a padon ült fürdőruhájában és napozott. Filip a kapuba lőtt. Odaléptem Lane-hez és megfogtam a vállát.

- Ááááá - reszketett a lány - Jeges kezed van!

- Tudom - kacsintottam rá - Mit keresel itt? Tudtam, hogy mit csinál, de nem volt más mondanivalóm.

"Próbálok legalább egy kis színt elkapni. Volt még valami mondanivalóm.

"Én is csatlakoznék hozzád, csak mennem kell fürdőruhát keresni" - siettem fel az emeletre, csendesen kivettem a fürdőruhát a szekrényből, és bezártam a fürdőszobába. Hogy őszinte legyek, nem nagyon vagyok elégedett a fürdőruhámmal. A barnult bőrömön lévő fehér abszolút nem tűnik ki, és a vágás egyáltalán nem illik az alakomhoz. Soha nem tudom megvenni a kívánt fürdőruhát, mert anyámnak mindig sikerül valamivel hamarabb vásárolnia, de neki nem tetszik. Visszamentem a Lane-be felvette a napszemüvegemet, és végre napozhattam.

-Senki nincs fent az emeleten? -Kérdezte Lana.

- Valószínűleg tud Dominikról, a többiek pedig még mindig alszanak. Nos, legalább Dan, lehet, hogy ők ketten fent vannak, de még nem hagyták el a szobát. "

- Örülök, hogy Laura Adriannal van. Remek fickó. Jól választott - sóhajtotta a szemét forgatva.

- Várj - gondoltam. - És nem teszed?

"Nem a legrosszabb, de. Nem szeretem. - tágítottam el a szemem rajta.

A lány a homlokát ráncolta. "Gyerekes. Nem mintha még nem lennék gyerek. De amikor beszélek vele, úgy érzem, mintha három évvel fiatalabbval beszélnék. Morog, mint egy kisgyerek, minden vulgaritáson nevet, mint egy kisgyerek. Még nem nőtt fel. Eleinte normálisnak tűnt számomra, de most már csak túl sok. "

- Sajnálom - néztem rá.

- Hmm - nevetett ironikusan -, nem sajnálod. Soha nem hittem, hogy ez a kapcsolat sokáig tart. Nagyon jól néz ki, nézd - bólintott a lány. Ránéztem, sötét hajú, magas, teste kezdett látszani. Nos, ez nem rossz.

Újra elkezdett beszélni: "De tudod, olyan ez, mint egy ilyen srácokkal való ruha. Amíg az ablakban vannak, szépnek, tökéletesnek és rájuk vágyónak tekinted őket, de amikor hazahozod őket, nem mindig felelnek meg mindnyájodnak. Röviden, be is kell nézni, különben nem megy. Dühös vagyok, hogy mostanáig nem értettem. "Nagyon örültem, hogy végre elkezdte látni, ahogy volt.

- De mi következik?

"Mindent elmondok neki, ha hazaérünk. Ugye nem rontjuk el az utat? "- mosolygott huncutul. Lehunytam a szemem, és élveztem a nyári nap érintését.

"Fél tizenegykor!" A hideg víz elöntött. Liter hideg víz. "A fenébe!" Kiabáltam. Lanának hasonló reakciója volt.

- Csak nehogy megégjen - emelte fel Dan a kezét, mintha nem tett volna semmit.

- Köszönöm - vágta rá ironikusan Lana. - Ela, ma rendesen ebédelünk?

"Ó, igen. Elfelejtettem, főzök valamit. "

- Most felkelthetnénk Laurát és Adriant.

- Ébredj - utaltam az idézőjelre.

-De ne légy gonosz velük szemben! -Nézett rám Dan.

"Nem leszek gonosz velük, ezért hagyjuk el a szobát nekik, de hadd rázzák ki őket!" Dan beleegyezett, mert a szobájuk elég volt nekünk. Elment, hogy megadja nekik ezt az ajánlatot, és én a konyhába mentem . Azt hiszem, a leggyorsabb és legfinomabb palacsinta lesz, mindenki értékelni fogja őket. Van hozzá hozzávalóink, így semmi gond. Tojást, cukrot, sima lisztet, tejet és sót választottam. Mindent összekevertem.

- Reggeliztél? - jelent meg nekem Dan.

Megráztam a fejem. "Ön?"

"Egyáltalán nem. Teszek valamit értünk. "

Amíg én sütöttem a palacsintát, kivette a kenyeret, a tojásokat és az edényt mellém tette.

-Bika szeme? -Kérdeztem.

- Mhm - törte meg a tojásokat és öntött a serpenyőbe.

- Nem tudom, hogy ketten elférünk-e itt - ugrattam.

- A legrosszabb esetben egy kicsit kikerüli magát - tért vissza.

"Nekem? Itt voltam először! "

"És mi van korábban? Reggeli vagy ebéd? "Ugratja.

- Oké, bejönünk.

Megkockáztattam és felrobbantottam a másik palacsintát. Szerencsére visszatért a serpenyőre. Dan dobta bikaszemű palacsintáját.

"Mit csinálsz?" Nevettem fel. "Most mindent elrontottál!"

- Ugyanaz az íze lesz - védekezik.

- pillantottam rá és biztos vagy benne?. - De hogy fog kinézni!

- Mint az ebéd - pislogott.

Amikor befejezte a reggelit, egy ideig kikapcsoltam a tűzhelyet, és enni mentem. Be kell vallanom, hogy a palacsinta ala bikaszeme nagyon jó ízű volt. Reggeli tizenkettőkor, nem akarom tudni, mikor ebédelünk.

"Laura és Adrian tényleg ettek? Nem láttam őket itt. "

- Még reggelizni sem fognak.

Csináltam palacsintát, elrejtettem egy rakott tálba, hogy ne hűljenek ki, és elmentem felhívni a többieket. Mindannyian kint ültek a pavilon alatt. Én és Dana kivételével mindenki éhezett, így a rábeszélés nem tartott sokáig. Főleg, amikor azt mondtam, hogy mi ebédre.

- Szóval - mondta Adrian - és most mi lesz?

Lana felállt és nyújtózkodott. - elmennék sétálni.

Mindannyian felálltunk és bementünk az erdőbe. Kellemes árnyék volt, máskor a nap még mindig veszélyes. Nem mentünk túl gyorsan, senki sem akart.

-Ó, mit találtam! -Kiáltotta Laura, a szederbokorra mutatva. Mindannyian a bokorhoz költöztünk, és azonnal szedegetni kezdtünk.

- Tökéletesek - motyogta Laura teli szájjal.

"Ne egyél mindet! Tudom a szederpite tökéletes receptjét! "Lana megállított minket. Összeszedtünk tehát két tele műanyag zacskót szedret és hazatértünk. Úgy döntöttünk, hogy ma pörkölünk. Hét körül terjesztjük a tüzet, így még van két óránk. sütemény, vacsora után megisszuk.

Úgy érzem, mintha egy másik évszázadból származnék. De tetszik ez az érzés. Körben ülünk a tűz körül, a fiúk köpést tartanak a kezükben, szalonna, szalonna vagy kenyér rajtuk. Sehol se mobiltelefon, se rossz beszéd, se alkohol, se cigaretta. A szikrák minden irányba ugrálnak, a beszélgetés nem áll le. Így tudtam elképzelni minden egyes estét. Most boldog vagyok. Kihúztuk a takarókat, szétterítettük a gyepen, és késő estig bámultuk a csillagokat.